Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-08-12 / 33. szám

terein, az eszmék és tények birodalmában. Ö egyházi beszédeiben alapos készültséggel, a tadomány teljes fegyverzetében jelenik meg, állításai nem oda vetett dolgok, hanem bebizonyított igazságok. Áz alak nem vonz annyira, mint leköt, megragad a tartalom. Én azt szeretném, ha ez a szellem lengené át a mi egyházi beszédeinket is, óhajtanám nevezetesen, hogy a hit, a vallás örök igazságai, a gondviselés világtényei, a lélek halhatatlansága, a Krisztus világtörténelmi fenséges alakja, a világmozgató korkérdések, — nem amúgy orthodox nóta szerint: hidd el, mert különben pokolba mégy; hanem igazán tudományos alakban, a rendszeres fejtegetés alakjában lennének feltálalva; azt hiszem, egyházi beszédeink ily tartalma és alakzata sok jónak lenne szülője egyházi s valláserkölcsi életünkben. Azután ott vannak a természeti tudományok, ott van a történelem. Szellemvilágunk termékeny mezői mind ezek, s mi kevéssé vannak egyházi szónoklataink keretébe felölelve. Igenis, találunk a kiterjesztett erősségről, az égnek lámpásairól, a setét temérdekségről elég szép és gazdag ömlengéseket, de a tudomány nagyszerű vívmányairól népünk mitsem tud. Ez az iskola feladata, mondják sokan, nem a szószéké. De ez nem áll ám egészen igy, mert hiszen itt nem is valamely felismert tüneményről, vagy ennek törvényéről van szó, hanem arról, hogy vallásos tudalmunkban olyan dolgok ma már nem foglalhatnak helyet, melyeket a tudomány vagy a mesék birodalmába utasított, vagy merő képtelenségeknek lenni bebizonyított. Képtelenségeket pedig isten nevében a népnek hirdetni valóságos bűn. Aztán különben is, az egyházat és az iskolát oly roppant távolság nem választja el egymástól. Mind a kettő az emberiség nevelő intézete. Kik a vallást, mint pusztán túlvilági üdvintézményt fogják fel, azok általában a legferdébb fogalommal birnak a vallásról és egyházról. Urunk, mielőtt az atyához elment volna, először az életet akarta széppé, nemessé, dicsővé tenni. Itt akarta az isten országát megalapítani. A többi, a szellemélet fejlődési szabályai szerint ugy is magától eljő, magától elkövetkezik. Nagyon rendezetlen állapotban lehetnek ott a társadalmi viszonyok; a miveltségnek igen alacsony fokán állhatnak ott a népek, hol az egyház és iskola, a tudomány és az élet között oly nagy távolság létezik. A kettőnek egy a célja: az emberiség vallás-erkölcsi világának emelése, nemesítése. Az emberiség érdékében e szent célt a tudományoknak mint eszközöknek segítségével lehet csak megközelíteni. A protestantismus szószékein a tudományt ignorálni soha sem szabad. A nép egyetemes jóléte, miveltsége és boldogsága sokkal gyorsabban és biztosabban eléretik, ha hozzá intézett egyházi beszédeink tételeit a tudomány fáklyájával fogjuk bevilágítani s kétségbe vonhatlanokká tenni. Végre ne feledjük, hogy népünknek még jó sokáig egyedüli tudományos nevelője, iskolája a templom fog lenni; miért ne használnék tehát fel a tudomány igen fontos adatait a nép szellemerkölcsi életének emelésére, előmozdítására. Ke féljenek, kik annyira barátai a mi mostani sentimentális szónoklati alakzatainknak, hogy a tudomány szerepeltetése kockáztatná az igehirdetés sikerét, vagy tán alá ásná a vallás s egvház tekintélyét. Hiszen az isten lételét, hatalmát, bölcseségét; ugy szintén az ember méltóságát, az emberi szellem fölséges szárnyalásait, nem a tudomány dicső vívmányai, az emberi elme remek müvei, merész alkotásai hirdetik-e a legvilágosabban ?! Miért íratnék meg a történelém ? ha annak adatait épen az emberi nem érdekében föl nem használnók. A történelem a népek tanúságára íratott meg. Bedűlt bánya ez ránk nézve, ha elrejtett kincseit napfényre hozni s közforgalomba bocsátani nem iparkodunk. Figyelem ébresztő, korszerű egyházi beszédeket azon hitszónok fog tehát tartani, nézetem szerint, ki egyházi beszédeinek szerkesztésénél, szellemével az emberiség összes életviszonyait öleli át, és soha el nem felejti, amit az apostol mond: „Mindeneket megpróbáljatok, a jui jó, azt megtartsátok.* Én soha nem irtóztam isten népéhez, az élet és a tudomány nyelvén szólani; miveltségi állásához mérten nem irtóztam olykor-olykor közérdekű tárgyakat is figyelme körébe vonni: örömmel mondhatom, hogy a nép szives készséggel hallgatta mindenkor az ily beszédeket, mint szokta általában hallgatni mindazokat, kik azért állottak szószékbe, hogy a népet istenhez vezéreljék; nagygyá, szabaddá és boldoggá tegyék ; isten országát e földön felépítsék. Mocsán, julius 28. 1871. Pereszlényi János reform, lelkész.