Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1871-10-29 / 44. szám
pap elfogadhatja lelkiismeretének legkisebb sérelme nélkül. Egyébiránt én nem kivánok hozzá commentárt adni, szóljon maga magáért. Még Írhatnék a közebédekről, melyeket első nap püspökünk, második nap főgondnokunk, mlgs kaáli Nagy Elek, miniszteri tanácsos ur vendégszerető házában és asztalánál elköltöttünk, valamint a pohárköszöntésekről, melyek Kolozsvártól egész Bostonig nyúltak, de ezeket reméltem isten után, jövendőben is megkapjuk. külíöldi egyház és iskola. * A „Protestantenverein" évkönyvének második kötetében a többi közt az egylet statistikája is közöltetik, melyből mi a következő érdekesb adatokat átvesszük. A „Prot.>verőin" ez idő szerint 11,000 rendes tagot számlál, mihez járul még a pfalzi protestáns egylet 18,000 tagja, kiket a „Protestantenverein"-nal való egyesüléstől nem az elvek közti különbség, hanem az országos törvények tartanak vissza, A hesseni nagyhercegségben 3500-ra, csupán Wörrstadt városában és környékén 1000-re megy a tagok száma. Berlinben csak 630-an tagjai az egyletnek. Az évkönyv szerkesztői végül reményüket fejezik ki a fölött, hogy a közelébb tartott darmstadti protestáns összejövetel nagy befolyással leend a „Protestantenverein" gyarapodása és erősbödésére. Ugy legyen ! * Badenben a két protestáns hitfelekezet egyesülésének jubileumát f, hó 29-kén ülik meg. Akkor lesz ötven éve, hogy a két testvéregyház egy generális synoduson ünnepélyesen kimondá az akkor 261.565 lélekből álló lutheránus, s a 67,170 lelket számláló református gyülekezetek közti uniót. * A francia felirat és a pápa válasza. A francia nemzetgyűlés ultramontán töredéke, mint annak idejében közölve volt, a nemzetgyűlés elnapolása alkalmából egy 46 aláírással ellátott feliratot intézett a pápához, amelyben ígéretet tett, hogy minden lehetőt el fog követni, miszerint a pápa ismét teljesen visszanyerje „elrablott" jogait. E feliratra a szent atyu egy, ama tüntetés indítójához, Belcastelhez intézett breveben válaszolt. A pápa szerencsét kiván „nagyon szeretett fiainak", hogy a rend helyreállításának müvét azxal kezdik meg, „hogy tekintetöket az istenhez emelik s az ő, valamint az egyház jogait megerősítik." A szerencsétlenség, mely Franciaországot érte, — folytatja a pápa, — azon istentelen tanok eredménye, melyek a hitet megingatták, a tudományt és az erkölcsöket megrontották. A vatikáni zsinat határozványainak teljes elfogadását tekinti a pápa egyedüli mód gyan.ánt a baj gyökerestől való kiirtására, Azonban az egyház nem teljesítheti, szabadon és eredményesen, fönséges feladatát, ha a kath. kereszténység feje nem bir souveraine szabadsággal. „Az egyház ezen elnyomatása, — írja tovább a pápa, — az egész világon lévő hivek sziveit, kiknek szent jogait lábbal tapodták, föllázitotta, s ők hozzátok hasonlóan égnek a vágytól az ily gyalázatosságot megbélyegezni, s a népek, különösen pedig hazátok vezetőit arra indítani, hogy az ily nagy jogtalanság ismét jóvá tétessék." * A németországi szabad evangélikusok okt. 9-kén összejöttek fő'eg azon célból, hogy beható tárgyalás alá vegyék azon felette fontos kérdést, miként lehetne Németország ev. tartományi egyházai közt a szorosb egységet helyreállítani. E gyűlés azonban oly elemekbö alakult, hogy a szabadelvű theologusok kitűnőségei, jó hirnevük veszélyeztetése nélkül, a tanácskozásokban nem vehettek részt. Az eredményt ennélfogva mindenki előre láthatta. A gyűlés, Németország gunvkacaja közt, a nélkül, hogy valamiben megállapodott volna, 3 napi tanácskozás után föloszlott. Egyetlen resolutioja az, hogy vegye figyelembe a világ a vezérszónokok intéseit és javaslatait; de erre is önkénytelenül eszünkbe jut a „ridiculus mus." * Iskola és korcsma. Az oroszországi népiskolák és korcsmák egymáshoz való viszonyáról a következő statistikai adatokat közöl egy orosz lap : A 38 nagyorosz-kormány kerületben van népiskola 10,091, korcsma 140,845; a 9 lengyelországi kerületben és Bessarábiában népiskola 1991 és 38,781 korcsma; a 3 balti tartományban 1969 népiskola, 6497 korcsma. Ebből látható, irja a nevezett lap, hog, legtöbbet iszik a lengyel, azután az orosz, s legjózanabb köztük a balti német, eszth és leth lakosság. K í lo \II< M:K * Felszólítás 11 magyarországi protestansegylet iiókegyleteihcz. A magyarországi protestansegylet Pesten f. évi okt. 3 és 4. napiam tartott közgyűlésén megalakulván, alapszabályai értelmében n fiókegyletek elnökei a központi választmány tagjainak tekintetnek. Felkérjük tehát mindazon vidéki egyházi egyleteket, bármi néven alakultak, hogy ha alapszabályaink értelmében magokat egyletünk fiókegyletének kívánják tekintetni, elnökeik nevét és lakását F ö r d ő s Lajos egyleti alelnökhez Kecskemétre jelentsék be, hogy a közelebbről tartandó választmányi gyűlésre meghivathassanak. Pesten, 1871. október 25-én. F ördős Lajos, alelnök. Ko ács Albert, titkár. 87