Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-09-17 / 38. szám

annak gunyorosan „kenetes"-nek nevezett derék püspöke nem szorul e sorok Írójának védelmére; de mégis szabad legyen a roszul — tévesen — értesített közönségtől a jobban értesített közönséghez fellebbezni. A gravamene-ket Tóparti ur az esküformák feletti vita leírásával kezdi meg. Igaz, hogy napjainkban a sz. háromság tanfogalma már csaknem dogmatörténeti értékkel bir, azonban azt kérdeni: van-e joga egyes egyházkerületnek hivatalosan a symbolikus könyvekben megállapított tanfogalmaktól eltérni addig, mig az egész nemzeti egyház közzsinata eme symbolikus könyveket el nem veti, s az illető dogmákat hitelvei közül ki nem törli ?! — Amaz érintett esküminták a helvét hitvallású hivek, az istenséget illető hitelvének kifejezői, s minthogy bennök a helv. hitvallás szellemében történik az élő istenre hivatkozás: a szent-háromságot a tiszántúli superintendentia közgyűlése, — mint még ezideig országos törvény és a békekötések által is egyedül helvét hitvallásúnak ismert egyházkerület, kinem hagyhat á. Majd ha a nemzeti zsinat elveti a symbolikus könyveket, s a bibliát is némi szemelvények kivételével Krisztus vallása oklevelének rangjától megfosztja, kimondja a magyar helvét hit. evangelikus anyaszentegyház halálát, hogy annak hamvaiból egy modern vallásos társulat támadjon fel, s az országos képviselet ez uj vallásos társulatra, mint bármely vasúti társulatra engedélyt ad: akkor hiszem, hogy az igy becikkeiyezett tiszántúli egyházkerület, ha ugyan még akkor annak fog neveztetni, — jogosítva érzendi magát elfogadott eskümintáinak a szentháromság dogmájával együtt a lomtárba tételére. Csodálkozik továbbá Tóparti ur a gvülés egy világi tagjának a dogmákat illető felfogásán, holott ezen nincs semmi csodálkozni való. — A mi uraink réges rég nem neveltetnek vallásosan, s ennélfogva, ha tért foglalnak is az egyházi zöldasztalnál, bizonyosan nem a buzgóság vezeti őket oda, hanem egészen más. Én a hatvanas években hallottam egy egyházi gyűlésen nyíltan bevallani egy uri egyéntől, hogy vallását, hogy egyházi szereplését „politikai élete emelkedő lépcsője gyanánt tekinti." — És hozzunk uraim bárminő modern hitelveket, legyenek hitelveink bárminő észszerűek, • vagy kézzel fogható igazságok, — a mi uraink nagy többsége oly egyéneknek tart bennünket, kik félrevezetve levén, önkéntelenül félrevezetni akarunk másokat, s legtisztességesebb névvel, jámbor ábrándozóknak neveznek bennünket. Megbotránkozott Tóparti ur a püspök „elmehettek", kifejezésén is. — Uraim! valiou szabad-e akármely testület tagjainak azon testület céljai ellen dolgoznia, melynek szabályai s céljai, szándokai tiszteletben tartását ünnepélyesen fogadta ? ! . . A helv. hitv. lelkész npndeddig az egyháztanainak, melyek hivatalos szövege a két symbolikus könyv, tiszteletben tartása és fel nem adására esküdött; szabad ezen esküjével ellenkezőt tenni, mig fel nem menti a zsinat ? ! . . . Ad vocem zsinat! Tóparti ur itt is reactiót, elodázást ós nem tudom mit lát. — A szerencsétlen pátens visszavonása után, — sőt azt előzőleg a tiszántúli ref. egyházkerület volt az, mely a zsinatot legerélyesebben sürgette. E végre még 1855-ben megbízott egy küldöttséget az előmunkálatok kidolgozásával. Az idők nem levén a zsinattartásra alkalmasok, — majd egyik vagy másik superintendentia mondván ennek ellene, — e bizottság meg sem kezdte munkálkodását. — E bizottság tagjai lassankint elhaltak, ugy hogy 1863 táján ismét ki kelle egészíteni azt. — A kiegészített bizottság ismét feleslegesnek látta hozzákezdeni a munkához; mert a politikai légáramlat, a 66 ki háborús világ, majd a méregdrága 67-ik év nem volt a zsinattartásra ismét kedvező; — de hogy a tiszántúli egyházkerület nem hagyott fel a zsinattartást illető szándokával, mutatja az, hogy az egyházmegyéktől felkerült életbevágó inditványokat mind e küldöttség elé utasította. — Most pedig, miután az egyházmegyék nagy többsége a zsinattól várja üdvét, nagyon természetes volt, hogy eme küldöttséget végleg kiegészítve, megparancsolta: hogy lásson dologhoz s mielőbb adja be munkálatát. Vagy minden terv nélkül fogjunk hozzá a zsinathoz, azt sem tudva, mit akarunk ? !... Enapolás, — végleg elodázás-e a készület ?. . . Egyébiránt, ha oly roppant félne s borzadna is a tiszántúli ref. egyházkerület attól a zsinattól, mint a hogy Tóparti ur állítja, — lehet-e rajta csodálkozni ? ! Beváltattak-e uraim az 1848. XX. t. c. rendeletei? — Nincs e kigúnyolva a vallásegyenjoguság, vallásegyenlőség ? . . . A felsőházban ott ülnek a római s görög kathol. főpapok; nemzeti vagyonból pazar fényben élnek a nemzet ellenségeivel cimboráló román és szerbajku görögkeleti püspökök! Jekkelsdorfer urat nem meri megfenyíteni avallásügyminiszter az ország törvényeit gúnyoló, packázó eljárásért, — inkább eltűri a sajtó gúnyolódását; — a jezsuiták törvény ellenére élnek és uralkodnak a hazában ; — a vallás ós tudományalap máig sincs megvizsgálva forrásait illetőleg, sőt ma-holnap a kath. autonomia, e fából csinált vaskarika kezére játszatik, hogy annál óriásibb legyen a magyar törvényhozó testület hálátlansága a nemzetiséget, nyelvet,|s alkotmányos jogokat megőrző protestantismus iránt; — Simoi ur nem rég akará elvétetni egy lutherán egyházközség harangjait; e regnum marianumban valamennyi állam-gymnasium „katholikus"; — a szentszékek máig is uralkodnak stb. kell-e még több ? 1 Ettől eltekintve a reform-egylet a positivitások mankója helyett a kétségbeesés szalmaszálát akarja kezünkbe adni. A népnek csekély bizodalmát is meg akarja iugatni a biblia iránt, mely legalább elnyomott igazaiért, egy jobb élet boldog régiójával kárpótolál Mit higyjen, hova menjen, s hol keressen vigaszt aztán? A biblia Jézust természetfeletti egyéniségnek, istennek mondja . 76*