Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-02-05 / 6. szám

tisztán itélet marad, mely nem bánt, nem sért, csak tudomásul vétetik, akár mint a történelem jellemzése. Vannak aztán irók, kiknek egyénisége más müvekből már ismeretes előttünk s itt csak azt a képet látjuk, melyet már ismerünk, talán a régi ronások közt egy-egy uj árnyékvonallal, vagy fénysugárral, melyek lehetnek a jövőre nézve jellemzetesek ; lehet, hogy csak épen esetleges vonásai vannak az időnek, a melyből a munka való. Vannak aztán irók, kiket csak e füzetből kellene megismernünk, ha egy- két adat elégséges volna egy kis jellemrajzhoz. Mind e nehézségek közt ott áll a szerkesztő is, ki bizonyosan a rendelkezésére álló anyagból a lehető legjobbat válogatta (ha ugyan van Magyarországon egyházi vállalat, a melynek szerkesztője nagyon válogatós lehet) s most ime egy futólagos ismertető többet kiván tőle a lehetségesnél! Mindezeket meggondolva — talán vas a feje, a ki ismertet és birál ? — nem! csak: vigyáznia kell az ismertetőnek, hogy használás helyett ne ártson az ügynek, melyért tollat fogott. Az már egyszer bizonyos, hogy a kimondott itélet is annyi Ítéletnek lesz alávetve, a hány értelmes fő olvassa. S most induljuk a munkára! K u 1 i f a y Zsigmond néhai kunhegyesi lelkész három beszéde vane füzetben: egy uj évi, egy b öjti és egy áldozó csötörtöki. Egészen jellemző három vonását látjuk a boldogult aggastyánnak e beszédekben, melyek már Írójukért is érdekesek. Az elsőben merengő költőies hangú oktatását, a másodikban értelmes, talpra esett nyelvű, józan nézeteket terjesztő értekezését, a harmadikban az orthodoxia szárazságát találjuk. Legkevésbbé sikerült tehát a harmadik „Tanulság a Jézus mennybe meneteléből." (János, 12. 26.) és pedig nem azért, mert szigorúan confessionalis orthodox beszéd, hanem azért, mert a merev dogmából lapos következtetéseket von, holott maga az áldozó csötörtöki alkalom, a Krisztus mennybe menetele olyan, hogy vagy sehogyan, vagy egész az elragadtatásig menő lelkesedéssel lehet róla beszélni. „Felméne mennyekbe, üle a mindenható atyaistennek jobbjára", mint a hitvallás mondja. Ez eszmét tekintheti valaki absuidumnak, vagy a legfenségesebb gondolatnak, de ha közönyösen, vagy csak közönséges oktató hangon is beszél felőle: nem fog senkit érdekelni. Mennyivel más a két előbbi beszéd „Mire int és serkent bennünket e nap?" (újévi, I. Mózes 1, 14) és „Túlzott nézetek az istenről és emberről." (böjti, Pred 7, 16.) Mindenik azt adja, a mit a cím és a mit ez alkalom után várunk s azt a mi mindig alkalomszerű. Emberi dolgaink szeretettel és dorgálattal vegyült bírálatát, meleg szívből józan életismereteket. Bulcsu Károly két beszéde „Testi és lelki örömök" (farsangi, Préd. 12. 1.) tárgynál és kidolgozásnál fogva egyet alkot s szétszakítása nem is nagyon természetes, nem is nagyon indokolt. A beszéd különben sem lett volna hosszú és a mi közönségünk kezd a toaszt-rovidségü beszédekhez szokni, a miből nem az ered, hogy a lelkészek röviden, de velősen beszélnek, hanem az, hogy röviden és könnyen. Különben Bulcsunak a könnyüség, (hogy t. i. tartalmatlan, eszmétlen, magvatlan volna) nem volt hibája, sem mint költőnek, sem e beszédben mint szónoknak. Inkább az a baja, hogy gondolatait valami rikitó módon szereti majd ellentétbe, majd párhuzamba tenni, szóval szereti a szembeszökő színezést, s olykor olyan vonást is felvesz, a minek okát és jelentését ő meg tudta volna talán mondani, de az olvasó nem érti. A társas életről beszél általában az egész beszédben s igy szól bevezetése végén : „Különösen ti kedves ifjak! kiknek romlatlan szivetek minden szép s jó iránt ha marabb fellángol, kiknek olcsóbb még véretek, kiontani azt az emberiség szent érdekében, kiknek szemeiteket hamarabb borítja el a könyek özöne, látván a szenvedők győzelmeit, ti vegyétek a vigalmak e napjaiban a bölcs királytól e szép intést: Örvendez ifjú stb. Hogy mi értelme van itt az első jellemző vonáson kivül a másik kettőnek s kivált az aláhuzottnak, igazán, nem lehet érteni. Alkalmasint csak ezért van mondva, mert szép. Ilyen hibáktól megtisztítva s ezeket számba nem véve, élvezettel olvashato, szép, meleg beszéd, mely első részében a testi gyönyöröket (étel, ital, öltözet, tánc, zene és dal) második íészében a lelki örömöket s ezek közül a szép, nemes iráuyu könyvek olvasását, mint a lélek táplálását, a barátság örömét, a tiszta szerelmet s vele a házasságot, végre az istenben való lelki örömöt tárgyalja. Szász Károlynak egy vázlata nagy péntekre: „A b i r ó, a nép és az áldozat" (Luk. 23, 17—21.) czimének megfelelőleg Pilátus, a nép és Jézus képének körvonalait adja s könnyen kiegészíthető s kivált a második részben nálunk nagyon is elkelő hangok pendülnek meg. „Az özvegy fillére" (adakozásra serkentő beszéd. Luk. 21. 1—4.) már egészen és gondosan ki van dolpozva s mig mi szépségét szeretjük, addig a gyakorló papok az ügyes tapintatot fogják elismerni, a melylyel olyan kényes tárgyat kezel, minő az egyházi adakozás és adózás kérdése. Fi 1 ó Lajos húsvéti beszéde „Krisztus feltámadása a legdiesőbb győzelem" (Luk. 24. 5. 6.) elő- és utóimával együtt van közölve s a maga szempontjából derekas beszéd, mely irva is igen jól van. Mondatainak, még ha néha hosszúak is, mindig olyan alkotása van, hogy az előadásnál a kellő értelmi szünetek könnyen és természetesen megtarthatók. Alkalmasint mások előtt is emelni fogja értekét ez, hogy épen húsvéti beszéd, de értékét némileg csökkenti az, hogy túlhajtott eszmékkel emeli ki a feltámadás erkölcsi jelentőségét. A második részben az a fő gondolat, hogy a Krisztus feltámadásában győzött az ártatlanság, igazság és erény, szóval az emberiség, s ha nem győzött volna, ha az ártatlanság, igazság és erény csak ugy jár mint