Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-04-30 / 18. szám

likusok kevésbé honpolgárok, mint katholikusok, és hogy azok bármit is akarnak vagy szándékoznak, a mi a haza törvényeivel és törvényes gyakorlatával ellenkező volna (helyeslés jobbról); másrészt, mert meg vagyok győződve arról is, hogy a ministerium ezen esetben a törvényt meg tudná és meg fogná védeni. Ezen két álláspontból és ezen meggyőződés által vezéreltetve azt hiszem, hogy alkotmányos és parlamenti gyakorlat szerint helyesen járunk el akkor, midőn a törvények hordereje és magyarázata iránt nem az előforduló eset s a törvény alkalmazása előtt vitatkozunk a ministeriumnak irány t adandók a törvény magyarázata iránt; hanem akkor, hogy ha a törvény alkalmazását és a ministerium által követett eljárást akkor bíráljuk meg, midőn annak concret esete csakugyan már előáll. (Felkiáltások balról: Ez nem áll.) Ugy hiszem, hogy akármelyikünk felteheti, hogy a törvény helyesen fog alkalmaztatni. Azt azonban bárminő helyesen formulázott nézet kimondása mellett kinyilatkoztatni, hogy az a ministerium nyilatkozata lesz, hogy ha ellenmondásra nem talál: elfogadni lehetetlen (Zaj baloldalon). A törvények alkalmazásáról, a törvényekben letett egyes elveknek horderejéről, törvényes gyakorlat szerint Ítélni lehet egyesek meggyőződéséből és szónoklatokban kimondott frázisokból (Élénk ellenmondás baloldalon) oly formán Ítélni, hogy ezek szerint kellessék a törvényt magyarázni és a politikában eljárni — szerintem nem lehet. Én a miniszter ur nyilatkozatában teljesen megnyugszom és azt részemről örvendetes tudomásul veszem. (Helyeslés jobbfelől.) Elnök: Tudomásul veszi a t. ház a minister ur nyilatkozatát ? (Tudomásul vesszük!) Ennélfogva tudomásul vétetett. A tiszántúli reform, egyházkerület közgyűlése, Addig is, mig óhajtásunk és reménységünk szerint az érdekes közgyűlésről terjedelmesebb tudósítást közölhetnénk a jelen voltak valamelyikétől, a főbb események rövid ismertetését összeállítjuk részint magán levelekből, részint a „Debrecen" cimü lap tudósításaiból. A gyűlés fő tárgyát az uj püspök, Révész Bálint beiktatása képezte. Erre vonatkozólag írja a „Debrecen": „Öröminnepe volt Debrecennek, öröminnepe az egész tiszántúli ref. egyházkerületnek. Révész Bálint, egyházkerületünk uj püspöke tegnap délelőtt avattatott fel a ref. nagytemplomban uj hivatalába A lélekemelő szertartás 11 óra után vette kezdetét. A nagytemplom minden zugában megtelt, a hivők nagy serege, az elöljáróságok, a kath. papság mind siettek szemtanúi lenni azon innepélynek, mely egyházkerületünk megválasztott főpásztorát volt hivatalában megerősítendő. A püspök, főgondnok, esperesek s a segédgondnokok a főiskolai gyüléstereuiből indultak együttesen a templomba, s az ur asztala körül foglaltak helyett. A szertartást a főiskolai ifjúság sikerült karéneke kezdte meg, majd felzendült az orgona hangjai mellett a „Jövel szentlélek ur isten" alkalmi ének, s csakugyan „betölté a hivők sziveit," mert nagyobb áhítattal, nagyobb buzgósággal aligha hallottuk e szép énekünket elzengve. Aztán a főpásztor lejött, az asztal melletti bársony zsámolyra lépett, honnan a buzgóság legmelegebb hangján rebegé el szivet és lelket mélyen megindító remek alkaPmi imádságát. Ezután a főgondnok D e g e n f e 1 d Imre gróf, az egyházkerület által a püspökválasztásra beadott szavazatok eredményét hirdeté ki, s innepélyesen tudtul adá, hogy püspökül Révész Bálint nagy szavazattöbbségggel választatott el ; mire a közönség az innepelt férfiút lelkesen megéljenzé. Következett az innepélyes felavatás. Révész Bálint püspök letérdepelt a veres bársony zsámolyra, három legidősebb esperes, Nagy István (váradi,) Kis Áron (porcsalmai,) Hajnal Ábel (békési) lelkészek a felavatandó fejére tevék kezeiket, Nagy Istváu pedig az innepélyes perc szentségétől áthatott imádságot mondott el, áldást esedezve az érdemekben gazdag püspökre. Ennek végeztével a felavatott férfiú letevé az esküt, melyben a prot. egyház törvényes szabadsága és függetlenségének megőrzése különösen hangsulyoztatott. Az eskü letétele után a derék főgondnok Degenfeld gróf üdvözlé lelkes szavakban az innepeltet, s átadta kezei közé egyszersmind az egyházkerület pecsétjét, mint hivatali jelvényt, a sziv mélyéből áradott szavait áldáskivánatokkal zárva be. Majd a püspök lépett fel ismét az állványra, elmondván székfoglaló beszédét, programmját. Megragadó eszméktől csillogó, remek beszéd volt ez, mely a főpásztor ékesen szóló ajkairól zengve, kétszeres becset nyert ; az a szilárd jellem, az a határozott akarat, s az a fenkölt szellem, mely Révész Bálintnak tulajdona, a legragyogóbb vonásokban tűnt ki ebből ; az egészen a szabadelvtiség eszméje vonul át, s biztos reményt nyújtott arra nézve, hogy Révészben valódi apostolt nyert az egyházkerület. A remek beszéd vázlatába ezúttal nem is bocsátkozunk, miután reményünk van azt egész terjedelmében bemutatni olvasóinknak. E főpásztori szózat után Nagy István esperes tarcott szintén igen átgondolt, jeles beszédet: kiemelé a püspök nagyszerű hivatását, felemlité az útjában álló akadályokat, elmondá, hogy fáradalmaiért ne várjon az innepelt anyagi jutalmat, ne külső fényt, nincs módunkban, hogy fényes világi birtokokkal halmozzuk el, avagy ékes rendszalagokkal díszítsük fel, mi csak bizodalmat és közszeretetet adunk jutalmul. A gyönyörű beszéd élénk viszhangra talált a közönségben is, s szinte az egész hallgatóság együtt látszott mondani Nagy Istvánnal az áldást, a tisztelve szeretett főpásztorra. Végül Révész Bálint püspök megáldá a gyülekezetet, s az egész innepélyt a főiskola énekkara és a közönség éneke zárta be, s mindenki mély ihletődéssel távozott el a szent helyről. A Rákócy-harang hirdeté a közönségnek, hogy az innepély véget ért. Délután többen siettek a felavatott uj püspök urnák elválasztatása feletti örömöket s üdvözletöket kife-