Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1871-02-26 / 9. szám
Az egylet pártfogása alatt álló 40 templom, 60 iskola, 28 paplak építése lett befejezve, és 51 templom, 43 iskola, 18 lelkészlaknak alapköve lett letéve. 1869-ben alakalt s csatlakozott hozzá 37 férfi és 20 női fiókegylet. Összesen van 272 női G. A. fiókegylet, melyeknek bevétele volt 51,568 tallér. A tanodai G. A. egyletek is folyton szaporodnak. A lipcsei központi bizottmánynak rendes lapja 128 ezer példányban nyomatott." Ezzel be van fejezve a kis, 28 lapból álló „jelentés." * * * Kérelem. Felkéretnek mindazok, kikhez árvaházi sorsjegyek küldettek, szíveskedjenek az elárusitottakért járó összegeket, vagy amelyek megmaradtak természetben egyenesen Hornyánszky Viktor úrhoz, mint az egylet pénztáriiokáboz mielőbb beküldeni. Azok, kik már eddig is az efféle küldeményeket hozzám intézték, ne várják az arról való nyugtázást e lapok utján, hanem kegyeskedjenek kis türelemmel lenni, mig az egész ügyről terjedelmes és kimerítő számadás külön fog közzétótetni és az illetőknek megküldetni. B a 1 1 a g i Mór, mint az orsz. prot. árvaház elnöke. Nyilvános köszönet. A soha jót tenni meg nem szűnő tiszakerületi felügyelő nagyságos Zsedényi Ede ur a nagyváradi ág. h. ev. iskolaópitési tőkét e napokban h á r o ms z á z (300) o. é. forintnyi adománynyal méltóztatott gyarapítani; ugyanazon célra ajándékozott a nagyváradi róm. kath. püspök Lipovincky István ur ő méltósága száz (100) forintot, a pozsonyi ev. egyház Szintén száz (100) forintot. Mely nagy lelkű adományokért a hálára lekötelezet egyház nevében, a legmélyebb köszönetet nyilvánítja a szíves adakozóknak, az Isten áldásának kivánata mellett. Nagy-Várad 1871, február 22-én. Rimler Károly, ág. h. ev. lelkész. Helyreigazítás Zelenka Pál, miskolci lelkész urnák a magyarhoni egy. ev. gyámintézet 1861—1870 évekről szóló jeletéseinek összeállításáért köszönettel tartozunk ugyan; de mindamellett nem lehet észrevétel és helyreigazítás aéikül hagynunk, egy ezen jelentésbe becsúszott s különöcen a bács-szerémi esperességet érdeklő hibát. A jelentés 24-ik lapján, X. szám alatt ugyanis Zelenka ur a bács-szerémi esperesség egyházait azon egyházak közé sorolja, melyek a gyámintézeti célokhoz eddig talán, a lefolyt évben pedig bizonyosan, egy krajcárral sem járultak. Hogy e tétel mennyire hibás, arról bárki meggyőződhetik, ha az esp. gyámintézet évi jelentéseit átolvassa, melyekből kitűnik, miszerint a nevezett esperességben eddigelé, két egyház kivételével, mindegyik segélyezte a gyámegyletet; névszerint: Bácsujfalu 19 frttal, Baja 40 frt 28 krral, Bulkesz 137 frt 8 x /2 kr., Feketehegy 20 frt 30 kr., Glozsán 55 frt, Járek 101 frt 37 kr., ugyanazon egyház a közelebb mult ősszel 19 frt 59 kr., Kiszács 37 frt 10 kr., Neudorf 17 frt 72 kr., Ó-Pazua 83 frt 12 kr., és Ó-Verbász 67 frt 22 krral (az utóbbi két egyház 1870-ben is adakozott, összesen 594 frt 78 Yt krral. Látnivaló tehát, hogy a bács-szerémi esperességben létező anyaegyházaknak alig húzta magát vissza szűkölködő hitrokonai segélyzésétől, s hogy ennélfogva Zelenka ur hibázott, midőn a nevezett esperességet a gyámintézet iránti közönyösségeért megrótta. Stúr Dániel. bács-szerémi esperes, s az esp. gyámintézet elnöke. Adakozás. A n.-e n y e d i református roskadozó antik tornyának helyrejavitására ujabban a következő egyházak adakoztak : III. közlemény. Az aranyos-medgyesi ev. ref. egyház hivei 5 frt. A mező-madarasi ref. lelkész ur 1 frt. A harasztosi ev. ref. egyh. hivei 15 frt 69 kr. Az alpestesi ev. ref. egyh. hivei 8 frt. A kecskeméti ev. ref. egyh. hivei 16 frt 10 kr. A makói ev. ref. egyh. híve 20 frt 20 kr. A szekszárdi ev. ref. egyh. hivei 5 frt. A viski ev. ref. egyh. hivei 15 frt. A b.-ujfalvi ev. ref. egyház hivei 1 frt 20 kr. A széplaki ev. ref. egyh. hivei 4 frt. A mikolai ev. ref. egyh. hívei . . A kabai ev. ref. egyh. hivei 4 frt. A siklósi ev. ref. egyh. hivei 2 frt 58 kr-Az öcsödi ev. ref. egyh. hivei 18 frt. A nagy-ernyei ev. ref. egyh. hivei 5 frt 44 kr. A miskolci ev. ref. egyh. hivei 5 frt 88 Kr. A máté-szalkai ev. ref. egyh. hivei 4 frt. Összesen 131 frt 9 kr. Az elősorolt egyházak kegyadományait hálás köszönettel vettük s reményünk van, hogy ama még felette számos n. t. lelkesz urak és egyházközségek is, kik taián a mostoha anyagi viszonyok miatt, iveink visszaküldésével mindez ideig késedelmeznek, nem szándékoznak figyelmen kivül hagyni a nagy-enytdi református testvérek fölhívását. A nagy-enyedi ev. ref. egyház beli tanácsa nevében. Szilágyi Farkas, református pap, mint egyházi jegyző. Nagy tiszteletű ur ! Az országoa prot. árvaház nemes célja, s már eddig is felmutatott üdvös működése,