Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-01-15 / 3. szám

jóságra embertársainkhoz, bizalomra gondjainkban és imádságra mindenekben. Menj végig a csecsemőnek egész életén, nézd meg öregségét : és tapasztalni fogod, hogy életében mindig az adott neki legtisztább örönet, sőt még halála órájának fájdalmát is az enyhité meg legjobban, ha tudta, ha sejté, ha éráé, hogy azok közel vannak hozzá akiket ő szeret és a kik őt szeretik." Sebből következtet örömre afelett, „hogy életpályádon, a te mulandó életedben, egy végnélkuli, egy örökkévaló, egy áldva áldandó szeretet: az istené, veled, nálad vagyon !', Karácson u. v. szóló beszéde értekezik arról: mily igaz, mily jó, mily fontos, hogy nem mondja meg a bölcső, hogy milyen lesz a jövendő. Végre v i z k er e s z t i beszéde ily cirn alatt: Ezeka bölcsek igazán bölcsek, az egyházi élet legfontosabb mozz natait vonja tárgyalása körébe. Első részében gyönyörűen irja le szerző, hogy valamint a bölcsek más, távol országokon át utaztak Jézushoz, ugy mi is, mint távol állók sok országon, a tudatlanság, könnyelműség, a csábitás stb. országán át jutunk Jézusunkhoz. Győri beszédei mind rövidek, legtöbbnyire a szöveget körülirók, számos példával, költői emelkedettséggel érdehlők. Csupán egyet lehetne hibáztatói, hogy az alapige szövegén kivül a szentírás arany mondatait ritkán használja fel bizonyitékokul. Venio nunc ad fortissimum virum. A könyv derekát képezik Székács József beszédei. A vallás-bölcselet magaslatáról nézve a hitéletet, a • két első beszédben fejtegeti azon korszerű problémát?: „V a n-e okunk a keresztyén vallásta haladó tudomány és fejlődő társadalmi eszméktől félteni?" Galat. 2,20 nyomán. S ezt az első beszédben egy általános, a másikban egy tüzetes felel et által eszközli. Az eszmemenet e következő. Mivelhogy és ha a keresztyénség élet, azért és akkor nincs okunk azt félteni. S ezért tűzi ki az első beszéd fő mondatául e kérdést: Mit tesz Krisztus szellem éb en élni? Tesz ez annyit, mint Krisztus végcéljait, az igazságot, erkölcsiséget, az emberek jólétét, boldogságát, üdvét b ecsülni és eszközölni. S ebből folyólag megmutatja szerző, minek legyünk esküdt ellenei és minek legyünk esküdt barátai. Csakhogy ennek a Kiisztusba vetett hit és bizalom indokából kell megtörténnie. A vallásos rendszerek — úgymond — ritkán hatottak be a népek életébe s csak akkor kezdtek abba igazán átmenni, midőn azok egyes történelmi személyiségekben jelentek meg, mint látható példa, szóban és tettekben nyilatkozó ige, szemlélhető és elvonható jelllemvonások s a lélekben halló sejtelmek megtestesülő kifejezései. Ilyen volt Jézus. S ha valaki az ő zászlójához szegődik, kell hogy ezt azért tegye, mert meg van győződve, hogy ő amaz ős sejtelmeknek legéletrevalóbb kifejezést adott. Ugy szintén a hálás viszontszeretetnek az ur iránt kell indokul szolgálnia a Krisztus szellemében való élethez azért mert 1. ő ismerte fel az emberi boldogság legősibb el-' lenségét az önzést és meginditá a szent harcot ellene. 2. ő az önzés helyébe trónra emelte az egyetemes isten- és emberszeretetet; 3. őmeggyőződését nem tagadta meg. A Krisztus szellemében élni tehát annyit tesz, mint a Krisztusba vetett hitből és bizalomból és az iránta való hálás viszontszeretetből és tiszteletből, az általa alapított istenország végcéljait, az igazságot, erényességet és emberi boldogságot vallani, terjeszteni, gyakorolni." Hogyan fajulhatott tehát el a keresztyén egyház annyira, hogy sajátképení feladatát másban és másutt keresse s e szerint okunk legyen azt félteni ? Ennek egy némely okait elősorolja szerző. A betühitet nem követők elleni kiátkozó gyűlöletet, az u. n. „isten előtt megigazító tetteket," a pápai csalhatatlanságot, a a reformátió utáni kor symbolicus könyveinek betü-pápáját" tekinti ily okoknak. A protestáns „udvari theologiát" pedig a betüimádással egy vonalra állítja, lóvén az ellentéte őseink azon nyilatkozatának, mely szerint a hitvallásokkal „az utókor kezeit megkötni s jobb meggyőződés szabadságát gátolni nem akarják." „Van-e okunk a ke r. vallást a haladó tudomány és fejlődő társadalmi eszméktől félteni?" E kerdésre tüzetesen felel szónok a második beszédben. „A keresztyén vallás emberei harcolnak a h i t fegyverével a a bün ellen, hogy az erénynek, — a tudománynak emberei harcolnak az é s z fegyverével a hazugság ellen, hogy a valónak, — a polgárzat emberei harcolnak a polgári törvény fegyverével a j o gt a 1 a n s á g ellen, hogy a j o g n a k szerezzenek diadalt és igy az e r é n y, a v a 1 ó é s j o g uralmát biztosítsák ugy az emberi egyénben, mint az emberiség egyetemében. „Ha már, mindegyik a maga körében azonos hűséggel, komolysággal és lelkiismeretességgel működik, — bizonyos, hogy egyenként mindenik a legbensőbb tiszteletreméltó. De igy aztán merőben megfoghatatlan, miért kellene ogymástÓl felniök, vagy hatáskörüket egymástól félteniök." Elvileg tehát nem lehet összeütközés. Ezekután szónok szembeállítja a keresztyén vallást és egyházat az iskolával és tudománynyal, valamint az állammal és polgárzattal, hogy bebizonyítsa, miszerint e tényezők különböző utakon egy célra törekszenek s hogy az összeütközés és elfajulás oka az önzés. Ez ellen tud ugyan orvosszert, t. i. „hogy a keresztyén hitélet, a szabad és alapos tudomány s a polgári társadalom őszinte, rendeltetésükben hü bajnokai szorosan egyesüljenek — hogy az egyház — és iskola