Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-02-24 / 8. szám

respondere nihil poterarn, quamvis tum statim ex Manuscriptis meis meditationem eiusdem sermonis funebris producere utique potuissem. Recordor quoque optime ante 4 et quot excurrit annos, uie eius rei causa convenisse R. Georgium Farkas ejus temporis plebanum Mihaliensem, qui quum quaedam protulisset me de fornicatione spirituali quaedam concionatum fuisse, cum de tempore et occasione nihil dixisset sententiam meam pronuntiaveram quid de fornicatione spirituali sentiam, in sermonibus sacris, ubi matéria secum fert, quid concioner cui quum loca quaedam scripturae s. citassem, respondit se quoque eadem concionari. At cum experiar, rem hanc theologicam ad fórum soli illudque seculare esse translatam, et me ad rationem dandam esse citátum. Inclyta Sedes Judiciaria! brevibus me expedio. Me anno 1745 die 18 Mensis Mártii supra filium LMri et cantoris nri Michaelis Viz-kÖzi loci et personarum circumstantiam observando, supra textum ex apocalypseos Cap. 14, v. 2, 3,4, 5. depromtum de 144000-bus ante thronum citharas suas pulsantibus, et nóvum canticum canticantibus, de quibus asserit os Domini ea cum mulieribus non esse inquinata virgines enim esse, funebrem concionem dixisse. In parte secunda de fornicatione spirituali ita secum ferente textu utiqne sum concionatus sed redargutione, seu elencho tali, qualis expressis verbis in actione fiscali mihi atribuitur, nec tum nec unquam usum fuisse, me declaro, et cum Paulo Docto: gentium Testem Deum in animam meam dum invoco, cum innocentiam meam demonstrare vellem, expeto mihi facultatem submisse me per Procuratorem legitimum defendendi. Justa petenti non sit denegandus assensus confido ad hocce petitum Dnates Vras Ptitulatas aequissimos iudices futuros. Közli: Trsztyenszky Gyula. Külföldi egyház és iskola. Müncheni levelek. VI. Nagytiszteletü szerkesztő ur! A bajor egyházi életben a legközelebb jelzett örvendetes események után szélcsend állott be. A ministeriumban előkészületek történnek azon theoretikus eszmék és nézetek gyakorlati alkalmazására, melyeknek az utóbbi országgyűlési viták alkalmával Lutz cultusminister kifejezést adott. Az ultramontánok pedig pártjok erősbitésén működnek, hogy ismételt esetben megmutathassák a kormánynak, — mint lapjuk irja — hogy a győzelem csak rövid időre ragadtatott ki kezükből. Mig ezen előkészületek egy ujabbi küzdelemre mind két részről egyaránt folynak s e lapok olvasóinak a netalán bekövetkezendő események részletezésével szolgálhatnék: alkalmat veszek magamnak röviden megismertetni ama föpásztori levelet, melyet Gergely, (nem György, mint e lapokban többször hibásan emlitve volt) münchenfreisingi érsek febr. hó 1-én szent Ignác napján bocsátott ki. E föpásztori levél kibocsátására kétségen kivül a legutóbbi események készteték az érsek urat, mert ő is „mint igazhivő, elszomorodva és a fájdalmas érzet keserűségével tapasztalja, hogy korunkban Krisztus anyaszentegyházának békéje megzavartatott." Természetesen, rosszul esik az érsek urnák a német nemzet kebelében megindult vallási mozgalom, mely a hierarchiai törekvések, pápai csalhatatlanságok ellenében a valláserkölcsi oldalára fekteti a fősúlyt, s a keresztyénséget a maga eredeti tisztaságában, az életre jótékony hatásában célozza általánossá tenni; rosszul esik az érsek urnák, hogy e mozgalom, a legbensőbb erkölcsi közösség eszméjét tűzvén zászlójára, mindinkább nagyobb mérvet ölt és nem csupán a hamis tanokkal, önző törekvésekkel torkig lakott nép és polgárság körében terjed, hanem részére áll az igazságot önállóan fürkésző tudomány, részére áll, megértve a kor intő szózatát, az államhatalom. De bár rosszul esik is ez az érsek urnák, talál vigaszt mind a maga számára, mind hivei számára és áradozó ömlengésekben azonnal közli is ezt velők, nehogy valamiképen eltántorodjanak. E vigasz az érsek ur azon genialis hasonlatában rejlik, melyet főpásztori levelében keresztül visz. Az egyház keletkezését, fejlődését, mai állására jutását, szóval az egyház történelmét összehasonlitja Jézus életével. Szenvedni kellett Jézusnak ártatlanul, hogy bizonyságot tegyen az igazság mellett; ugy kell szenvedni az egyháznak is. Jézust is elárulta egyik tanitványa, ki vele egy tálból evett; az egyházat is elárulják, megtámadják, eladják azok, kik kebelén nőttek fel, s kiket szeretett fiaiul tekintett, mint Jézus tanítványát. De az ártatlan szenvedés vége felmagasztaltatás, megdicsőülés lőn, ott ül ma Jézus az atya jobbján, az ármány, a cselszövény, az erőszakos hatalom mitsem árthatott neki, sőt bevégzendő nagy munkájához szükséges volt; ép ugy az egyház is, sok hányattatása után megdicsőül, felmagasztaltatik, az erőszak hatalma megtörik előtte, mivel nem ez országból való, mivel isteni hatalommal bir, stb. stb. E hasonlat által az érsek ama vigaszt akarja híveinek szivébe csepegtetni, hogy a mint Jézus szenvedései elkerülhetetlenek voltak, hogy nagy munkáját keresztül vigye, ép ugy az egyház megtámadtatásai, hányattatásai, szükségképeniek arra nézve, hogy magasztos hivatását valósithassa. Nem akarok érdemleges bírálatába bocsátkozni eme föpásztori levélnek, mert levelem szűk keretébe nem férne be. De azt nem hagyhatom megemlítés nélkül, hogy az érsek ur rosz hasonlatot választott, ha mindjárt jól keresztül viszi is. Összetéveszti az egyház fogalmát az egyház kebelében kifejlődött hierarchikus szervezettel. A korunkban keletkezett mozgalom, ép ugy, mint az egyház történelmében előfordult szakadások, nem az egyházat támadta meg, a melynek eredeti tisztaságában, erkölcsi közössé-