Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-03-02 / 9. szám

nehogy cselekvési szabadságomban korlátoztassam. De nem is kínáltak meg semmivel, kivéve, hogy a pátens idejében egyházunkbeli főurak lapom szakadatlan lefoglaltatását, s ennek folytán nagy károsodásimat tapasztalván, subventiot ajánlottak. Nem fogadtam el ezt sem, azon tudatban, hogy ha igazán használni, s AZ utókor megemlékezésére méltó szolgálatot akarok egyházamnak és hazámnak tenni, nem szabad senki lekötelezettjének lennem, hanem teljes függetlenségben, meggyőződésemet követném. Mindezek fejében ma minden ember feljogosítva érzi magát velem mint közlegénynyel csak ugy lóhátról beszélni, alkalmilag szidni s piszkolni. ítéljen a közönség, menynyire érdemeltem azt még azon esetben is, ha jó hiszemmel védett álláspontom csakugyan téves volna. De önök az én irodalmi működésemtől az egyház békéjét és egységét féltik. Lehetséges-e itt az ismert mesére nem utalni: „cur, turbulentam mihi fecisti aquam instans bibenti ? Laniger contra timens: qui possum, quaesoj facere, quod quereris, lupe? A te decurrit ad meos haustus liquor." A visszavonás, egyet nem értés a magyar kálvinista embernek közmondássá vált ismert jellemvonása volt, a midőn : „equidem natus non eram," s fájdalom, mióta a magyar protestantismus fenáll, testületileg is mindig ugy volt, hogy, a hány superintendentia, annyi ellenséges táborként állottak egymással szemben, s mégis épen én volnék „az Izráelnek megháborítója,u

én, ki 15 év óta folyvást azon mesterkedem, hogy lehetne a magyar calvinizmus e jellemvonását megszüntetni, s a közel három millió protestánst közmiveltségünk érdekében is egy zászló alá egyesíteni. Amit évek óta a protestáns egyház kebelében indítvány ozgattam, vagy kezdeményeztem, mind azon nyíltan kijelentett célzással történt, hogy az egy alapon álló testvérek között uj meg uj szellemi kötelékek létesítésére szolgáljon. Legújabban pedig a Protestáns Egylet ez irányú társulati működését nagyban megkezdvén, mi lett erre önök pártoltjai részéről a viszhang ? Az, hogy piszkolnak, hurogatnak bennünket s kiutasítanak az egyházból ; — mi és mennyi joggal ? Lapom vezércikkében bőven kifejtettem. Itt még csak egy észrevételt legyen szabad röviden előadnom. „Egy akol egy pásztor!" nemde ez a legmagasztosabb végcél, amely után minden nemesebb kebel eseng s ahová a keresztyén emberiségnek törekednie kell. Hogy azonban e célt a hiedelmek alapján nemcsak hogy meg nem közelitjük, hanem attól hova tovább mind távolabb ejtetünk, ezt nemcsak az eddigi tapasztalat elég világosan tanúsítja; hanem a dolog természeténél fogva máskép nem is lehet. Mentől általánosabbá lesz a mivelődés, mentől többen lesznek, kik öngondolkodásra ébredve saját meggyőződéseiket követik, annál lehetetlenebbé válik az embereket előre megállapított hiedelmek alapján egyesíteni s összetartani. Másrészt igaz ugyan, hogy a benső egyességet érzelmek, meggyőződések szülik, azonban mégis az, amire az emberek észszerűen külső egyesülést alapítanak, nem lehet érzelem, meggyőződés, mit a társulat ellenőrzeni nem képes, hanem a benső hiedelmeknek megfelelő cselekvények. Ha már most mi ezekre fektetve a súlyt a hiedelmekre nézve azt a szabadságot követeljük, a melyet egyházunk alapitója először hirdetett s reformátoraink újra felélesztettek : miben áll akkor a mi hitetlenségünk s mi jogosít akárkit is, velünk, mintáz egyház csendháborítóival bánni ? Azonban bármit miveljenek ellenünk, megnyugszom az irás ama szavaiban, hogy ha Istentől van, amire törekszünk, művünk megsemmisülni nem fog, hanem mind tovább fog terjedni, azon nagy emberiségi cél felé, melyért, mint Isten igazi országáért mindennap imádkozunk. A mi ma lehetetlennek látszik,- meghozhatja a holnap. Tarde sólet magnis rebus inesse fides. Hogy a tiszántúli püspökség az irás és az okosság ez örök igazságú szavára nem hallgatva, azzal homlokegyenest ellenkező szellemben működik, ez a mali labes, melynek eltávolításán dolgozni szent kötelességünk. — Ki a hatalomkezelőket felvilágosítani, azok eljárását törvényes határok közé szorítni törekszik, az nem rombol, hanem inkább a hatalom tartósságát biztosítja. Béke velünk. B a 11 a g i M ó r. Katholiku s-párt. Amit régóta előre láttunk, az bekövetkezett. Az ultramontanismus felütötte nálunk is fejét s gróf Appony1 Györgynek, a „Magyar Politikádban közelébb megjelent cikkével életjelt adott magáról. A cikk ez: „Eltekintve azoktól, mik a „Magyar Politika'4

40. számában a politikai pártok általános átalakulásáról megemlittettek, hivatva érzem magamat nyilatkozni azokra nézve, mik ugyanott a kath. politikai párt lehető alakulásáról, illetőleg annak káros voltáról elmondattak. A tévedés, melyet ezen állításban fölleltem, talán a ,,politikai párt" elnevezés által okoztatott, mi oda magyarázható, hogy különálló, politikai irányt követő kath. párt fogna alakulni annak rovására, mely jelenleg a kormányt támogatja, illetőleg fönálló államjogi viszonyainkat biztosítja. Ámbár megbízásom nincs, és e pillanatban nem is tudnám mondani, valyon létrejövend-e katholikus párt, — mit részemről forrón óhajtok, — de magam szerint és az előttem tudvalevő törekvések szerint, bizton kijelenthetem, hogy a föltevés, melyen talán nyugszik a nevezett párt alakulása elleni vélemény, hibás. Politikainak neveztethetik el a kath. párt csak annyiban, amennyiben a politika kiizdterén leend hivatva egyházának sérthetlen jogait védni, egyébiránt pedig már katholikus jelleménél fogva is erős és szilárd támaszát képezendi azon politikának, mely a jogosság, a rend és a józan haladás igényeinek megfelel. Hinnem kell, hogy a jövő jobboldal vagy a kormánypárt, 18*