Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-06-25 / 26. szám

miért szabad? Szabad legyen nekem elmondanom, hogy miért nem ? Egészen objectiv álláspontról fogok szólani, még ott is, hol az igen tisztelt lelkész ur állításait két­ségbe kell vonnom, sőt talán megtagadnom is. Mint a vallás az emberi intézmények közül, ugy az egyházi szószék a többi szószékek közül, tárgya, il­letőleg céljainál fogva kiválik. A vallás tárgya isten s üdvünk. A szószékek tárgya különböző, sokszor nem tiszta célok elérése ; s csak az egyházi szószék az, melynek egy és ugyanazon tárgya és célja van mindig, s ez a vallásosság emelése. Csak is ezen célból állíttatott ez fel, s nem másért. Megnyugodni, uj életerőt, uj hitet, uj éle­tet ölteni jár templomba az ember; még pedig az örök igazságok tárházából, a szent írásból, melyet a szószéken a lelkész csak megvilágosít, csak alkalmaz. Az örök igaz­ság egy, isten parancsolata egy, az erkölcstan, a hit szava is egy. Ezek felett kételkedni ugyan lehet, de azo­kat megtagadni még senkinek sem sikerült. Ezek az egész emberiség örök birtokai, ugy, hogy csak szánnunk lehet azokat, a kik ez örök igazságok felöl tudattal, sőt talán sejtelemmel sem birnak. A politika azonban vál­tozó, a nézetek nagyon különbözők; a politika tárgya nem isten, sem pedig az erkölcs, hanem a hit, s igy a politika a szószékre nem tartozhatik. Ezen felül a követ­kező röviden összefoglalt okokat emlitem fel, melyek a politikát a szószékre vinni nem engedik. 1-ször : mert a politikában pártok vannak, s a mi egynek jó, az másnak nem az; s a mi a mai kornak jó, az az utódoknak, sőt gyakran pár év multán nekünk sem az. Igaz ugyan, hogy a vallás körül is vannak pár­tok, úgynevezett felekezetek, de ezek nem a tárgyat magát és a célt illetőleg térnek el, hanem az elérhetés módját illetőleg. Tehát az egyházi eltérések a módot, a világiak pedig majdnem mindig a tárgyat magát veszik tekintetbe. S mig ott minden veszély nélkül járhat az eltérés, itt sokszor a legnagyobb ellentétbe jövünk. Más a mai kor politikája, és más volt a megelőzött századoké. Igaz, más a mai kor vallása is, mint a megelőzött szá­zadoké ; igen, de nem a lényeget, hanem csak a módokat illetőleg. Mi csak ugy hiszünk istenben, s megszentelő erejében, csakúgy Krisztusban mint oktató üdvözítőnkben, csak ugy hisszük, hogy erkölcsös életet élve üdvözülünk, mint azt előttünk tizenkilencedfél századon át általá­nosan hitték mind azok, a kik keresztyéneknek vallották magokat. A politikában nincsen közös hit, mig a vallásban van. Egy az isten; és istennek kormányzása alatt állunk. Az erkölcstan tételei is oly körvonalozottak, hogy apo­dictice beszélhetünk^ elfogadod? igen! akkor erkölcsös, nem ?! akkor erkölcstelen vagy. És nézzük a politikát. 1848 elvei nem mások-e, mint a mai koré ? A jobboldal nézetei nem élesen különböznek-e a baloldal néze­teitől? A commune és a Thiers kormánya, mind kettő republicanus, s nem óriási-e a külömbség nézeteik között ? stb. Ailelkészjhirdesse a Krisztus eszméit, melyeknek célja, „die Yerwandlung der sündigen Menschen in sündlose; die Auferhebung der Sünde in der Menschheit". 2-szor: A szószék általános elvek és igazságok tár­gyalására szentelt hely, melyek közösek minden ember­rel, melyeket vallania kellene minden embernek, mert hiszen Krisztus urunk parancsa: „menjetek, tanítsátok a népeket" azt foglalja magában, hogy ez elvek mindenki­nek szólnak, e tanitás örök s el nem múlik, „ég és föld elmúlnak", de ez igazságok igazak maradnak; mig a politikai nézetek és igazságok részlegesek, sőt legtöbb­ször egyéni meggyőződések csak, és egy-egy politikai kö­rülmény, egy-egy hatalomszó által, vagy egy-egy fordulat által az egészen ellenkezőbe is vitethetnek. Hagyjuk meg tehát legalább azt az egy helyet az embernek, a hol igazat hallhasson, hogy ez ugy is megnehezedett életet könyebben viselhesse. Nem szabad az egyházi szószéket levonnunk a köznapi életbe, mert elveszti azon sajátsá­gát, azon nymbusát, miszerint az elvitázhatlan igazságok tanitásának helye, hol az ember az életbölcseség sum­máját, az isteni tanitás összes oktató elemét megtalál­hatja. 3-szor: A szószéken csak is az erkölcsi és vallásos eszméknek van helye, de nem a dogmáknak, melyek annyi sok keresztyént, annyi millióit az embereknek egymástól elválasztják A hittan tanitására külön hely legyen kitűzve, a gyermek, az ifjú, a férfi azt a hittani leckéken tanulja meg s a szószéken legfeljebb ugy hallja már emliteni, mint miről mindenki meg van győződve. A prédikációk legfőként a felnőttek számára vannak, mert hiszen azokat megérteni kell s elhinni, mert csak a mit jónak hiszünk, azt alkalmazzuk életünkben, da megbotránkozni azért senki sem fog lelkésze szavaiban; mig ha dogmát választ, mely körül a mai időben oly eltérők a vélemények, hogyjmég a magát tekintélynek valló római egyházban is óriási forradalmat idéztek elő—igen ! — Ez figyelmeztet bennünket azon homiletikai sza­bályra, — törvényre: „universim ea oratori sacro in selectu materiarum dogmaticarum commendatur pruden­tia, ut talia nonnisi pertractanda dogmata querat, quae nullis amplius theologorum controversiis et deputationi­bus obnoxia in scriptura sacra darum et evidens funda­mentum habent; omnia vero vitet talia quibus tractatis sciolitatem et dubia apud auditores potius excitare, quam eos in fide confirmare et aedifiicare valeret." — (Előbbi igen kevés, utóbbi igen sok van.) Hát a politika ! Emlékezzünk meg csak a „pátens" idejéről! — Hány egyháznak voltak botrányos jelenetei papjával? Tudok olyat is, kit megkergettek, kit azóta gyűlölnek. Emlékezzünk csak a legközelebbi követválasztásra, hány lelkész játszotta el hivei szeretetét, mert tőlök eltérő uton haladva, a szószékről is reájok akarta tukmálni a maga nézetét. S ezért is igen természetesnek találom „ha a lelkészek a nyilvános élet hullámaitól érintetlen nem maradnak" is, — de prédikációik politikai színeze­tet nem nyernek. A pap nemcsak szónok, de 1 e 1 k é s z is, s a mit a szószékről vagy nem illő, vagy nem tanácsos elmon­dania, elmondhatja a házban, otthon; — (meglátogatván

Next

/
Thumbnails
Contents