Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-10-15 / 42. szám

dicsekedhetik, s az ujabb időben oly hatalmas lépéseket tett a haladás terén, hogy e részben egyik mellett sem lehet oka pirulnia. Eszméinek terjesztésére, törekvései valósítására oly eszközökkel rendelkezik, hogye részben ismét nem mérközhetik vele egyetlen egy társa sem. A magyar koroi a területén az utolsó népszámlálás szerint í 9,858 pap van, s ezeken kivül van még azon több ezer meg ezer tanár, és világi tanitó, kik a felsőbb és alsóbb iskolákban a vallástannal foglalkoznak. Kérdem, melyik tudomány az, rajta kivül, melynek mivelésére ex professo ennyi szellemi erő adná magát ? a melynek rendszeres terjesztésével ennyien foglalkoznának ? melynek népszerűsítésére oly jól szervezett társulatok állanának készen ? melynek tanai annyira átmentek volna a nép gondolkodásmódjába ? Melyik tudomány az, melynek gyüldéi és észlelőiéi egy községben sem hiányoznának, melynek szellemileg kiképzett, katonai engedelmességre szoktatott őrszemei mindenüvé eljutnának, mely a népben magának annyi tiszteletet és befolyást szerzett volna? Tessék megfelelni bárkinek is e kérdesekre, részemről csak annyit mondok, hogy nem mutat valami éleslátásra ós nagy bölcseségre, midőn ily tudomány számára az ország szivében nem igyekeznek oly központot alkotni, hogy annálfogva e milliókaru hatalmat bizonyos tekintetben vezérlő befolyásuk alá vehetnék, amidőn aztán nagyobb Öszhangz&sban működhetnék a nemzeti lét igényeivel s a kor kívánalmaival; és még azt vagyok bátor nyilvánítani, hogy ha a tudós-társaság erre a becsmérelt tudományágra is kiterjesztené gondjait, ezen az uton aligha többet nem tehetne a tudományok népszerűsítése s a nemzettestbe átvitele tekintetében, s ezzel nagyobb lendületet adhatna országos közművelődésünknek, mint minden egyéb tudományos törekvései és intézményei által együtt véve ! Azonban nekem itt nem feladatom tanácsokat osztogatni, még kevésbé szemrehányásokat tenni. S Önökkel szemben t. testvérek, kiknek jelenléte az ügy iránti érdekeltséget mutatja, effélére semmi okom sincsen, Sőt csaknem hasonlót mondhatok a kivül maradt közönségre nézve is, amennyiben a vallás-egyházi ügy iránti figyelmesség az utolsó évben nála is kezd ébredezni. Es ébredés azonban még korántsem teljes. És engedjék meg nekem, hogy ezúttal annak legnagyobb hiányáról szólhassak, melynek kipótlását ón elkerülhetetlenül szükségesnek vélem, ha ugyan törekvéseink becsét és sikerét kockára tenni nem akarjuk. Hogy az egyházak reformja tovább nem halasztható : ezt Magyarországon most mindenki vallja, a szabadelvűek ép ugy mint a legincarnatusaDb ultramontánok. Abaj ugyanis, oly nagy és annyira körmünkre égett, hogy mindenki öremest szeretne tőle szabadulni. Természetesen a reformot mindenik párt a maga esze szerint gondolja és sürgeti. Alatta némelyek az eretnekek és istentelenek elhallgattatását s a papuralom megerősítését értik, mások ismét az elpalástolhatatlan hiányok és visszaélések megszüntetését. Mellőzve most az előbbiféle igényeket, vegyük szemügyre csupán az utóbbiak törekvését, kik részben soraink közt is állhatnak, részben pedig hajlandók volnának bárkivel fogódzkozni, csakhogy a hínárból menekülhessenek. Katholikus részen az utóbbi időben nálunk főleg az autonomia kérdése adott alkalmat a reform-nyilatkozatokra, mert a mi mozgalmat ezenkívül a csalha tatlanság előidézett, az alig érdemel figyelmet is. Tiszteletre méltó fó fiak, papok és világiak, részint hírlapokban, részint külön röpiratokban egymással versenyezve szólaltak fel a jezsuita törekvések és az egyházba becsúszott visszaélések ellen, és sürgették azon újításokat, melyeknek az autonomiai gyűlésen egyetlen egy szószólója sem akadt. Újításaik főbb pontokban a következő tárgyakra irányulnak: A Rómától való elszakadás, a coelibatus eltörlése, az egyházi javak saecularisatiója, a papifizetés rendezése, nemzeti nyelvű mise, az ünnepek, búcsújárások, böjtök, gyónások és képek tisztelete korlátozása, népképviseleti egyházalkotmány, s országos egyházi ügyeiknek a hongyülés által való megállapítása. Tisztelt testvérek ! Ha e programmot összehasonlítjuk a három századdal ezelőtt megindult reformáció pontozataival, bármennyire tiltakozzanak is ezen reformtársaink a velünk való közösség ellen, lehetetlen észre nem vennie a szembeötlő hasonlóságot sőt azonosságot. A reformátorok sem akartak szakadást csinálni pontozataikkal: de utóvégre mégis oda tereitettek s arra a mezőre szoríttattak, melyen most a prot. egyház áll. Épen azért ha modern kath, reformtársaink készen vannak, nem csak beszélni és irni, hanem mikor a cselekvés órája üt, tenni is; mi az öntapasztalat biztonságával mondhatjuk nekik : Ismerjük azt az utat, mert mi azt megfutottuk. „ S ezenkívül még többet is mondhatunk róla nektek, azt t. i., hogy jó volt az háromszázaddal ezelőtt, és kielégítő, korunk nagyobb szükségeitől és fokozottabb igényeitől azonban messze marad el. Volt idő, midőn a népek váltságának ez volt az ára, de akkor