Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-02-05 / 6. szám

Pályázati hirdetés. A n.-váradi reform, egyház-tanács által az 1869/70. iskolai évben rendszeresített két vallás-tanári állomá­sok egyike megüresedvén : ennek betöltésére ezennel pályázat hirdettetik. A megválasztandó tanár fizetése: 600 frt kész pénz, és lakbér fejében 160 frt. Ezen díjazás mellett he­tenként mintegy 24 órán köteles vallást tanítani a n.-váradi közös elemi és polgári fi- és leányiskolák növendékeinek, ugy az itt, levő 8 osztályú rom. cath. gymnasiumban tanuló reform, ifjak egyik részének. Az ezen állomás elnyerése végett pályázni kívánók ezennel felhivatnak, hogy rendszeresen felszerelt kérvényeiket, melyekhez a theologiai tanfo­lyam bevégzését igazoló bizonyítványaik is csatolandók, február 24-ig főgondnok Tar Imre úrhoz postán vagy sze­mélyesen nyújtsák be. A választás 26-án leend. Egyszersmind nem tartja szükségtelennek megjegyezni az egyház-tanács azon körülményt, miszerint ezen állomás elnyerése által, az illető theologiai .tanfolyamot végzett egyén a lelkészi pályára való léphetéstől elzárva nem leend. A n.-váradi reform, egyház-tanács jan. 15-én tartott üléséből jegyzette: Somogyi Géza, 3—3 egyházi li. jegyző. Pályázat. A békés-bánáti egyházmegyébe bekebelezett öcsödi ref. egyházközségben a kántor-orgonistai állomásra pályázat hirdettetik. Javadalmak: 42 frt, 60 véka buza, 60 véka árpa, 50 font só, 50 font hus, 15 font faggyú, két szekér tőzeg, egynegyed sessió szántóföld s az utánnajáró legelőilletmény, melyet a kántor maga munkáltat: adóját az egy­ház fizeti. Stóla : predikációs halottól 1 forint, énekszóstól 50 krajcár ; halottak száma évenkint 200-an felül. Lakás a kántori lakon. Teendők: az isteni tisztelet alkalmával naponként kétszer éneklés s orgonázás', a temetési szolgálatok tel­jesítése — még pedig a közszegényeket dijnélkül, a nagyobb fiiskolába járó növendékeknek a szabatos hangjegy­szerinti éneklésnek hetenkint két óráni tanítása. Pályázni akarók erkölcsi és képességi bizonyítványaikkal ellátva, f. évi március 5-dikén megtartandó ének­es orgona-próbára személyesen megjelenni tartoznak. Öcsödön, 1871. jatór 9-dikén. oláJl 3—3 időközi ref. lelkész. A szentesi h. h. egyháznál a következő állomásokra pályázat nyittatik: 1. Oktatói állomásra, melyhez a 4-ik és 5-ik elemi fiosztályok vezetése köttetik. Évi fizetés: 400 frt, 4 hold föld, ünnep és urvacsoraosztás napjain délutáni prédikálásért 60 frt, halotti anyakönyvek vezetéséért minden egyes halott beírásánál 22 kr (a halottak száma évenként 400—500 között váltakozik), lakás természetben. 2. A város felső végén levő fitanitói állomásra, melyhez az 1-ső és 2-ik- elemi fiosztályok vezetése van kötve. Évi fizetés: 400 frt, és lakás természetben. 3. A város alsó részén levő leánytanitói állomásra, melyhez a 3-ik és 4-ik elemi leány osztályok vezetése köttetik. Évi fizetés: 400 frt és 63 frt lakbér. Ezen állomásokra yá'yá-ók, felszerelt kérvényeiket f. év febrnár 15-diki napjáig a lelkészi hivatalhoz be­küldeni tartoznak. Szentes, január 17-dikén 1871. Zolnay Károly, 3—3 egyházi jegyző. Felelős szeikesztő s kiadó Dr. Ballagi Mór Nyomatott a Deutscb féle könyvnyomda és kiadói részvény-társaság intézetében Pesten.

Next

/
Thumbnails
Contents