Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-08-27 / 35. szám

csodák. Némelyek meg kétszer is előfordulnak. Vagy nem lesz jó a beszéd, vagy nem a szövegből folyó. 6. §. Hogy a templomban oda nem illő hirdetések ne történhessenek, ez helyén van, mert sok helyen nevetséges visszaélések történnek. Ha valakinek egy rosz malaca elszalad, vasárnap a szószéken ujházasok társaságába kerül ; — ha valaki nem találja borjukötő láncát, szalad a paphoz: hirdesse ki; — ha valakinek marhája esik, — jön a pandúr, hogy a lelkész hirdessen marhadögöt stb. Mik mind igen jól illenek a sziv szent érzelmeiről vagy a mennyországról szólott beszéd befejezéseül. B. Külön határozatok. 7. § „és minden istentiszteleti cselekmények az egyházba zsinatilag behozott vagy behozandó agendák utmutatása szerint végzendők." A behozandókat majd meglátjuk, ha lesznek, de a behozottakra nézve ugyan nem szeretnők, ha e tétel szigoruan alkalmaztatnék. Például: „Keresztyén (asszony) atyámíijai! Minthogy ti keresztyén szeretetből ezen kisded megkeresztelkedésében és istennek teendő szövetségének felállításában, az ö képét viselitek, annak okáért feleljetek meg az ő képében az én kérdéseimre, hogy nyilván legyen, mire kereszteltetik meg (Itt megkérdi a lelki tanitó, mi neve ' lészen a gyemeknek.) Kérdlek annakokáért tégedet N„ Ellene mondasz-e ^z ördögnek, a testnek, a világnak —" stb. (1. keresztelési formula) .... „az asszonyi állat méhének gyümölcse, jutalom . . . . s e szerint ugyanaz az isten, kiről minden házi cseléd neveztetik, áldott meg tégedet is azzal a szerencsével, hogy okos teremtett állatnak szülője lehettél" stb. (1. egyházkelő formula.) Agendáink bizonyára igen korszerűtlenek már, mind nyelvezet, mind tartalomra nézve ; vastag dogmatismus, túlzó Krisztusimádás, a sz. háromság fölösleges alkalmazása stb. által. Egészen át kell dolgozni, hogy használhatóvá legjen. És pedig minél előbb. Könyvismertetés. Die (xottesmörder. Pesten Heckenastnál 1871. Mióta Lamennaist, és az Ember tragoediáját olvastam, ilyen könyv nem fordult meg kezeim között. Az egész egy cantus phrigius, egy dithiramb, vagy egy terhes felhő. Szokatlan moraj, dörgés között cikkáznak benne a villanyszikrák, az ember félre hajtja le fejét, nem tud hova menekülni előlük, látja a fenyőszálon nyergelő garaboncás diákot, keresztet hány magára, a föld remeg lábai alatt. Meg nem állhatom, hogy az ötödik könyvből valamit le ne Írjak. A mai emberiség. A mai emberiségnek saját kinyorriata van. Yan benne valamiféle gerjedés, de nem, mint a mustnak gerjedése, melyből édes uj bor lesz, hanem mint a hullának gerjedése, melyből elgenyttlés, feloszlás következik. Az emberiség nem beteg, mert a betegség olykor uj, erösebb egészséggel végződik; nem, el van Ítélve, gondolatjárása, vagy eszejárása nem haldoklóé, hanem inkább hasonlít a kivégzendő ember agyában lüktető vad orgiához. Mondják, hogy a nagy szerencsétlenséget megelőzőleg valami csodás zavart sejtelem borzogatja az embernek szivét. Ez az eset állt be a mai emberiségnél. Siet. Nem gondol senki egy századdal előre az unokákra, hanem csak a pillanat énjére, anemzetek szintúgy mint magánemberek. Egy nemzetse gondol többó a jövő jóllétére, hanem csak a pillanat rögeszméjére. A népség csak élvezni, de szabad lenni többé nem ak ar.;

A nemesség fényelegni igen, de uralkodni többé nem akar, a színpadon ácsorog A hajdani fajkülönbségre ismerni többé nem lehet, nemazegyenlőség, hanem a cserebere miatt ; és valamint minden rend és nép törekvési egyenlőségéből a tökély állott volna elő, ugy törekvéseik csereberéjéből egy chaosz tolta fel magát. A pap, a ki hajdan szellemileg akart uralkodni, most csak gazdagodni akar, a nemesség tapsot akar, a művész nemességet, érmeket; a miniszter nyugdija mellé nyugalmat. A monarcha nem akar többé szer ettetni, hanem a helyett telidesteli pénzesládát óhajt. Nagy Gergelynek pénztára soha eszébe se jutott. A Montmorencyak soha Harlekinként nem bohóskodtak; Richelieu népszerűtlenség miatt lemondását soha be nem nyújtotta, és Nagy Károly olykor fótos kabátban járt. Az emberiség faji tekintetben nem hátra, haaem lelépett. Görögország vidám és a középkor borult komoly élete bohózattá lett. Ez a legújabb irtózatos e lfajzás. Legsiralmasabb, legrémitőbb sajátsága a mai életnek az, hogy az emberiség nem hisz abban, a mit tesz, sőt eszelősködve, az ember épen azt teszi, a mit megtagadott. A nép az alatt, mig urának hűséget esküszik, azt mondogatja, hogy nála mivel se külöab. A nemzet az alatt, mig az uralkodó családtartására adózik, azt kérdi, hogy miért hizlalja őket ? Azért, mert bíborban születtek ? alább valók lennének, azért mint ő kegyelmök ? Annyi pénzért mi jót tesznek ? Ítéleteket szentesitnek V a szolga megveti urát, de azért szolgál; az esküvő kigúnyolja azt, a kinek esküszik ; de azért megesküszik ; az alsórendű a felsőbb rendűnek helyére tolakodva, azon töri fejét, hogy miként buktassa le. Mindent, a mit tesznek, annak kigunyolásával teszik, és annak letagadásával, a minek alávetik magukat. Undorító színdarab ! A journalista a szabadságért rekeg, a^ért, hogy lapját betiltsák, és feltűnést okozzon, és ugyanez a szabadsághős, a szerkesztő előtt csuszkái, a laptulajdonos előtt hálálkodik, mig azt kiabálja, hogy nekünk nem kell ur . . Bohózat!