Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-03-19 / 12. szám

jét, s oly erőt adott a királyi zsarnokság ellen, hogy ez végre kénytelen volt engedni a nép kívánalmának és összehívta a „generál assembly-1 oly feltétel alatt, ha nem bántja a prelatusi kérdést. A közzsinat Glasgowban gyűlt össze 1638 nov. 1-én, elnökéül választván Henderson Sándort. Kemény munka várt e zsinatra, de ez méltó volt a nagy feladathoz. Legelső tárgy volt az egyház kormányforma, tehát épen a korona által feltételezett kérdés. A király látván a veszélyes irányt, melyen a gyűlés megindult, jónak látta leioszlatni azt, de mindhiába: a gyűlés érezte erejét s folytatta megkezdett munkáját, melynek eredménye: a reform, presbyteri egyház visszaállítása az 1592-ki alapon, a főpapi rendszer s mindazon törvény eltörlése, melyek 1606—1618-ig hozattak a király Jakab iendeletére hunyász parlament s hitehagyott zsinatok által stb. A zsinatot ily szavakkal rekesztettebe az elnök: „mi most ledöntöttük Jericho falait, a ki újból felépiti, emlékezzék a betheli Hiel átkára"1

.) Ezt nevezik Skóciában második reformatiónak. Mily nagy volt az erkölcsi befolyás, melyet ezen zsinat magatartása gyakorolt az egész népre, szavakkal ki nem fejezhető. Kétszer rontott be a királyi sereg Skóciába, s két sereg romját látta ismét a király. Ez alatt Anglia is megelégelvén a dicsőséget, csatlakozott az „innepélyes liga és szövetség" 2

)-kötés után a Skótokhoz ; fegyvert ragadott a zsarnok ellen s ez a vérpadon végezte életét 1649-ben, mig Cromwell és az Independensek eddig nem is álmodott vallás- szabadságot adtak a népnek. Ismét béke volt néhány évig. Az uj skót király II. Károly koronáztatása- alkalmával 1651-ben esküvel fogadta a presbyteri egyház fenntartását és elfogadta, aláírta az innepélyes ligát és szövetséget. Fogadásához hű is maradott mindaddig, mig az angol trónt vissza nem nyerte, a ref. presbyterianusok befolyása és segítsége által — 1660-ban. A hálás fejdelem elsc tette volt, az anglikán egyház visszaállítása, — hiába, igaz Stuart vér folyt ereiben : no bishop no king. A röyalis skót parliament, meghozta 1661-ben a „semmisítő törvényt" — act rescissory — mely porba dönti „a második reformatió" derék müvét. Ez csak a keidet volt és a folytatás nemsoká;

g vá-*) Dr. Th. M'Crie'§ : Life of Henderson. A fentebbi mondatot megfejti I. Bar. 16. 34. ezt pedig Jozsue 6. 26. 2) „Solemn League and Covenant" célja : megőrizni a reform prest>. vallást Skóciában a romlástól; előmozdítani a vallás tisztább reformálását Angliában ; a mennyire lehet egyöntetű isteni tiszteletet hozni be a 3 tartományba; célba venni az eretnekség kiirtását; és végre isteni félelem mellett köteles hódolatot adni a királynak.Ezen cél könyebb elérése végett egy tanult és kegyes lelkészekből álló zsinatot hivtak Westminster-b3, lml a skót presb. egyházat Henderson s még 3 más pap képviselte. Ezen zsinat saerzette a nevezetes westminsteri hitvallást, melyet a skót közzsinat 1647-ben megvizsgálván, az isten igéjével teljesen összhangzónak — most agreeable — találta, s elfogadta a „nemzeti egyház" vallástételeül. 1649-ben a nevezett hitvallást egy parliamenti t. cikk is megerősiti és szentesiti — mely mai napig érvényben áll a ref. presb. egyháakban — csekély módosításokkal — mit később látni fogunk. z ratott magára, megjelenvén az, 1662-ik évben „uniformity act" név alatt. Ki meg nem hajolt, annak pusztulni kellett s igy tőrtént, hogy Skóciában 400,Angliában pedig 200 lelkész lett elhagyatott és üldözött, nem említve a non comformis híveket, kik forrón ragaszkodtak szerencsében és veszélyben egyaránt szeretett lelki atyáikhoz. Börtön, kínpad, hüvelykcsavar, skot csizma, vérpad, vizbefulasztás voltak a nemes eszközök, melyekkel a király népeinek szivét megnyerni akarta; az a király, kiről Maculay igy ir : „becsület ós gyalázat alig volt több neki, mint világosság és sötétség a vaknak." A skótok általános véleménye szerint aljasabb kormányt képzelni sem lehet, mint az övé volt. Vallás, törvény, igazság, jog nem voltak becsesebbek előtte az utcai sárnál, ő felsége csak is taposni tudott rajtok. Az egyház kézzel csinált templomok helyett, isten szabad ege alatt könyörgött kitartó erőért és szabadulásért. Erdők, barlangok, kietlen puszták megnépesültek, s a zugó tenger moraja gyakran vegyült össze a buzgón zengett zsoltár lelkesítő hangjaival; a kőszikla ur asztalává alakult, s igen gyakran kellett félbeszakitni az imát vagy prédikációt, hogy a megjelent királyi csapatokat elűzzék vagy de jobban elmondja ezt a már párszor idézett történetíró : „sem vereség, sem büntetés nem tudta megtörni bátorságokat. Vadásztatva mint vadak, kínoztatva míg csontjaik szétmálltak, százanként börtönbe dobatva, csapatonként felakasztatva, kitéve most az angol katonák féktelenségének, majd a felföldi rablók kegyelmére bízatva: ők még is álltak oly rémitő helyzetbeu, hogy a legmerészebb és hatalmasabb zsarnoknak is csak rettegni lehetett kétségbeesett vakmerőségöket."2

) Végre a pohár csordultig telt s az utolsó csepp meghozta az áradatot, mely aztán elseperte a Stuart házat az angol és skót trónról. Az 1688-ki forradalom megajándékozta az angol trónt Vilmossal, a ki meg hálásan viszonozta az adományt egy rég óhajtott békével. E béke áldásaiban az egyház is osztozott 150 évi nehéü küzdelem után. A forradalmi végzés — revolution Settlement — visszaállította a skót egyházat s csekély módosítással újra megerősítette — established — eredeti alapján 1592-ben. Ezen állását meg is tartotta mind e mai napig, mert ezután, már nem szigorúan úgynevezett külső ellenség, hanem benső meghasonlások okoztak időnkint egy-egy csapást, gyengitvén az anyaegyház erejét és az elvet, melyen épült, de erősítvén és diadalra emelvén, — a mint én tartom — egy szentirásszerü nemesebb eszmét, a szellemi függetlenség — Voluntarism—eszméjét. De hogy a *) Az üresen maradt helyeket tudatlan, igen gyakran erkölcs telen egyénekkel töltötte be a kormány. Ennek következménye volt. hogy egy ur átkozta a presb. papokat, mert — a mint mondá — mióta ezek elhagyták az egyházakat, nem kaphatok egy legényt — — lad — a tehenek őrzésére; mind papnak állottak vagy csaptak fel. 2) Macaulay's „History of England." Ch. II.