Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-02-19 / 8. szám

Voltak egyházközségek, sőt egyházmegyék, melyek papiron a tankötelezettséget kimondották, de végzésüknek dacolás esetében ha'ályt adni nem tudtak, mert a világi hatóság tőlök minden segély-nvujtást megtagadott És mo«t ? Ha az iskolai hatóság a nevelés ügye iránt melegen érdeklődik, egy iskolaköteles gyermek sem marad iskolán kivül. Mindezek fénylő érdemei a sokszor emiitett törvénycikknek, nem is említvén meg azt, hogv a felekezetek is felrázattak általa kényelmükből, s annyira a menynyire igyekeznek célszerűbb iskolákat építeni, s taneszközöket szerezni. Egy megjegyzésem van még. Tö ben felemiitik, hogy a törvény követelései sok tekintetben teljesithetlenek, igy például a tanterem nagyságát, a tanulók számát, a felső nép, vagy polgári iskolák állithatását illetőleg. Ezen állítással szemben ugy vélekedem, hogy a törvény nem szabván határidőt eme kívánalma teljesítésére nézve, e tekintetbeni pontjai nem veendők catfgoricum imperativumok gyanánt, hanem oly szempontok azok, melyeket mintegy tájékozásul, irányadásul tűzött ki a törvény, hogy a lehetőség szerint azok megközelittessenek. Mert feltéve például, hogy egy tanító keze alatt 90 gyermek volna, gondolható-e, hogy a kormány bezáratná a felekezet iskoláját ? Nem hiszem, de nem is lehet. Mert. ha a község egy tanítónak is alig képes tisztességes fizetést adni, kettő tartására hogyan köteleztethetik, akár felekezeti, akár közös iskolája legyen? A tanterein nagyságára nézve is határoz a törvény, még pedig egy tanulcra 8—12 Q lábnyi helyt. Azt mondják hogy ez sok. Az meglehet, de én a törvény eme szabványaiban is inkább csak irányjelölés-1, mint kérlelhetlen parancsot látok, e szabványban a törvény célzata nem lehet más, minthogy a gyermekek tágas s világos, s ekép egészséges tanszobákban neveltessenek, nem pedig istálószerü, bűzös, tíötét lyukakban, mint ma is számtalan helyeken. Én megvallom együgyüségemet, nem hiszem, hogy a tanfelügyelők zollstockkal felmérjék a tantermeket, s ha egy tanulóra csak 7 • láb esik, azokat lerontassák. Egyébiránt nagy tiszteletű ur! némelyek éles tollaikat keserű epébe mártva, kifogyhatatlanok a törvény rágalmazásában, s fáradhatlanul keresik a mártyr koszorút. Mi itt Szatmár-Németiben igyekeztünk a törvény kívánalmával szembe nézni s azokkal lehetőségig megbirkózni. A mi tőlünk telt, megtettük eddig is, s a mit talán most még halasztani célszerű volt, azt alkalmas időben bizonyára megteendjük. Bátran állithatom, hogy a népnevelési törvény nálunk foganatosítva van. Sz.-Németiben már régtől fogva jó lábon áll az iskolaügye. Buzgó elöljáróság és jóra fogékony nép összeműködésének eredménye volt az; de a törvény kihirdetése óta, tagadni nem lehet, sokat nyert az, különösen a tanköteles gyermekek iskolába járását illetőleg Alig szembetűnőbb a törvény áldása, mint e tekintetben. Mig épen csak erkölcsi eszközökkel rendelkezék az iskolai hatóság, ad -dig igen sok tanköteles gyermek vagy végkép nevelés nélkül nőtt fel, vagy oly hanyagul járt iskolába, miszerint iskolája végeztével épen nem különbözött az iskolázatlantól. Hogy ez mily káros egyénre és társad lomra, azt bizonyítani nem szükség. Ezt belátta a sz.-németii egyház s a törvény szellemében következő intézkedést tette e a mulasztások meggátlására. A lelkész minden iskolai év kezdetén kiírja a 6 éves gyermekek névsorát s az iskola-szolga kezébe adja, ki a szülőket figyelmezteti, hogy gyermekeiket adják fel; ezen felül a lelkész két egymásután következő vasárnapon az iskolai év beállását szószékből kihirdeti s a szülőket kötilességökre inti. Beállván a szorgalmi idő, a tanitók minden hétfőn kiírják s megküldik a lelkésznek a mulasztók névsorát. Ez az illető szülőket egy napon magához hivatja, s gyermekeik mulasztása okát tudakolja, s a körülmény szerént vagy igazoltnak nyilvánitja a mulasztást, vagy figyelmezteti a szülőket ebeli kötelességeikre stb.l A nem iga olt mulasztások ismétlődvén, az illető szüle vagy szülék neveit a lelkész a főgondookho* átteszi, ki is az e tekintetben kiküldött városi bel rend őri hivatalt megkeresi a törvény szabta bírság behajtása végett. S itt, a nagy közönség előtt, minden tisztelettel kell megemlékezni Günther Ignác ka itány úrról, mint ki a legnagyobb pontossággal beszedeti a bírságokat. Szigorúnak látszik a németii egyház eljárása főleg a voluatarismus hívei előtt, de a gyakorlat teljesen igazolja azt. Mert a miveltebb szülők fontos ok nélkül bizonyára soha sem fogják el gyermekeiket az iskolától, a miveletlenebb tömeg pedig a szép szóra és szemekre nem sokat ád. De a szigorú eljárásnak meg is van üdvös eredménye. Hetek telnek el, s a sz.-németii egyház hét iskolájában egy indokolatlan mulasztó sincs, s különösen két év óta a tanköteles gyermekek közül iskolán kivül senki sem marad, akinek csak létezése tudtommal van. Az egyházi hatóság értesülvén arról, hogy sok gyermek a téli és őszi hideg és sáros időben ruhátlanság miatt marad távol az iskolától, e baj elhárításáról már 3 közelebbi évben atyailag gondoskodott, a szegény iskolás gyermekeket csizmával s meleg felsővel ellátván. Mint idetartozót megemlítem azt is, hogy a lelkész meg van hatalmazva, a szegény gyermekeknek az egyház pénztárából a szükséges író és taneszközöket megszerezni, hogy igy a tanulhatással semmi nemű akadálya ne legyen. A tanodának felszerelése álló-s falitáblákkal, térképekkel, földgömbökkel, természetrajzi ábrákkal, számoló gépekkel stb., szintén nagy fontosságú az alapos,értelmes tanitbatásra. A szathmár-németii egyház e tekintetben is minden áldozatra kész volt. A szükséges szerelvények minden tanitó keze alá be vannak szerezve, kivévén természettani gépeket, de ezek még maradhatnak mindaddig, míg a népiskolák számára célszerű természettani kézi könyv nem készíttetik. Azt hiszem, hogy szatmár-németii ref. egyházunknak a népnevelés ügyében kitüntetett eme buzgósága e áldó-