Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1871-10-29 / 44. szám
jövendőt jósol e könyvecskének, „mert teljesen a nevelészeti tudomány mai színvonalán áll, mert nincs benne oly cikk, nincs oly sor, melyből ki nem tűnnék a szerzők szakképzettsége. " Hogy e lapok komolyan szeretik felfogni itészeti feladatukat s csak a pártfogásra méltót pártfogolják, azt Bánhegyi és Emericy „Felső és közép népiskolai tankönyvük" emiitett bírálata fényesen igazolja. Azóta nemcsak, hogy már második kiadást is ért, hanem az imént már németre is fordíttatott. Miután a második kiadás javított és bővített, továbbá 36 igen szép ábrával van ellátva s Heckenast nyomdájában a legdíszesebben állíttatott ki s minden törvényes tantárgyra kiterjedő bő tartalmához képest a legolcsóbb iskolai könyv is: most annál határozottabban ismételhetjük első ítéletünk szavait, mely szerint „ennél gondosabban kidolgozott, minden igényeknek megfelellőbb, jelesebb munka még nem igen jelent meg irodalmunk e szakában." C i m e: Felső és közép népiskolai tankönyv olvasmányokkal. Tartalma: erkölcsi nézlettaii; emberisme; földrajz ; történelem ; alkotmánytan ; termény rajztan ; természettan. Nagy 8-ad rét, 198 lap, ára fűzve 50 kr. Német fordításának címe: Ungarischer Kinderfreund. Ein Lehr- und Lesebuch f'ür die mittleren und höheren Klassen deutscher Yolksschulen in Ungarn. Kik tanítványaikat módszeresen akarják az elemi iskola ismereteibe vezetni s e mellett maguk is erősbödni a módszeres eljárásban, azoknak melegen ajánljuk a tanirodalom ezen egyik legjelesebb termékét. Tesszük ezt azon kötelességérzetből is, melynél fogva feladatunknak ösmerjtik a sok silány munka neki indult árjából kiemelkedő müvekre mindenkor figyelmeztetni a közönséget. x. y. z. ISIiOLAÜG Y Tűnődések népiskoláink állapota felett. Ha a hazai népnevelés történeti fejlődését s tényleges viszonyát figyelemre méltatjuk, ki fog tűnni, hogy az 1868-ik évi törvényhozás a nevelés érdekében többet tett, mint a lefolyt századok minden intézkedései. A paedagogiának mint nemzeti művelődésünk legfőbb tényezőjének gyakorlati s elméleti utoni kifejlését, a társadalom legfontosabb érdekeivel összefüggésben s elválhatlan kapcsolatban állónak tekintvén : jelentékeny lendületet adott az a különben hintésben szenvedett hazai népnevelésünknek is. És az ép gondolkozású ember nem is tagadhatja, hogy nemzeti műveltségűnk a régibb időkhöz képest, lényeges haladást ne tett volna ; nem tagadhatja, hogy a közművelődés útjában álló akadályok, a koronként felmerülő retrográd elemek elhárítására, a kitűzött nemes cél felé vezető ösvényt nem egyengette volna any • nyira, hogy a reá váró fontos missiót a n emzet híve a betölthesse. Az országos két párt a particuláris érdekeken felülemelkedve, a nevelési törvények hozásánál, a szellemi anyagi gazdagodás áldott forrását nyitá fel, melynek bírása egy népet tiszteltté s becsültté tehet a világ előtt. Fájdalmas érzet hatja át azonban a nevelés ügyét szivén hordozó, az a körül feltűnő eszméket s mozzanatokat figyelemmel, komoly bírálattal kisérő egyén lelkét, a midőn mindennap tapasztalja, hogy az 1868. évi nevelési törvények sok helyt még csak a „pium desiderium" színvonalán vagy még annál is alantabb állanak. Kí ennek oka? a nép, az egyházi vagy községi elöljáróság? Van eset reá, hogy némely egyházközség, melynek birtokában van az anyagi erő, ügyes vezető hiánya miatt szellemi tespedésben teng ; mig más helyen az, < élyes intézkedések nyom nélkül tűnnek el a szivek ellen h atása s részvétlensége miatt. Fentebbi esetekből önként következik, hogy ott semmi hasznosnak látszó intézkedés a csak kórót és tövisét termő sovány talajt termővé, áldásdussá nem teheti. Ott már a sovány és kiaszott talajnak értéket és becset, termelő képességet, csak a gazdászati célszer Ili g elveinek figyelemmel tartása mellett adhatunk. Tagadhatatlan azonban, hogy a nevelési szentesített törvények gyökeres keresztülvitelére hatályos befolyással vannak egyes helyek elöljáróságának erélye vagy hanyagsága, értelmi vagy anyagi ereje is. Csak ezek lehetnek azon közvetítők, melyeknek célirányos összműködése által ki lehet vinni, hogy az iskola, mind külső mind belső szervezés tekintetében, a kor jogosult követelményein >k hiven megfelelhet, az eddigi páriaszerű helyzetéből kiemelkedve tiszteltebb és kegyeltebb színben tűnhetik fel a nép előtt. A tapasztalati tények világosan igazolják és megcáfolhatlanul tanúskodnak a mellett: hogy az iskolázatlan népnél a szép és üdvös eszmék iránti érdektelenség minden -napi, mig az értelmi fejlettség bizonyos fokára emelkedett népnél a dolgok szabadabb ós biztosabb menete észlelhető. Amott csak a törvény igénybevételével lehet sikerre jutni: mig itt önerőből, a jobb és derültebb jovőrei kilátás reményéből történik minden. Nézetem szerint pedig a törvény szigorúsága valamely népet az elaljasodás mocsárjából, az elvetemültségből soha meg nem téríthet, vissza nem ránthat — ha az iskola vagy az azt megelőző családi nevelés az erkölcsi érzelmek tisztulására nem volt maradandó befolyással. Egyedül a jó iskolák emelhetik a társadalom' művelődését, ezek által érhető el a szellemi s anyagi kifejlettség a nép alsó köreiben is. A mely népnél a szellemi élet tétlenségbe szunnyad, homályba burkolva és lefékezve : ott a törekvés, halpdás, felvilágosodás göröngyökkel rakva, a sikeres kifejlődés lényegesen akadályozva van. Pedig ezek volnának valamely nép fenmaradásának biztos zálogai és feltételei a váratlan események áramlatai közt.