Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-08-12 / 33. szám

világrendet egyszerre halomra dönteni; nem akarja a judaismus és paganismus hagyományait, ős intézményeit egy tollvonással áthúzni. Jól látja a népek politikai kiskorúságát; látja az akkori világ társadalmi viszonyait; látja a romladozott világszellemet: még sem riad vissza újvilágot alkotó müvének megkezdésétől. Nagyszerű reformátori szerepét a letiport és kiskorú népnek tanitásával, nevelésével kezdi meg. Mit bizonyit ez, hanem azt, hogy urunk teljes és biztos öntudatával birt magasztos küldetésének, világtörténelmi hivatásának. Ha a szellemfejlődés apostolait, a jog és igazság bajnokait, azen magasztos géniusokat, kiknek szellemtüze századok sötétségét oszlatá el, kik szerint forog a föld még akkor is, ha a világ csalhatatlan istenei ellenkezőt tanitanak, parancsolnak: ha ezeket ábrándozóknak nevezzük, akkor urunk is, a szónak legfelségesebb értelmében, a világ-nagyábrándokban megszentesült szellemeinek egyike volt. De olyan ám, ki céljának világos tudalmával bir; ki látja előre a felhőkben eljönni nagy szellemét, vagy is látja eszméinek diadalát; tudja, ismeri az eszközöket is, melyek kitűzött céljához elvezetik, és a sikert biztosítják. Az élőszóvali tanitás, a szónoklat volt az egyik eszköz, mely által urunk felséges céljának elérését bizonyosnak hitte és tartotta. Beszédeinek tárgya isten és a nép volt mindörökké. E felséges két tárgyról nagyon világosan szólhatott; ezt mutatják remek, tárgyvilágositó példabeszédei, hasonlatai. Hej! Szép és felséges prédikáció lehetett az a hegyi-predik á c i ó, a melynek mi bizonyosan csak csupa vázlatát birjuk. Ezrenként, éhen-szomjan, minden gyönge beszéd hallgatására nem tódul a nép. Igen is, vannak ma is alkalmi szónoklatok, parádés dictiok, melyeket sokan meghallgatnak: de urunk, ha az akkori világviszonyokat figyelembe vesszük, ilyen divatszónok nem lehetett. Szónoklatának felséges volta; elveinek, eszméinek az egész társadalmi életre s valláserkölcsi viszonyokra fényt vető világossága ; isten és a nép forró szeretete: ezek voltak bizonyosan, a szónok hatalmas eredetisége mellett, azon tényezők, melyek a sokaságot az ő körébe büvölék, Ha Krisztus, szónoklataiban pusztán csak vallási tantételek magyarázatára s előterjesztésére szorítkozott volna; ha nem lett volna más célja, mint a zsidó hitrendszer mellett egy uj vallásrendszert megalapítani, ha a vallást tanrendszernek, s nem az öszszes életet átható világalvnek tartotta volna : higyjétek meg,urunk is megszámlálhatta volna hallgatóit.Vagy ha a néphez, nem a nép és kor nyelvén, a nép által megfogható elvek szerint és alakban szólott volna: egy két farizeus és Írástudó vett volna majd időt, tanrendszerének átnézésére, de a nép aligha távol nem maradt volna szónoklataitól. Urunk ismerte a beszéd általi közlés, a szónoklat hatalmát; Ó az egyházi szónoklat felséges megalapítója. E pontra kiváló súlyt kívánunk fektetni. Urunk, az általa kijelentett vallásnak, az evangyéliumában foglalt elveknek, népboldogító eszmék s igazságoknak oly gyors terjedését, sikerét az élőszóvali tanitás által eszközölte, és az által, hogy szónoklataiban nem szorítkozott elvont vallásos elvek és eszmék fejtegetésére, hanem szólott a néphez a nép nyelvén, tisztán, megfoghatólag, értelmesen és világosan. Hát a mi egyházi szónoklataink ? Csak ugy hemzsegnek az elvont elvek, eszméktől; a mai világnézlet keretébe többé nem illő dolgoktól. Nem akarunk, nincs törekvésünk, szándékunk egyházi szónoklatainkban a haladó kor szivonalára felemelkedni; a néphez, a nép és a kor nyelvén szólani. Itt az élet, számtalan megoldásra váró kérdéseivel; itt a társadalom ezer meg ezer sebével. Itt a haladó tudomány, setétséget, hátramaradást nem tűrő világhatalmával: és mi még is tétlenül veszteglünk, egy mesés bűvkörben forgattatunk; nem birunk tőle szabadulni; nem merünk a szabad eszmékkel kezet fogni; nem merjük a szeretet, szabadság, egyenlőség, testvériség élő vallását hirdetni. Beszélünk mi eleget a Krisztusról; beszélünk az ő érdeméről, elégtétele s váltságáról: de elvontan, holt betű értelemben ; nem tudunk fölemelkedni azon isteni magaslatra, melyen maga az ur állott, midőn igy szólott: „A beszédek, melyeket én szólok, lélek és élet*. A mi beszédeink: dogma és confessio örökös szóvali emlegetése, de nem beható, tárgyilagos felfogása a Krisztus váltságmüvének. Nem azt tanítjuk : hogyan, miképen, miáltal váltotta meg Krisztus az embervilágot, hanem hogy az orthodoxia miképen állapította meg, ez előtt néhány századdal, a váltság theoriáját. Ha azt mondanók: Krisztus megváltott bennünket egy uj, szabad ós boldog családi, polgári és társadalmi életre az által, mert a szeretet vallásának, az isten világapaságának, s ebből folyólag a népek testvériségének kijelentésével eltörölte az ó világot; megszüntette a pátriárchai és