Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1871-06-18 / 25. szám
8 > 786 4. Azon felsőbb kérdésre vonatkozólag, helyesli-e közgyűlésünk a kripták épitését templomok alá ?— az lön a felelet: hogy sem hitelvi, sem egészségi szempontból nem helyeseljük azt, sőt sok tekintetben károsnak, és a hol van is, eltörlendőnek véleményezzük. 5. A honvéd tanitók aug. 15-től rendelendők be kár nélkül a törvény igényelte gyakorlatra. 6. A z á n k a i községi iskola tanitója ének-vezér az ottani ref. felekezetnél, bárha reform, vallású a népiskolai törvény értelmében is nem lehet. 7. Hogy a losonci ref. egyház-tanács nem adott-e át az állami tanintézetnek egyházi vagyont, annak tüzetes kinyomozására a drégelyi egyházmegye újólag felhivatik. 8. Érdekes és nagy vitát idézett elő a gyűlés másod napján, egy bizottsági jelentés, mely a népiskolai vallási kézi és vezérkönyvekra vonatkozólag adatott be. E bizottság az egyetemes tanügyi bizottmány azon kérdésére adandó felelet formulázására küldetett ki még a mult évben (részben főiskolánk három tanárából állván): minő elveket vél követni kerületünk a készitendő népiskolai vallási könyvekre nézve ? minő legyen a tartalom, tovább az ir- és előadási mód és modor ? Fontos és nevezetes kérdések. Ezek helyes megoldása a jövő vallásosságát tartja kezében. És mit tett a bizottság? Alapelvek helyett, hosszasan ajánlja a szegény „kis históriát", Tót Ferenc kátéját, a zsoltárok olvastatását stb. Mind régi s tul haladt álláspont. Egyházkerületünk dicséretére legyen mondva, e jelentést egyhangúlag elvetette, és N a g y János barsi esperes ur elnöklete alatt Kis Gábor, Boros Mihály és Szekeres Mihály egyházi és világi képviselőkből egy uj bizottságot küldött ki a felelet formulázására. Ez másnap reggel beadván jelentését, kevés igazitással elfogadtatott. E bizottság az elvekre vonatkozólag igy véleményez : „készíttessenek az evangyeliom szelleméb e n a hit és erkölcstant magokban foglaló oly vallási-, kézi- és vezérkönyvek, melyek a kor színvonalán álló tisztult hitnézeteknek teljes kinyomatai, a hit és valláserkölcsi életnek előmozdítói legyenek." Változást annyiban szenvedett e vélemény, hogy a közgyűlés a történelmi alapra helyezkedve a „reform, egyház hitelveit hangsúlyozza. Jól megjegyzendő, hogy mind ez az „e v a n g. szellemében" történik. Nagy vívmány. Nem betű többé, de szellem. Ha, min nem kételkedem, a többi egyházkerületek is igy véleményeznek, nem messze az idő, midőn „a tisztult vallási eszmékés a vallás örök igazságainak terjesztésére alkalmas kézi-és vezérkönyvek fénylenek iskoláinkban. Tartalom tekintetében: 1-ső oszt. Hit- és erkölcstani elbeszélések a tanitó által, néhány könnyebb szivnemesitő ének. imák versben. 2-ik oszt. Folytatólag hit-és erkölcstani olvasmányok, könnyebb énekek, rövid imák versben és folyó beszédben, szivnemesitő biblia-történetek. 3-i k oszt. Hittan, bibliai történetekt imák, énekek. 4-ik oszt. Erkölcstan, bibliai történetek, imák, hangjegyek ismertetése. 5-i k oszt. Egyháztörténelem, öszhangzato.-s éneklés. 6-ik oszt. Hitjavitás története, különösen magyar honra vonatkozólag, öszhangzatos éneklés, agenda. Mód és modor. Legyen a könyv irálya népszerű, világos, az előadás fejlesztő. E^t a gyűlés igy elfogadta, és az egyet, tanügyi bizottmánynak megküldi. 9. Elfogadtatott a tömages biztosítás az első magyar társulatnál. 10. Á presbyteri három éves változás sok helyen felzaklatá a békét, kérdésbe tevéháta mult évben egy egyházmegye : nem volna e a rend, vallásosság és béke érdekében üdvös, azon változtatást tenni, hogy évenként csak elhalt vagy kilépett tagjaiban választatnék az ? E indítvány akkor vélemény-adás végett az egyházmegyékhez áttétetvén, a beérkezett vélemények összeállítására bizottság küldetett ki. 11. C e 1 d e r- ü g y. Bukuresti ügyre vonatkozólag Celdert illetőleg még a mult évben bizottság küldetvén ki a barsi ós drégeli egyházmegyék elnökei személyeiben, e bizottság véleménye folytán kimondatott, hogy Celder a bukuresti izgatásban nem vétkes. De rosszalja közgyűlésünk azon kifejezéseket, melyekkel felolvasott levelében egyházkerületünk pénztárnoka ellenében él, állítólag azért, mivel az ő tőle a begyült segélypénzt megvonta. Holott a pénz az egyházkerület Celderrel is közlött határozata következtében tartatott vissza, valamint ezután is visszatartatik, az ügy teljes kifejléseig. 12. Zsinat. Egyházkerületünk azok között van, kik szükségesnek vélik az arrai készülődést, ezért egy bizottmányt küldött ki Madarasy Mór, komárom-megyei s.-gondnok elnöklete alatt az ott felveendő tárgyak összeállítására. 13. Egyházaink között kóros és káros szokássá vált, hogy holmi ürügy alatt a középtanári kötelezettség alól néhány évre kibúvni akarnak s az engedélyért folyamodnak évről évre. Ez irány ellen a képviselők részéről is erős hangok szólaltak fel. Senki sem viselheti más terhét. Azért a lelkész urak figyelmeztetnek, világosítsák fel gyülekezeteiket, hogy a kötelezett segélyre még mindig nagy szükség van, hiszen a gymn. alsó osztályaiban még mindig segédtanárok tanítanak; miért? mert nincs elég pénz. 14. Jogász legátus. Lehető ez ? igen. Pápán ők is választhatnak legatiót, de csak a theologusok után. Volt még sok tárgy, mint a népiskolai bizottmány megsürgölése, kegyév, legátio-bizonyitvány, levéltár, községi iskolaügy Tácon, de többet nem írok, elég ha megemlítem, hogy az őszi gyűlés octóber közepén Pápán lesz, mikor is a nagy Márton szobra leleplez tetik. Szekeres Mihály, ref. lelkész.