Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-10-22 / 43. szám

gei az életből mind inkább eltünedeztek, s mind közelebb-közelebb jő az idő, midőn az uralkodó vallás rémségének utolsó nyoma is elenyészvén, az egyház iránti buzgalom zérusra lenne szállandó. A megdöbbentő gondolat, hogy sokan lehetnek hazai protestánsaink közt, kik ugygondolkodnak, mint M. ur, épen az szülte nálam az eltökélést, meginditani a vallás belső kérdései körüli szellemi mozgalmat; egyházunk színe-java csatlakozott e mozgalomhoz, s igy történt, hogy Kovács Albert kollégám, buzgó ténykedése mellett létrejött a magyarországi protestáns egylet. Különös iróniája a sorsnak, hogy ön s az önnel rokongondolkozásuak, kik az egylet létrejöttének jogosultsága és szükséges volta ellen felszólalnak, épen az önök által hirdetett tanok voltak azok, melyek vallásos emberek keblében felköltőtték a gondolatot, hogy kor- és célszerű volna többek közreműködésével okokról és módokról gondoskodni, melyek által a vallásos élet megujulása, a lelkek általános ébredése eszközölhető volna. Nagyon csalatkozik M. ur, ha azt hiszi, hogy mi e megujulást csak a dogma ellen folytatandó harcz utján tartjuk kivihetőnek. Midőn mi azt mondjuk, hogy nem fektetünk súlyt a dogmára, az korántsem azt jelenti, hogy tehát hadat üzenünk a dogmának, hanem azt, hogy a dogmák elfogadása vagy el nem fogadása, ha különbsn valaki a Krisztus-hirdette kegyes élet gyakorlására velünk szövetkezni akar, tekintetbe nem jő. Kekem Har m s, ki dogmahű kegyes keresztyén volt, épen ugy tiszteletem tárgya, mint Ohanning, ki a dogmákat tagadja, de mint az evangeliomi keresztyénség lelkes munkása, disze a mai emberiségnek. Nem látom át, mért ne dolgozhatnék oly két férfi vállvetve az isten országa létesítésén, fö1

téve, hogy egyik sem tartja maga nézetét a keresztyénségről csalhatatlannak, a mi mai napság csak a pápa kiváló tulajdona. — Semmi sem esik tehát távolabb törekvésünktől, mint az, hogy akárkit is jóhiszemű meggyőződésében zavarni vagy épen háborgatni akarnánk. De épen mert tapasztalatból tudjuk, hogy oly korban, midőn szólás- és 'sajtószabadság folytán mind többen lesznek, kik magok fejével gondolkoznak, s épen a vallás dolgában bátran mondhatni, hogy quot capita, tot sen s u s : csakhamar be kellett látnunk, hogy közös hiedelmekkel, melyek alapján az egyház eddig állott, az emberek jóhiszemű egyesülése nem lehető, s igy más biztosabb alapról kell gondoskodni, melyen a lelkek őszinte közlekedése kivihető legyen. Mi ily alapot Jézus tanításában készen találtunk, azon'tanításban, mely távol attól, hogy hiedelmeket erőszakolna, épen arra fektet súlyt, hogy a nemzetének nézete szerint hitetlen samaritanus, ki irgalmasságot gyakorol, kedvesebb isten előtt, mint az igen is igaz hitű pap és levita. Mi nem azért valljuk a Jézus Krisztust, mert a mint M. ur kifejezi magát „ha általában positiv vallást akarunk fentartani, csakugyan meg keli állani valahol" — hanem, mert a Jézus Krisztus és az ő tana lelkünk mélyében él, és nem tehetünk máskép, mint hogy hirdessük, amit ő hirdetett. Akinek a vallás puszta intézmény, lelki tartalom nélküli külsőség, annak könnyű azt mond&ui, hogy meg kell állani v a la hol, s neki mindegy, ha a pont, ahol megállunk, épen a nonsens is. Nem ugy nekünk, kiknek a vallás nemcsak valami a sok valami mellett, hanem életünk nélkülözhetlen kelléke, lelkünknek lelke, nekünk az örök igazság fényes csillaga kijelölte az utat, melyről le nem térhetünk. Én — irám lapom márc. 26-iki számában — vallást a szó gyakorlati értelmében, istennek revelatiója nélkül képzelni nem tudok. Kantnak tökéletes igaza volt, mikor a vallást ugy definiálta, mint a lelkünkben gyökerező erkölcsi törvényeknek oly alakban történő előadását, hogy azok, mint isten parancsai jelenjenek meg; de okvetlen hozzá kell tennünk, hogy az erkölcsi törvényeknek oly alakbam feltüntetése a valóságnak teljesen megfelel, a mennyiben azoknak alkotója és teremtője csakugyan isten. De merte kije lentés szakadatlan, teljes értéke szerint az csak a múlttal vaió folytonos kapcsolatban fogható fel, s csak igy érvényesíthető. A vallás terén eszközlendő reformok positiv sikere e szerint lényegesen attól függ, hogy mily viszonyban állnak azok a vallásigazságoknak eddig történt revelatióihoz. Azzal, hogy az eddigi egyházi tant legtöbb pontjaiban megtámadjuk, hogy annak alapjait megingatjuk, korántsem lesz elérve, ami céloztatik, t. i. tisztultabb vallásnézetek meggyökereztetése, mélyebb kegyesség felélesztése, hanem halomra fog döntetni a régi, anélkül, hogy annak helyébe uj szellemmunkára való ébredés következnék. „Hadd temessék el a halottak az ő halottaikat !* Reánk más nagyobb feladat néz, nekünk az élőkért