Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-03-09 / 10. szám

példák. Liv. VIII. 5., 13., 25. IX. 31., 88. XXIII. 30. Sil. I. 132. IV. 11. VI. 6. VII. 8. XVII. 517. Val. FI. IV. 8. Stat. V. Tkeb. 305.) Ebből aztán megérthetni a Wagner rövidre szabott jegyzését: „Die Worte sind nicht einzeln aufzufassen, gleichsam a rína cano et virum c a n o, sondem bezeiclmen einen Begriff, den des „Kriegshelden." *) Csakhogy igy fogva fel a dolgot, aligha belefér az „Erdiadys" szoros fogalmába, mert két tárgyat egy fogalommá fogni össze egészen más, mint két tárgy nevei alatt csak egyiköket érteni, vagy mint V. I. irja (igazítva): „egymás mellé rendelt két tárgyat egymás alá rendelt helyett mondani." Merőben különböző dolgok ezek! Ha minden et-tel vagy qu e-vel kapcsolt két név, melyet egy eszmének kell felfogni endiadyst képezne, ugy vége hossza nem volna ennek a figurának. Pl. ebben: „megadta savát, borsát", az utóbbi két szó endiadyst tenne! Ha tehát a „német magyarázók utánzását" a kérdéses jegyzésre is ki akarná terjeszteni vipzonzó, ez annyi volna, mint saját találmányát idegen tekintély firmája alatt csempészni be. Nem igen hitelt éidemlö eljárás és nem birom feltenni V. I. úrról. Kénytelen vagyok tehát őt a dilemma első szarvára akasztani. De ez esetben nem foghatom meg, minő ok vagy elv bírhatta magyarázó urat oly erőltetett értelmet tulajdonitni a költő szavainak. Mert a mit a „viszonzás"-ban állit, t. i., hogy „helyesebb ;>zt mondani: énekelem a hősbajait, mint: énekelem a hőst és a háborút, az nem elv, hanem feltevése az elvnek, petitio principii. Az elv az volna, hogy mig az auctor szavai egyenes és egyszerű construetioval világos értelmet adnak, ne keressünk mást és ne igyekezzünk semmi figurával elferditni a természetes jelentést. De, eltekintve a formától, magát az állítást merőben tagadom, s előre bocsátva, hogy „arma" jelentései közzé a „baj" vagy (nem —) „luizdelem" nem tartozik, tagadásomat Virgilius fordítóival, -— kik közt jeles és bires költők vannak, — bizonyittatom. Lássuk sorban: 1. Olasz, Ambrogi (1760.) L'a r m i canto e l'ero e, che per destino Errando fuggitivo .... venne etc. 2. Angol, Dryden (1697.) — „Multum aestimatur" Ed. Bip. Arms, andthemanl sing, who forc'd by Fate etc. 3. Francia, Delille (2. ed. 1814.) Je chaute les combats, et ce guerrier pieux Qui, bánni par le sort etc. 4. Német, Voss (1799.) W a ff e n ertönt mein Gesang, und d e n M a n n, der von Troergefield einst Kam etc. *) Azt állitja, Wagner, hogy Ovidius is bizonyosan igy értette, midőn (Trist. II. 533. sq.) azt irja: — — Aeneidos auctor Contulit in Tyrios arma virumque toros. De ebből csak elfogult ítélet következtethet arra, hogy igy vagy amúgy értette Ovi-5. .Német, Neuffer (1830.) W a ff e n sind mein Gesang, und d e r M a n n, der von Troja's Gefielden etc. 6. Magyar, Kovács I. (1799.) Hadakat ésaztahérót énekelem én, a ki Trójából az olasz földre legelébb indula ki. 7. Magyar, B. Szabó Dávid (17.) Harcokat énekelek, s egy bajnokot, a ki ledöntött Trójából, az örök végzésként utiiak eredvén Népivel, első jött az olasz lávinomi partra. 8. Magyar, Kemete I. (1863.) Fegyver s végzet-üzött hősről szól énekem sat. Prózában: 9. Latin interpretatio, Ruaeus (1675.) (Sed iam borrida Mártis) cano b e 1 1 a e t homin e m, qui pulsus fatis, primus venit e regione Trojana in Italiam.*) 10. Francia, Des Fontaines (1783.) Je chante (aujourd'hui les terribles) combats et ce chef des Troyens, qui forcé par les destins etc. 11. Magyar, Gyurics (1866.) Harcokat éneklek s a férfiút, ki sat. 12. Magyar, Vajdafy (18..) Fegyvert s azon férfit éneklem, ki sat. Minthogy hát sem ok, sem tekintély nem igazolja V. I. annak vélt magyarázatát, nem tehetni fel egyebet, mint azt, hogy— saját kifejezése szerint — „tanári tiszte és becsülete követelték," hogy valami nagygyal és meglepővel eléálljon és értésére adja a világnak, hogy ő tudja, mi az a „hendiadys. "Igen, de az „elbolondított tanítvány" aztán annál kevésbbé tudja, mi az értelme az Aeneis legelső versének. De már ideje odább haladni. Azt, a mit a priuiu s-ról irtam, nem cáfolja, sem nem gyengíti meg az, hogy „Heyne és Wagner különböző véleményben" vannak. De meggyengiti ám a „viszonzó" védelmét az, hogy nem valót mond, mert Heyne és Wagner azon egyértelemben vannak s mind a kettő o 1 i m-mal interpretálja a „primus"-t. Logikáját pedig rosz színbe tünteti fel a magyarázónak az, hogy „az elsők közzül egyik" és „hajdan," nyelvtanilag és értelemben két különböző dolgok levén, ő sy non imáknak veszi. Ezt nem tanulta sem Heynetől, sem Jalmtól, sem Wagnertől, hanem — a mit elhallgat — Ladewigtől. Visszaadhatja neki kár nélkül. A 3. vers magyarázata s mentsége egyaránt sinlent'k abban a téves nézetben, mintha „iactatus" és „passus" cum appertinentiis, a „venit" haf-árzói volnának. Már pedig abb51 semmi sincs; mert az oly hysteronproteronféle periódust csinálna, a milyet egy dagályos oratornak is felhánynánk, az epos nyugodt méltóságával pedig összedius. Egyszerű idézet az, félre ismerhetetlen bélyeggel, azaz liiven az eredetihez. *) Akármi kamarán keltek is ama bevezető versek („lile ego qui íjuondam" etc.), annyi bizonyos, hogy szerzőjök az „arma" Marsnak és igy nem a „vir"-nek tulajdonította.