Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-11-05 / 45. szám

bani műkedvelők magányoktatására. Irta Steiner Imre, tanár. Pest, 1871. Szerzőt ezen munka megírására főleg az indította, hogy segítségére legyen azon leendő műegyetemi hallgatóknak, kik a látarányos rajzolásból a bécsi polytechnikumon fölvételi vizsgái kénytelenek tenni. Ehhez képest szerző a gyakorlatra fekteté a fősúlyt, s az egyes theoriák bővebb, tudományos fejtegetésébe nem bocsájtkozik. Igaz, hogy ez által könyve tudományos becséből vesztett, de gyakorlati értéke annál nagyobb lőn. Ára? Magyar-német olvasókönyv népiskolák számára. Szerkeszték Falvay Antal és Péterffy Sándor, tanítók. Második bővített kiadás. Pest, 1871. Kiadja Petrik Géza. A szerkesztők jelen könyvtik írásánál a nézleti módszert követték. E szerint állították össze az egyes olvasmánydarabokat, melyek tartalmukat tekintve méltán megérdemlik a dicséretet. Melegen ajánljuk ez olvasókönyvet a tanítók figyelmébe. TÁRCA. A cselekvés első napja. A protestánsegylet egy évi tanácskozás s néha egy kis élénkebb szóharc után megalakult, s megnyerte az első lökést, melynek irányában haladni fog. Életrevalóságát a sajtó terén megmutatta, — már most a tettek mezején is be kell bizonyitnia, különben vagy meghal* vagy legjobb esetben theoretinus beszelő társulattá válik. A kettő közül egyiknek sem szabad megtörténni ! Egyletünk az ellankadt vallás-erkölcsi élet felújítására, reformálására alakult, ezt pedig csak ugy éri el, ha közvetle. nül hat az életre, s a magyar protestántismusnak visszaszerzi azon közvetlenséget, melylyel különösen a holland és skót protestántismus oly kiváló mértékben bir. Erre nézve hatnunk kell a vallástudományi és vallás-erkölcsi irodalom nagymérvű felkarolása által, gyakori felolvasásokkal mindenik fiókegylet körében, a lelkipásztori érintkezések uj életre hívásával; és a humanistikus érzelmek felköltésével. A nemsokára összeülő választmányi gyűléstől várja az egylet, hogy a gyakorlati cselekvés terén az első lépést megtegye, s a fiókegyletek működésének irányát is kijelölje. Még nem tudhatjuk, mit fog a választmány határozni ; de azt beláthatjuk, hogy bármit végezzen is, ahhoz pénz kell, és hogy csak annyira terjeszkedhetik, a mennyi készpénze lesz. Az alakító közgyűlés bevételi forrásul jövőre a szabályszerű tagdijt, az első évre a tagok önkénytes adakozását jelölte ki, s önkényt értetik, hogy elvárja minden tagjától, hogy adományával minél előbb járuljon az egylet céljai gyámolitására. Oly ügyért, mely mindnyájunké, mindnyájunknak kell érdeklődni, s ha midőn már tenni kell, senki közülünk hátra nem vonul, egyesült erővel szép összeget tudunk összehozni. Mi a mai napon a pesti tagok körében megkezdtük a gyűjtést, minden háznál teljes szívességgel fogadtak, s az első napi gyűjtés eredményét ide iktatjuk: Dr. Ballagi Mór adott 50 frtot, Dömötör János 5 frtot, Elek István 5 frtot, Farkas József 15 frtot, id. Kandó József 5 frtot, Kovács Albert 20 frt, Osterlamm Károly 5 frtot, Polgár Mihály 5 frtot, Somogyi Rudolf 5 frtot, Szász Károly 10 frtot, Thanhoffer Pál 10 frtot, Zsivora György 250 frtot, Vámossi Mihály 5 frtot, a pénztári készlet más forrásokból tesz 120 frtot; az egész Összeg 510, azaz ötszáztiz forint. Ilyen volt Pesten a cselekvés első napja. Ha isten életűnknek kedvez, a választmányi gyűlésig a pesti tagok miidnyáját megkeressük, s ha a vidék sem marad hátra, választmányunk figyelemre méltóan teheti meg az első lépést. Pest, 1871. november 31-én. \ HEHEPEI KAROLY. y „P. N." „H e r e p e i Károly, a nagy egyházszónok— nincs többé!" E szavakra estek szemeim ma egy gyászlapon, melyet a posta hozott számomra. Kevesen vannak, itt legalább az ország Királyhágón inteni részében, kik Herepei Károlyt ugy ismerték volna, mint én; kevesen családja tagjain kivül, kik szivéhez egykor közelebb állottak volna. Méltó azért, hogy koporsójától és sírhelyétől távol, gyászlapjára legalább — az én könyem is essék. Erdély most élő egyházszónokai legnagyobbikát veszti el benne. Bár a világ zajosb pontjairól, hol ércszava egykor — s annyiszor ! — ezereket és ezereket rázott meg s emelt fel, rég egy csendes, magányos, félreeső hely kikötőjébe vonult vissza, hol egész munkásságát egy igénytelen kis gyülekezet lelki javának szentelte ; de csak hogy élt, neve varázsa elég volt, elmondhatni: nem haltak még ki Erdélyből a század nagy szónokai. Herepei Károly, a most elhunyt, az utolsó volt a nagy egyházszónok Herepeiek közül. Atyja : János volt talán a legnagyobb mindnyájuk közt; ennek öcséi: Ádám a tudós történelemtanár, nagy tudományával, és László, a könyelmü életű s egy szerencsétlen szenvedély rabja fényes tehetségével, nem érhették utói őt, kiben mind-