Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1871-10-22 / 43. szám
kisebbségnek = szerinte = a többség alá rendeltetett! — Alig hiszem, hogy ezen okoskodást ; Révész Imre és Könyves Tóth Mihály, = 375, magok az érdeklett urak is helyben hagynák, vagyis, hogy magokat egymással öszszeadhatóknak tartanák ! — Többséget itt senki sem nyert, mert sem a R. I. 262, sem a K. T. M. 113 szavazata nem többség, össze pedig a kettő, az eddigi fogalmak szerint, nem adható. Vagy talán az fáj a cikkezőnek, hogy ha már Debrecen két jelese viszszalépett is, egy harmadik, ki talán szavazatot sem kapott, választás alá nem jöhet, hogy igy az uralkodó város ismét egy hatalmas oszlopot nyerne érdekeinek a superintendentián ? ! .... Uraim ! Debrecen érdeke mindig lebillenti most is a 13 egyházmegye érdekét. A debreceni egyházból ott ülnek a kerületi gyűlésben a püspökön kivül két világi jegyző, egy egyházi aljegyző, egy levéltárnoK, egy pénztárnok, a debreceni egyház segédgondnoka, 6 képviselője; ide lehet még számitani a főiskolai igazgatókat és a debreceni traktus képviselőjét is, kik közigazgatási ügyekben szavazattal birnak. E szerint egy pár segédgondnok, esperes és képviselő kelletik, s legott kész Debrecen számára a többség. Régen érezzük ezt mi uraim ! A felső-szabolcsi egyházmegye felosztását épen azért gáncsolják egyik részről, hogy egy helyett 3 esperes és 6 képviselőt s 3 segédgondnokot küldene ! Felső-Szabolcsnak gymnásiuma sincs, Sziget érdekei mindig háttérbe szoríttatnak, Szatmár és Beregszász nyomorognak, s csak Debrecen számára robotolunk mi. No de reméljük, hogy Debrecen kiváltságos helyzete meg fog szűnni elébb-utóbb, s nem lesz akadálya annak, hogy a többi egyházkerületekkel öszszehatva, a magyar protestáns egyház elvégre létesüljön ; mert mai napság Magyarországon egyetemes egyház nem létezik, csak egyes superintendentiák, pedig az egye -sülés égető szükség s létkérdés! Isten velünk ! H i. Iskolai jelentés. A selmeci ev. felső leányiskola és a vele kapcsolatos növelde programmja.*) Alólirott ezennel tudomásra hozza, hogy a selmeci felső leányiskola folytatása, a selmeci ev. egyház pártfogása s iskolabizottságának vezetése mellett, reá bízatott. Ezen iskolával kapcsolatos egy növelde, a miveltebb osztály leánygyermekei számára. Leányok 8-dik életévtől kezdve felfelé találnak benne felvételt; más nem ev. hitvallásuak is felvétetnek. Mindkét intézet azon lesz, hogy a leányok a korunknak megfelelő ismeretekben gyarapodjanak, főgondot fordítván a kedély és jellem képzésére, a mint azt az asszonyt megillető munkássági kör megkivánja. *) Kéretnek a hazai lapok t. szcrkeiztői e programm közzétételére. A tantárgyak megoszlanak kötelezett és nem kötelezettekre. A. Kötelezett tantárgyak: 1. Vallástan (Egyháztörténet.) 2. Német nyelv, irály és társalgás. 3. Magyar nyelv. 4. Számvetés, a tizedes törtek is. 5. Földrajz, különösen Magyarország földrajza 6. Világtörténelem. Magyarország története különösen. 7. Természetrajz. 8. Természettan. 9. Embertan és a lélektan alapfogalmai. 10. Mütan (Technologia). 11. A német irodalom s 12. A magyar irodalom vázlatos története. 13. Franczi^ nyelv. 14. Rajz. Az elősorolt tantárgyak 3 évi tanfolyamban fejeztetnek be. B. Nem kötelezett tantárgyak: Franczia nyelv, társalgással. Zene-, zongora-oktatás stb. Női kézmunka. Esztendőnként tartatik junius végével nyilvános vizsga. A magyar nyelvtan, Magyarország története s egyéb tantárgyak, az egyház két lelkészétől s a középtanoda tanáraitól fognak előadatni. A felvétel feltételei: A tanév szeptember elejével kezdődik. Tanév közben csak kivételesen vétethetnek fel a növendékek. Tandij fejében, a kötelezettekül előirt tantárgyakért, kell minden növendéknek, mind az alsó előkészítő osztályban, mind pedig a felső osztályban, havonként 2 o. é. frtot fizetnie. Külön fizetendő a nem kötelezett tantárgyakért járó tandij, még pedig: a női kézmunkákbani oktatásért havonként 1 ft.; külön 10 francia- vagy zongora-óráért 4 ft. o. é. A külön francia órában 4 tanitvány is vehet részt Vidéki növendékek felvétetnek a növeldében ; szállás-, étkezés- s ellátásért fizetnek havonként, még pedig előre, 20 frt. o. é. ; és minden kitelhető meg fog történni, hogy rendhez, tisztasághoz és szorgalomhoz szokjanak. Minden növendék, ki az intézetbe felvétetni kiván, hoz magával ruházatán kivül, melyben a legnagyobb egyszerűség szemmeltartása kéretik, ágybélit kétszeres ágyneművel, 6 asztalkendőt s ugyanannyi törülközőt. Lewitzka Anna, okieves tanitónő. Számadás. A tordinceí szerb reform, egyházi s iskolai könyvek költségeire bejött kegyes adományok ötödik közlése. A kis-csány-oszrói ref. egyházból 1 frt 50 kr., a lelkész ur 1 frt. Tiszt. Debreceni Sándor ur a szoládi ref. egyházban gyűjtött 1 frt 20 kr. ; adakoztak pedig: Kenyér István 10 kr. Varga Sámuel 10 kr. A. Kenyér János 5 kr. Kenesey György 5 kr. Cseh Mihály 5 kr. Kenesei Mihály 5 kr. Fülei János 5 kr. Kis János 5 kr. Császár István 5 kr. Felső Kenyér János 5 kr. Ronga József 10 kr. Kálmán János 5 kr. Vörös János 5 kr. Ifj. Bognár János 5 kr. Debreceni István 5 kr, Csató György 5 kr.