Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1871-11-19 / 47. szám
élés ministeri intézkedések által nem, hanem csupán az által szüntethető meg, ha tanítóinkat ugy fizetjük, hogy magából e fizetésből — minden mellékforrás kizárásával — megélhet: az igen világos, s a dolgok természetes rendéből önkényt következik. * Papválasztás. Nagy-Enyeden f. hó 12-kén négy jelölt közlil Fülöp Géza, fiatal akadémista választatott meg lelkészszé. * Hód-Mczo-Vásárhelyen a derék Szeremlei Samu „káromkodás elleni egylet" létesítésén fáradozik, mi annyival is inkább méltánylandó, minthogy a káromkodás napról-napra megrögzöttebb szokássá válik nemcsak a nép, de még a kaputos osztály körében is. Óhajtandó, hogy a lelkész urak követnék buzgó bód-mezővásárhelyi lelkésztársuk példáját hasonló egyletek létrehozásában, mert az égbekiáltó és erkölcstelen káromlások csakis associatio utján szüntethetők meg, s prédikálásaink vagy fenyitő rendszabályaink hatálytalanoknak bizonyultak ellenökbe. Lapunk jövő számában közleni fogjuk Szeremlei ur felhívását és alapszabályait, miket ez ügyben kibocsátott, hogy ezzel mintegy útbaigazítást, vezérfonalat adjunk azon lelkész urak kezébe, kik kedvet éreznek magukban „káromkodás elleni egyletet" alakítani. * Gróf Pálífy János, Pozsonymegye főispánja 200 frt alapítványt tett, melynek évi kamatja fele részben a modori tanitó-, fele részben a pozsonyi tanítónő állami képezdék egy-egy kitűnő növendékének ösztöndíjul kiosztandó. E mellett a derék főispán ugyanezen alapítványlevélben kifejezte, miszerint főispáni fizetésének ezutáui részét is Pozsonymegye népnevelési céljaira fogja fordítani. * Pozsonyból irják: Az LIII. törv. cikk értelmében áttérések alkalmával, az áttérni akaró két tanú jelenlétében jelenteni tartozik magát lelkészénél. Közelébb azonban Türck Ferenc, nagy-szombati jezsuita a prot. Nedoba. Györgyöt e törvény mellőzésével térité át a kath. hitre, okul adván azt, hogy Nedoba ágyban fekvő beteg (lecto doloris) s igy nem tehet eleget a törvénynek, holott a legjobb egészségben koptatja Nagy-Szombat kövezetét. Ez esetet Geduly superintendens tudtul adta a ministeriumnak, s most kíváncsian várjuk, mily elégtételt veend a ministerium egy olyan társulat tagja által elkövetett törvénysértésért, a mely társulat existentiáját nagyon bajo>.an lehet összhangba hozni az állam törvényeivel. * A protestansegylet választmánya f. hó 14-kén Pesten, Fördős Lajos elnöklete alatt gyűlést tartott, melynek eredménye a lapunk elején közlött „felhívás." I r o ú a l © m. * A debreceni ref. főiskola kitűnőn szerkesztett értesitvénye az 187°/i tanévről bektíldetett szerkesztőségünkhöz Tanintézeteink példát vehetnek a debreceniektől, miként kell évi tudósításaikat szerkeszteni, hogy azokat a tanügyi statistika összeállításánál használhassuk. Az említett értesítőből e helyen a következő fontosb adatokat emeljük ki. A debreceni főiskola alkatrészei: akadémia, tanítóképezde 2 évi tanfolyammal, gymnasium 6 osztálylyal, polgári iskola 3 osztálylyal, elemi iskola 4 osztálylyal sa3alsó párhuzamos osztálylyal,a szoktató iskola a nyári félévben. A kormányzásról a tiszántúli főt. egyh. kerület gondoskodik, szellemi tekintetben a tanügyi bizottság, anyagi tekintetben a gazdasági választmány által. A tanárok száma: az akadémiában, Tóth Sámuel igazgatása alatt, 17, a gymnasiumban, Kis András igazg. alatt, 13; a tanitóképezdében, Oáterlamm Ernő igazg. alatt, 6 ; a polgári iskolában 6. A tanulók létszáma: az akadémiában 1-ső félévben 513. 2-ik félévbeu 463 ; a gymnasiumban 1-ső félév. 537, 2-ik félév. 515 ; a tanitóképezdében 54 ; a polgári iskolában 52 ; az elemi iskolában 737. Alapítványokból pályaművek jutalmazására öt díj osztatott ki ; ösztöndíj az akadémiában 21, a gymnasiumban 19, a polgári iskolában 2, az elemi iskolában 2 A főiskola kebelében hat ifjúsági egylet állott fen, u. m. a hittanszaki önképző-társulat, a felsőbb tanuló ifjúság önképző társulata, a főiskolai énekkar, az olvasóegylet, tűzoltó-egylet és jogász-segélyző-egylet. A tanulók segély forrásai voltak: a főiskolai tápintézet, lakás, Andaházi-Szilágyi intézet, legatio és supplicatio, tandíjmentesség és zenedei tanitás. A könyvtár és természettani szertár egyesek és testületek ajándékai és vétel által gyarapodott. Az 1877,-iki tanév okt. 13-kán vette kezdetét. Igazgató-tanárok az akadémiában Kovács Ferenc, a gymnasiumban Félegyházi Benjámin. * Fábián Mihály, harkányi lelkész „Kis természetrajz versekben" cimü és saját kiadásában megjelent müvét küldte be hozzánk. Ára 30 kr. * Sehwicker J. H., képezdei igazgató és tanár földrajza a népiskolák felső-, s a polgári- és középmagyar nyelven is megtanodák alsó osztályai számára jelent. Kiadta Aigner Lajos. Ára 80 kr. Ajánljuk e jeles munkát a tanitók figyelmébe. * Ikerliörpige és Willkommen cim alatt ogy sikerült magyar és német toast jelent meg egy füzetben. Az ikerhörpigét Király József Pál soproni, tanitóképezdei igazgató irta és mondta el a magyarhoni ág. hitv. evangélikusok egyetemes egyháziközgytilése alkalmával rendezett lakomán Pesten, 1871. okt. 5-kén, s mintegy folytatását képezi a tavali, lapunkban is emiitett toastnak. A „Willkommen" Kolbenheyer Mór, soproni ev. lelkész szerzeménye, melyet a magyarhoni ág. hitv. ev. egyházi egyet, gyámintézet közgyűlésekor lefolyt közebéd alkalmával Sopronban, 1871. okt. 8-kán adott elő. — Melegen ajánljuk e füzetet olvasóink pártfogásába nemcsak azért, mert a benue foglalt toastok kedélyes olvasmányul szolgálnak ; de főleg a humánus, nemes célért, a melyre a belőle befolyó jövedelem fordíttatni fog. A tavalyi „hörpige" 1046 frtot jövedelmezett a soproni képezdének, az idei — ha a céltól eltekintünk s csupán PAPA KöKYTtra