Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-10-08 / 41. szám

csak az egyház kormányzat terén fölmerülő kérdések elintézéséről hangzik rendesen a beszéd s ez minden kiválóbb és hangzatosabb és sallongosabb szónoklatok nélkül szokott történni. De épen ezéit, ha a nagy közönség előtt érdekesebb mozzanatról akarok szólani, alig emiithetek föl közgyűlésünkből egyebet, mint az iker elnököli megnyitó szavait. Ezekről mégis azt kell vallanom, hogy a maga nemében mindegyik megérdemelte a figyelmet. B. Podmaniczky Frigyes felügyelő urunk különösen három pont körül csoportosította megnyitó szavait, Elmondá ugyanis, miszerint közjogi téren az év lefolyása alatt nem történt semmi, a mi magára vonhatná a figyelmet. Mert bár a vallásegyenlőségről, a pesti kir. egyetemről, a középtanodákról szóló törvények készek, de a ház elé még mindeddig nem lettek terjesztve és alig is lesznek egyhamar. Mennél továbbra halasztatik pedig ezen kérdések tisztázása, annál nehezebb. S ha itt mulasztásról van szó, az egyenesen a kormányt terheli, mert ha ez igazán akarta volna, már eddig bizonyára el lehetnének intézve ezek. Kerületünk beléletében azonban örvendetesebb mozzanatot jelezhet. Az 1791. évi zsinaton alkotott rendszabályok ugyanis, melyek később Hamaljár-féle utasítások cim alatt láttak világot, mint bányakerületi utasítások mostan már készek, átnézve, a szükségletek szerint módosítva, a közgyűlés által elfogadva és ideiglenes törvénynyé szentesítve vannak azok. A legközelebbi jövőben tartandó zsinaton ezek fogják alapját képezni a hozandó törvényeknek. S már csak ezen szempontból is megérdemlik, hogy hálánkat fejezzük ki mind azok iránt, akik ez utasítások készítésében tevékeny részt vettek, főképen mégis a superintendens ur iránt, ki a legelső sorban fáradozott azok alkotásán. Fölemlité végre azon körülményt, hogy amint ezt a tavalyi egyetemes gyűlés határozta és ez érdemben azon tagjait utasitá, akik egyúttal országgyűlési képviselők is, Zsedényi Eduárd indítványa szerint fölszólittatott a képviselőház, hogy a magyarországi evangélikusok évi államsegélyét 8000 frttal emelje, ő az országházban ezen inditvánj ellen szavazott, miről már csak azért is kénytelen ez alkalommal emlékezni, hogy a tiszai egyházkerület közgyűlésén e miatt Zsedényi Eduárd által tett megtámadás ellen védelmezze magát. Ellene volt az államsegély emelésének, mint ellene vau egyátalában az államsegélynek azért, mert subventionalt és mégis autonom egyházat nem képzel, és mert az eddig nyert államsegélylyel az egyház nem meggyőződése szerint járt el, nem használta ugyanis egy célra, de szétdarabolta, alamizsnává forgácsolta. Különben is kijelenti, hogy bár felekezet tagja s a bányakerület felügyelője ugyau, az országházban nem mint felekezeti tag, de mint polgártársainak képviselője, tehát mint polgár van jelen s Zsedényi Eduárd támadását határozottan visszautasítja. Székács József superinteudens ur szokásos évi jelentése most is nagy gonddal volt össze állítva. Különösen édesen lepett meg bennünket az az áldozatkészség, melylyel esperességenként találkozunk ott, ahol valam1 fedezni való szükség merült föl. A lefolyt v folytán pl. Bács-Szerém 3665, Bánát 11,855, Bars 2886, Békés 52,603 Budapest 28,149, Hont 686, Nógrád 19,885, Pestmegye 2150, Zólyom 1100 frtnál mindegyik jóval többet és igy összesen 122,979 frton fölül áldoztak egyházi és iskolai szükségletekre. Ezen édes meglepetés kerületünk egyik derék tagját, csanádi Szontagh Pál urat arra lelkesítette, hogy másnap levelileg a pitvarosi, az ambrózfalvai, a kis-terennei egyházaknak egyenként és a nógrádi néptanitók azon egyikének, aki a tanítás terén esperességi vélemény szerint legkitűnőbben munkálkodott a lefolyt évben 50, összesen tehát 200 frtot ajánlott föl. Oly tény, a mely dicsérő szavakra nem szorul. A tanácskozás targyai közül különösen kiemelendőnek vélem a népiskolai bizottságokat. Ily bizottság kerületünkben eddig kettő létezett, egyik a felső vidékre Beszterczebánya, másik az alföldre Békés-Csaba székhelyekkel. Ezen bizottságok most is meghagyattak, ugy azonban, hogy a mint csak örvendenünk lehet, határkörttk kiterjesztetett. Eddig az volt föladatuk csupán, hogy népiskolai tankönyvek készítéséről vagy a készített és beküldött tankönyvek megbirasáról és ha használhatóknak véleményeztetnek, kiadásáról gondoskodjanak. Ez ezen bizottságoknak föladatuk marad ezentúl is. Minthogy azonban tankönyvekkel a korináuy, az egyház és egyesek buzgalma folytán maholnap fölösen is el lesznek látva népiskoláink, ezen bisottságoknak ujabb föladatukul tüzetett az is is, hogy a népoktatás fölött fölügyeljenek, annak állapotáról kerületszerte tudomást szerezzenek, a mutatkozó hiányokról a kerületnek évenként jelentést tegyenek, hogy igy, alkalom nyujtassék népoktatásunk fölvirágoztatágáról egyházkerületileg is gondoskodhatni. Oly intézkedés ez, mely ha lelkiismeretesen végre is hajtatik, csak örvendetes eredményt várhatunk tőle. Szőnyegre került ismét a tábori superintendensség is. Ezen cim ellen tett tiltakozásunkra a közös hadügyi minisztérium alkudozást kezdett már velünk és a superintendens cim helyett hajlandó a prépost ciraet használni. Ez ellen azonban szintén tiltakozik az egyházkerület azért, mert protestáns egyházunk a maga kebelében prépostokat sem ismer s ajánlja a hadügyi ministeriumnak, hogy alkalmazza inkább a tábori főpap címezést. És itt körülbelül bevégezhetném tudósításomat, Merült azonban föl még egy tárgy, a melyet nem akarok említés nélkül mellőzni. Kerületi utasításaink XVII. r-VII. sz. 15. §. igy szol: „A papi felavatási törvényes kor a 24-dik év, ele ha csak segédül hivatnék a jelölt, a fölavatás előbb is megtörténhetik, azonban 22-dik év előtt soha. . . . , „Történt azonban, bogy egy lelkész édes atya a legtiszteletreméltóbb érzelemből 21 éves fiát maga mellé segédül fölavattatni akarta. A superintendens ragaszkodván az utasítások idézett pontjához, a fölavatást addig, mig az ifjú 22-dik évét be nem töltené, megtagadta. Ezzel az édes atya sehogy se levén megelégedve,