Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-04-30 / 18. szám

raas oly merényletre. Egyfelől a társadalomnak de­mokraticus törekvése az irányadó hatalmat a tömegek kezére juttatván, ama hatalom valóságos birtokosa mindig az lesz, aki a tömegeknek imponál; másfelől évezredek tapasztalatai, s az előttünk folyó gyászos események tanúsítják, hogy a tömegek uralma mellett összevágó, egységes cselekvés nem lehető, ily körül­mények között pedig a fegyelmezett ész s egységes hatalom, minő a jezsuitáké, okvetlen felülkerekedik. Ezek ellenében mi, kik az erkölcsi világot egy szent cél felé irányzó, s azt szabályozó gondviselésben hiszszük, bizunk a krisztusi szellem mindenható ere­jében, mely a templomi falak SZŰ'Í korlátai közül ki­törve, ma már az európai társadalom közéletébe ment át, és a nemzetek socialis és politikai viszonyainak alakításában mind határozottabban nyilatkozván; nap­ról napra nagyobb tért foglal. E szellem befolyása alatt reméljük éshiszs.íük, hogy mig a történelem ama vakondjai földalatti aknái­kat készitgetik, a közértelmiség m; nd általánosabb el­terjedést nyei end; s minthogy a világosság birodal­mának terjedtével a gonosz szellemeknek el kell vo­nulniok, a sötétség ama hada minden ármányaival együtt előbb-utóbb semmiségbe fog sülyedni. Azonban óvakodjunk, hogy a jó ügyben vetett bizalom elbizakodottá ne tegyen. Nincs roszabb tak­tika} mint ez ellenfél erejének csekélybe vétele, külö­nösen szerencsétlen pedig e taktika oly ellenséggel szemben, ki saját hajlékainkban szállásol, és minden szivhez kulcsosai bir. Embereink, kik általában hajlandók a vallási mozgalmaknak korunkban csekély nyomatékot tulaj­donítani, nagy tanulságot meríthetnének az Olaszoi*­szágban legközelebb történtekből. A mult szent ünnepek előtt a szentszék körlevelet intézett az olasz papokkoz, melyben utasitások ndattak, mik ép járjanak el a szentségek kiszolgáltatásánál és mely esetekben kell okvetlenül megtagadniok az absolutiót. Ki a pá­pai birodalom elfoglalásában részt vett, ki Olaszor­szág egy király alatti egysége mellett szavazott, ki­bóküléáét az istennel, azaz az egyházzal csak azon esetben nyerhesse meg, ha s ánja bánja tetteit és szentül fogadja, hogy ezentúl a szentszék és ennek parancsai iránt szeghetlen engedelmességgel fog visel­tetni. A vezérférfiak azonban még akkor se nyerhessék meg a bűnbocsánatot, hanem azok forduljanak a végett a congregatio indul gentiarumhoz, sőt a mi több a con­fessorok oda is utasitattak, hogy a katonáknak, kik a szentszék ellen fegyvert viseltek, csak azon esetben adják meg az absolutiót, ha fel fogadják, hogy amint életveszély nélk 1 tehetik, oda hagyják a zászlót, amely alá esküdtek. Oly hatalommal szemben, mely bármily igazta­lan sérelmet szenvedett legyen is, képes arra vete­medni, hogy a katonákat desertiora ösztönzi, s ez undok bűnhöz isten nevében a lelki üdvöt köti, oly ha­talommal szemben, mondom, az államkormányok soha elég óvatosak nem lehetaek} s a p'acetum megszünte­tése épen most, midőn az u'tramontánok a húrt leg­szélsőre feszíteni készek, több mint könyelműség, po­litikai bün volna, bárha theoriában a placetum intéz­ményét a vallásszabadság eszméjével összeegyeztetni csakugyan nem lehet. Jellemző, amit a Döllinger felett kimondott ex­communicatio alkalmából a „Szabad egyház" tudós szerkesztője, Hatala Péter f. hó 23-iki szá­mában ir. S minthogy egy következő cikkben szándé­kunk e themát, épen a H. P. által felvett szempont­ból bővebben fejtegetni, szabadjon a nevezett szép c{ kket itt elöljáróban egész terjedelmében közölnöm. B a 11 a g i Mór. „A müncheni érsek Döllingert a nagyobb excommunicatióval sújtotta. Az egyház legelső történetirója, a legélesb eszű ku­tató, ezen ténynyel az egyházból teljesen kirekesztetik, templomba lépnie tilos, szentségekben nem részesülhet, érette mise nem mondható, neve az egybázkönyörgésekben nem érinthető, minden egyházi jurisdietiótól megfosztatik, cselekvő és szenvedő választás jogától elüttetik, a szent­székek előtt sem mint ügyvéd, sem mint tanú, sem mint felperes fel nem léphet, tőle az egyházbirói segély egészen elvonatik, ker. szertartású eltemetésben nem részesülhet, sőt, ha még btinbánatosan elhunyt volna is, addig mig az excommunicatio aló] fel nem oldoztatik, érette engesztelő miseáldozat be nem mutatható. Ez az excommunicatio maior m a i fogalma, Ugyan ezzel sújtatott F r i e d r i c h történettanár is. Nagy jelentőségű tény egyházi állapotaink jelen válságos napjaiban, hogy a tudomány felkent bajnokai többé kevésbbé meghasonlottak az egyházi hatalommal. P a s s a g 1 i a, az egyház legkitűnőbb dogmatikusa, ki­nek hirét egykori szerzetes társainak hatalmas serege a világon széthordozá : most Turinba vonult; S c h u 1 t e az első rangú egyházijogtudós most folytatja iszonyú polémiáját a csalatkozhatlan pápaság ellen, Reuscb, L a n g e n, B a 11 z e r, mindannyi kitűnően ismert név, az oppositio terén állanak. H e f e 1 e püspök a zsinatok halhatatlan nevü történetirója még nem hajolt meg a vatikáni zsinat határozatai előtt.

Next

/
Thumbnails
Contents