Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-03-30 / 13. szám

tel alkalmazták a bibornokokat, püspököket és apáto­kat államminisztereknek. E veszély, hogy az állam­hatalom a klérusra ruháztatott, az ujabb kor szo­kása által szerencsésen meg lön szüntetve. De ami sokkal roszabb és veszélyesebb a modern államra nézve, az még ma is gyakran történik : ultramontán világiak, más szóval a papság szellemi szolgái emel­tetnek állami hivatalokra. Az ebből folyó kár és veszély nagyobb ; minthogy könyebben elpalástolható s a figyelmet könnyebben kikerülheti. A pap fölött, akiről tudja a világ, hogy az egyház szolgálatában áll, a féltékenység őrködik, nehogy az államot egy­házi irányban terelje; az ultramontán világi nem kevésbé függ a hierarchiától, de könnyebben kikerül minden gyanút arra nézve, mintha ő állami hatalmi állásával az egyház előnyére visszaélne. Az ultramontán párt tehát természete ós ten­denciájánál fogva a modern állam szempontjából nem korm'ánykópes párt. Inkább szüksógszerüleg ellenzéki álláspontra van utalva. Igen káros következményeket von maga után az, hogy ha az ultramontanismus elleni harcban az államhatalom, elvi magatartásában félénkségét ós habozást tanusit. Az ultramontanismus , eszméi­ben korlátolt s útjában rövidlátó,, de bizik ügye nagysága ós szentségében. Amint ennélfogva tapoga­tódzást ós ingadozást vesz ószre az állam rendsza­bályaiban, azonnal azt következteti, hogy az állam­férfiak vagy rosz lelkiismeretüek, vagy gyöngék, ós ez a következtetés fölbátorítja ós fokozott tevékeny­ségre serkenti a pártot. Ezenkívül az ultramontánokat, kik az elmúlt idők gondolatkörében hátramaradtak, szoktatni kell a modern államhoz, mely előttük mint idegen valami, órthetlennek tűnik fel A nevelőnek (szoktatónak) azonban előbb tekintélyt kell szereznie az előtt, aki neveiésót szükségli. Az ultramontánok semmi­kép sem akarják az államnak tekintélyét elis­merni. E tekintetben is középkori fogalmakkal bír­nak ; az államot csakis mint testi és földi biro­dalmat ismerik s ennélfogva kevesebbre becsülik az egyháznál, melyben az isten szellemi és örök birodalma képezi tiszteletük tárgyát. Ez okból felette ós mindenekelőtt szükséges, hogy a modern államok szigorú ós szoros jogi fegyel­m e t gyakoroljanak ellenük, s vasszilárdsággal sze­rezzenek érvényt törvényes rendeleteiknek, még akkor is, ha ezektől ama párt egyházi-vallásos előitólétéi­nél, fogva netalán idegenkednék is. Túlfelől szüksé­ges, hogy az ultramontánok a politikai szel­lem fenség e, bölcsesóge és terem­tőerejének is visszautasithatlanul tudatára jussanak, hogy igy ismerni tanulják az állam fér­fias szellemének felsőbbsógét az egyház nőies szel­leme fölött s hogy az állam tekintélye világosabb színben tűnjék fel előttük, mint akkor, amidőn még az állam érzékeit homályszülte tévedések boriták. Mint­hogy az ultramontán párt az ujabb kor művelődési és állami fejleményeitől hátra maradt, az állam ne­velése által kell nála kipótolni azt, amit az egyház nevelése elmulasztott. A vallás és az emberek vallási törvényei a forrás, melyből, az ultramontanismus saját jogosult­ságát ós hatalmát származtatja. Ezért ellenei közül többen azt a nézetet vallják, hogy végkép csak ak­kor fog legyőzetni, ha előbb a vallásnak az emberi kedélyre gyakorolt hatalma meg lesz törve. A radi­kális nézet, — amely minden vallást, mint esztelensé­get kinevet s amely a keresztyénsóget, mint babo­nát ki akarja irtani, — az ujabb időben több hi­vatott ós csatakósz védőre talált. Még inkább el van terjedve az a vélemény, hogy az ultramontanismus a katholicismussal összeforrt s hogy a katholikus tanok ós tekintélyek elpusztulnának, ha az ultramon­tanismus végkép kiirtatnék. E fölfogásban veszedelmes tévedés rejlik. Ha a harcot a vallási érzelmekkel visszaélő ós azokat félrevezető ultramontanismus helyett, maga a vallás ellen indítanák meg : ez az emberiség lelkiismeretet fellázítaná ós mint az embereknek istenhez való leg­szentebb viszonya elleni támadás visszaveretnék az. Az ultramontanismusfc akkor sokan még ellenségei közül is gyámolitanák. Tényleg mindazok mellette fog­nának, akik a vallást megbecsülhetlen drága kincs gyanánt tisztelik. De még ha a harcban a vallás megkíméltetnék is, ós ha az ultramontán párt helyett, mely elvégre a katholikus egyházban csak egy szélső irányzatot jelent, az egész katholikus egyház lótele fenyeget­tetnók : akkor is a küzdelem az ultramontanismus állá­sát inkább erősbitenó, mint gyöngítené s annak inkább múlékony győzelmét, mint állandó leveretósót eredmé­nyezné. A jelenleg ugyan a jezsuitiko-hierarchikus párt által megfélemlített ós elnyomott, de azért mégis szaba­dabb, nemzeties ós humánus gondolkozású katholikus klérus, akkor, akarata ellen is, az ellenséges táborba 25*

Next

/
Thumbnails
Contents