Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-03-02 / 9. szám

Mi teljesen elhiszszük, — irja a LL, — amit a gróf ur cikke elején mond, hogy t. i. a „katholikus párt politikainak csak annyiben lesz nevezhető, amennyiben a politika küzdterén leend hivatva egyházának sértetlen jogait védeni" — csakis igy van értelme e pártnak. Szabadjon azonban e pontnál kissé megállapodnunk. Nem először történik, hogy a katholicismus saját érdekeinek megvédése végett a politikai térre lép. Ezt tette az egész középkoron keresztül, midőn a pápának a császárság ellen viselt harcai évszázadokon át hátráltatták Európa haladását, midőn a keresztes hadjáratban hét millió ember esett az egyház hatalmának áldozatul s midőn Európában alig volt nagyobbszerü háború, melynek nyilt vagy titkos rugói közt az egyház érdekei ne lettek volna első helyen. Ezt tette a katholicismus később is, midőn a protestantismus kiirtása végett a katholikus hatalmakat szövetkezésre birta a protestáns hatalmak ellen, midőn a vallásháborút provokálta, mely fél Európát vérrel áztatá. Idő folytán változtak a körülmények. A vallásháborúba világi érdekek is vegyültek s csakis midőn ezek túlsúlyra vergődtek, köttetett meg a westfáliai béke, mely a világrész nyugalmát visszaadta. Az a katholicismus azonban, mely ,,az egyház érdekeit a politikai téren védelmezte", a békében ez érdekek sérelmét látván, tiltakozott az ellen. E béke az egyházat háttérbe szoritá. De a katholicismus azért nem szűnt meg saját érdekeiért a politika terén küzdeni. Arra már nem volt képes, hogy háborút támaszszon; ennélfogva a diplomatiánál keresett menedéket és a jezsuiták segélyével az uralkodókkal szövetségre lépett. Az absolutismust támogatá, mely viszontszolgálat fejében védszárnyait kiterjeszté reá. Lassanként a királyok dicsősége is letűnt, sőt Franciaországban teljesen megsemmisült. Az egyház, hogy „saját érdekeit a politika terén megvédje", az ellenforradalomhoz csatlakozott s az európai általános reaktió központja lőn. Később Napoleon trónralépte, a keleti, az olasz és az osztrákháboruk aláásták az alapot, melyen a reaktió oly szilárd állást foglalt ; a bécsi" kongressus müve összeomlott. Az európai államok nagy része alkotmányos kormányformát nyert. De azért az egyház „még mindig védelmezte érdekeit a politika terén." Ola>zországban az egyház az egyetlen elem, mely még az ország egységét veszélyezteti. Svájcban a Sonderbund harcai idejében kész volt az országot az egyház érdekében megsemmisíteni. Belgiumban pedig odavitte az államot, hogy a szabadság a legkomolyabb veszélyeknek lőn kitéve. Mindezen esetekben az egyház arra törekedett, hogy saját érdekeinek érvényt szerezzen s ezen események a történet legszomorúbb lapji.it képezik. S máskép volt mindez hazánkban ? A 16. és a 17-dik században a klerikális párt az absolutismussal szövetkezett a szabadság ellen és midőn a világi absolutismus „megelégelte a kegyetlen játékot", midőn a nemzettel megköté a bécsi, a linzi és a szatmári békét: a klerikálisok mindannyiszor ünnepélyesen tiltakoztak ezen békekötések ellen, melyek legalább részben visszaadták Magyarországnak alkotmányát. S ez óta is nem e párt volt-e az udvar, majd később ama konzervativek legmegbízhatóbb eleme, kik a magyar nemzet elleni harcot a magyar országgyűlés kebelében meginditák ? Mai nap — nyíltan megvalljuk —' vallásháborútól nem félünk. Ilyen háborút éleszteni senki sem merészel már. Az állami és a társadalmi rend azonban még mindig komoly veszélyeknek van kitéve. Aki évek óta figyelemmel kiséri, hogy az ultramontánok Ausztriában, az ,,egyház érdekében" mily agitatiót fejtenek ki a kormány és az alkotmány ellen; aki tapasztalja, mily mértékben élesztik a nép vallási fanatismusát, mely több helyen az ellenkező hitűek testi sérté&ét, sőt egy bizonyos helyen még veszedelmest) következéseket is vont maga után : az be fogja látni, hogy egy politikai párt, melynek célját az egyház érdekei képezik, ép annyit jelent, mint az ország politikai és socialis rendje elleni hadüzenet. Mi lenne nálunk egy „katholikus párt" alakításának következménye? Nem egyéb, mint az, hogy az izgatás fegyvere egy veszélyes, kétélű karddal szaporodnék, s hogy a pártgyülölet, mely a tisztán politikai ügyek segélyével társadalmi életünkben annyi sajnos szakadást okozott, a községbe, a családok szentélyébe is átültettetnék. Az eddigi politikai jelszók mellé ujak sorakoznának, p. o.: „A vallás érdeke!" ós „Jó katholikus!" — más részről: „Istentelen és hittagadó;" végre a vallás agitatióra használtatnék s a párthíveket „örök üdvvel" az ellenpártiakat pedig a „pokol kínjaival" kecsegtetnék és fenyegetnék. Ezeket tenné, ezeket kellene tennie a katholikus pártnak. Nem mondjuk, hogy mindezt gróf Apponyi György, vagy a párt értelmesbjei tennék, de igenis azok, akik az ő n^vökben a néppel közlekednek. A műveletlen tömegeknek nem eszéhez, hanem szenvedélyeihez szólnának és a tudatlan tömeg, mely gróf Apponyi finom okoskodásait nem érti, a Viola-és Rendek-féle emberekben ép ugy prófétáját látná, mint néhány év előtt — bár ellenkező értelemben — Asztalos és Baliában. Ha a kath. párt létesítése körül fáradozók ezeket akarnák elérni, ugy erre ép alkalmas időt választottak. A jelenlegi zavart pártviszonyok nagyon kedvezők azokra nézve, kik a zavarosban akarnak halászni. Ami a párt eszközeit illeti, 'ezekben nem lesz hiány. A hercegprímás pásztorleveleiben az ég áldását és átkát fogja hirdetni ^ Gróf Apponyi a főrendeket számos cikkek által kapacitálni fogj a | a „Magyar állam" kifejti, hogy a „magyar faj" érdekében szükség van a római párt alakítására; Kuthen azokat, kik mulatni szeretnek, instruálja ; Viola pedig a városi munkásoknak szónokol. S mi lesz mindebből az eredmény ? Lelkiismeretlen izgatás, véres összeütközések é > a rend erőszakos megzavárása. Egy katholikus hang a protestáns egyház kebeléhői, vagy Prcnay Gábor báró Ö Excellentiájának legújabb felsőházi beszéde. Méltóságos főrendek ! Kétséget sem szenved, hogy a mai viták után ítélve mai nap igen eredetileg tárgyalta-