Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-11-19 / 47. szám

zője azonban a felügyelőség által választatik, mindkettő a felügyelőség működési egész idejére. 6. §. A felügyelőség tiszte: a) az intézet kül- és beléletére, az igazgató és a tanárok hivatalos eljárására közvetlenül felvigyázni, mi célból az intézeti jegyzőkönyveket koronként megtekinti s a tanórákon egyes tagjai által látogatásokat tesz; b) az iskolára vonatkozó fensőbb szabályok és he­lyi határozatok életbeléptetését figyelemmel kiséri, szük­ség esetén szorgalmazza és ellenőrzi; c) a tanépület, termek, udvar, szerelvények kellő karban lételére felvigyáz s a tapasztalt hiányokról illető helyen késedelem nélkül jelentést tesz ; d) az iskolai rend, csin, tisztaság s fegyelem fen­tartása felett őrködik s az intézetben az erkölcsiség és vallásosság fejlesztésére törekszik; e) az igazgató és a többi tanárok közt a hivatalos jogkör tekintetében kifejlett súrlódásokat, valamint egyes tanárnak az igazgató és a tanári értekezlet ellen emelt panaszait és viszont az igazgatónak és a tanári értekez­letnek egyes tanár ellenében formált követelését, mint szintén a tanári értekezlet kitiltási vagy elbocsátási vég­zései ellenében felmerült sérelmeket, a mennyiben ezek a végzés kézbesítése után 48 órával hozzá beterjesztetnek, itéletileg ellátja; f) a tanári értekezlet és az igazgató közreműködé­sével készitett s hozzá idejében beterjesztett tantervet és órarendet helybenhagyja ; g) a tanulóknak egyes tantárgyakra vonatkozó föl­mentési kérvényeik felől a tanári értekezlet véleményé­nek előleges meghallgatása után határoz ; b) az évi szigorlati rendet helybenhagyja s a vizs gálatokat testületileg vezeti; i) az iskola bel- és küléletét érdeklő ügyekben a/ egyháztanács felhivására vagy szükség esetén a nélkül is, az igazgató és a tanári értekezlet véleményének elő­leges megtudása után, az egyháztanács számára javasla­tokat kéfzit s illetőleg indítványokat tesz ; k) az intézet szellemi, pádagogikai és erkölcsi ál­lásáról az egyháztanácsnak minden félév végén részletes jelentést tesz. 7. §. A felügyelőség évről évre maga állapítja meg, hogy tagjai az egyes osztályokban minő rend szerint fog;,ak látogatni, kik a látogatás megtörténtét s tapasz­talataikat az e célra szolgáló s az igazgató felügyelete alatt álló intézeti jegyzőkönyvbe írják be. 8. §. A felügyelőség szabály szerint március, julius, október és december hó első hetében tartja gyűléseit, szükség esetén az elnök hívására egyébkor is összejő. Az iskola körül tett időközi tapasztalatok, s az igazgatónak a tanárok működéséről s az intézet életében felmerült nevezetesebb eseményekről szóló, élőszóbeli vagy írásos rövid jelentései minden gyűlésnek állandó tárgyát képezik. 9. §. A felügyelőség hitelesített jegyzőkönyvei meg­tekintés végett pár napra az egyházi elnökséghez át­tétetnek. IV. A z igazgató. 10. §. A lyceum igazgatótanárát az illető felügye­lőség és tanári szék ajánlatának meghallgatása után, az egyháztanács nevezi ki három évi hivataloskodási köte­lezettség mellett. Hivataloskodási ideje kiteltével újra választható. 11. §. Az igazgató tiszte az intézet beléletét vezetni, szabályszerű működését biztosítani, s külképviseletét vinni. Ebből folyólag különös teendői a következők : a) az intézetre vonatkozó egyháztanácsi, felügye­lőségi és tanári értekezleti határozatokat, mennyiben azok foganatosítása más közegre nem néz, végrehajtja; b) uj tanár választása alkalmával az elválasztandó tanár felől az igazgató véleménye meghallgatandó; c) közvetlen és személyesen utána néz az intézeti összes tanitás menetének, a tanterv pontos keresztülvi­telének, a tanórák kitartásának, az iskolai rend, szorga­lom és fegyelem fenállásának, mi célból a tanárokkal észrevételeit közli, s azok óráin hetenkint több izben megjelenik ; d) a lyceumi felügyelőség rendes gyűléseiben a ta­nárok működéséről s az intézet életében időközileg felme­rült fontosabb mozzanatokról szóbeli vagy irásos rövid jelentéseket tesz ; e) a tanároknak 2—5 napra eltávozási engedélyt ád, s átalában ügyel, hogy az eltávozott kellőleg helyette­sítve legyen ; f) a tanári értekezletet összehívja és üléseit el iöki­leg vezeti s a tanulókat az értekezlet elibe idézteti; g) a tanulókat az intézetbe fölveszi s a szükséges fölvételi vizsga iránt intézkedik ; h) az óramulasztó tanulókat az iskolai törvény sze­rint megfeddi; i) őrködik a tanulók törvényszerű és jó magavise­lete felett, lakásukat nyilvántartja, arra és mulató he­lyeikre felügyeltet, érintkezik a szülőkkel és Kosztadók­kal, s oly helyeken való szállásolást vagy mutatást, me­lyek után a tanulóra erkölcsi hátrányt lát, eltilt; k) iskolai bizonyítványokat ád ki, s az ezekért já­randó s a könyvtárt és egyházat illető dijakat a tandij­pénztárral együtt kezeli ; 1) a közvizsgák idejét és rendét, valamint a tanév közben eső szokásos szünnapok kezdetét ós végét a ta­nári értekezlet közreműködésével megszabja s a közvizs­gára vonatkozó megállapodásokat a felügyelőség hely­benhagyása alá terjeszti; m) a lyceumi anyakönyvet vezeti s egyesekkel és hatóságokkal az intézet ügyében levelez ; n) a szülőknek egyes tanárok hivatalos eljárása elleni panaszait meghallgatja s a mennyiben azok az egyhaztanács vagy a felügyelőség elibe egyenesen nem

Next

/
Thumbnails
Contents