Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-08-05 / 32. szám

ság bajnokainak leverésére, s a népek boldogabb jövőjét ott hiszik kezdődni, midőn a vallás erődjének köveit légbe röpiteni s romokba temetni sikerült. Midőn mai nap a vallás guny, gyanusitás és támadásoknak van kitéve minden oldalról, s megtámadva épen a szabadelvüség nevében, ezekben a törekvésekben én előre látom, hogy nyiltan ugy, mint titkos földalatti uton az egyház alááknázása terveztetik, légbe röpitő lőporkamrát vezetni az egyház erődje alá. Az egyház s vallás jelen megtámadtatása csak apró előcsatározás, egy okvetlen bekövetkezendő nagymérvű döntő ütközetre. E forrongó s mindent ujjá alakitni vágyó korszak a vallásos eszméket beveti az ész s tudomány óriás olvasztó kemencéjébe mint vegytani elemeket, s csak a tűzpróbát kiállott s alaktalan tiszta arany fog onnan sértetlenül kerülni ki. A tűzpróbától nem féltem az evangéliumot, a tisztán felfogott protestantismusnak nincs oka lételét félteni a megtámadtatás fegyvereitől, de nekünk egy szent feladatunk van: előkésziteni az egyházat, hogy az eszmék harcából s a tűzpróbából mint győzelmes jöhessen vissza. Szemben a bekövetkezendő küzdelemmel, vészszel, a protestáns egyház hiveire általán, különösen a prot. lelkészekre magas feladat, súlyos felelősség vár: az egyház felemelése, megerősitése. E szent missiót én két téren vélem elérhetőnek: a tudomány ápolása és a szabad gondolkodás s reformtörekvések létesitése által. A tudományosság fejlesztéséhez a lelkészi értekezleteket,a szabad szellemű irány alapjául s közegéül a reform-egylet felkarolását tartom biztos alapnak, ezek létesitésére hiva fel lelkész-testvéreimet. Tudományos önmivelődés szabadelvű iránynyal párosulva, ez korunkban a prot. papság elutasithatlan feladata, ennek megoldásától függ az egyház jövője. Állitsunk körünkben lelkészi értekezletet! A prot. papságnak lépést kell folyton tartani a fejlődő társadalmi, főkép tudományos haladással, ha alapját, múltját, hivatását megtagadni nem akarja. S mig más szakok a cél elérésének legbiztosabb alapját az egyesületek eszméjében találják, kettős mérvben kell nekünk prot. lelkészeknek az egyesülés oltára körül csoportosulnunk, kik kevés erővel rendelkezünk, ami súlyt tudna adni az eredmény mérlegébe. Pedig a tudomány, az öntökéletesités terére több buzgalommal, ujult erővel kell kilépnünk, ha hátramaradni, ha tulszárnyaltatni nem akarunk. Az idő óráján nagyon is oda jutott már a mutató, mely jelzi s felhiv, hogy nincs egy perc veszteni való időnk a munkából, hogy a tudomány olaját öntstik újra a protestantismusnak, fájdalom, halványodni kezdő lámpájába. Ha igaz, mit a közvélemény hisz s érvényre is emel, hogy korszakunk mérlegén mindenki annyit ér, annyi sulylyal bir,a mennyi ismeretet, tudományt felmutatni tud, a prot. papság jelentőségét, értékét kettős mérvben, ismeret súlya határozza meg. Mert kérdezem, miért volt a múltban tisztelt, tekintélyes a semmi külső fénynyel s hatalommal nem rendelkezhető prot. papság, mért emelkednek ki egyes alakok a mult homályiból az illető korszak tiszteletének fényes világitásába? —mert a múltban a piot. papság a tudomány kiváló birtokosa volt, s számtalan tudományos munkáik lettek lépcsők, mik a társadalmilag lenn állót a köztiszteltek magaslatára vezették fel, s a szegény papi öltönyt fénynyel ragyogták körül, mig jelenben sirjuk felett az emlékezet soha nem hervadó babérja nő. Vegyük kezünkbe azokat a tudományos munkákat, akár számát, akár belértékét mérlegeljük jelen tudományos álláspontunkkal, ha az ősök fejletlen viszonyait, az adott körülmények ezer akadályait", napjaink magasb tökéletességű fejlettségével s a tudomány óriás haladásával párhuzamositjuk, a körülmények számbavetésével a tudomány geniusa inkább a múltnak, mint a jelennek adja a pálmát. Ne szégyeneljük bevallani: a tudomány fejlesztésében többet lehetett, kellett volna tennünk. Szégyen helyett, az előretörekvés nemes vágya, a mulasztások pótolására hivjon fel bennünket. Elmúlt a kor, midőn felületes ismeretekkel fentarthatá valaki magát a közügyek terén ; kimeritö, beható, mély szakismeret az, mit ma minden téren követel a közvélemény, a tudományok egyes ágának kiváló buvárlata nyitja előttünk fel az eredmény sorompóit. S mint mindenüvé,a tudomány kincsének fölfedezéséhez is legbiztosabb ut az erők egyesitése, a tudományos értekezletek létesitése. Igazságtalanul Ítélné meg a jelenkor prot. papságát az, ki hinné, hogy se képesség, se akarat nincs köztünk a tudomány szeretete iránt. Vannak elég erők, kiemelkedő tehetségek, csak tért kell nyitni, hol magokat jelezhessék, irányt adni a kezdő tehetségeknek, ismereteinek értékére vezetni a félénkeket. A prot. lelkészi lakok, azok az egyszerű szobák olyanok sok helyen, mint a jelentéktelennek látszó kagyló,mely belől drága gyöngyöt rejt, mely ismeretlenül enyészik el a feledtetés tengerében, mint tóba dobott drága gyöngy. A lelkészi értekezlet tért nyit a tehetségek érvényesítésére, az öntökéletesítéshez ajtót tár. Önmivelés nélkül az ember elásta a már megszerzett ismeretet, ós feldúlta maga előtt az ismeretekhez vezető hidat. Önmivelés; e szóban van kimondva, letéve az emberi hivatás. Channing Ellery Vilmos amerikai tudós az önmivelődés -ről tartván fölolvasást az amerikai munkásoknak ezt mondja : „Figyelemreméltó, hogy a legnagyobb emberek iskolai tanulás nélkül formálódtak csupán önmiveléssel. Homer, Plató, Demosthenes sohsem hallották a vegytan nevét s a naprendszerről kevesebbet tudtak, mint közönséges iskoláinkban egyes gyermek." Nem áz a tanúság ebből, hogy ezek nem fontosak, hanem az, hogy az emben tökéletesedésnek soha sincs szüksége ott eszközökre, a hol az arra való elhatározás mély és komoly. Ha a tudós a munkásokkal szemben ily nagy horderejűnek találja az önmivelést, kérdem: mi roppant sulylyal bir az önmivelés ott, hol előlegesen a tudományos ismeret már alapot rakott le annak elfogadásához, értékesítéséhez, hol a keret már meg van a kincs beillesztéséhez. Alapítsunk azért lelkészi értekezletet; az önmiVelés által szerzendő tudományos emelkedés, felemelése lesz