Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-02-19 / 8. szám

lás nélkül, igazságosan, atyailag. Mennyi igazság rejlik ezen rövid tanitásban, azt csak az érzi, kinek ezen r emeklés ugy sikerült, mint Yandrák urnák. Haj, de minél kevesebb nálunk a Yandrákok száma, annál égetőbb szükségünk lett volna ezen tanitás i remek-1 é s részletesebb s behatóbb fejtegetésére. A növendékeknek a tantárgygyal való együtt foglalkozása, nélkülözhetetlen kelléke a tanitásnak, mert csak az együttes foglalkozás tarthatja az egész osztály figyelmét ébren; az együttes foglalkozás az, mely által a növendékek figyelme intensive is fokozódhatik, a mennyiben egyik sem tudván a növendékek közül, mely pillanatban szólitja őt fel a tanár, tehát minden, nemcsak a hozzá intézett kérdésekre, gondolatjában válaszon tűnődik, s ez által a tárgygyal behatólag foglalkozik. A hol a növendékek együttfoglalkozása hiányzik, ott a tanitás unalmassá válik; a tanítványok szellemi tevékenysége laakadásba sülyed, mert, ha a tanár által tett kérdésre csak a felszólítottnak kell felelni, akkor a többieknél, kik magukra hagyva maradnak, hiányzik a tevékenységre buzdító ösztön s éppen ezért sokan közülök, hogy ne mondjuk legtöbben, figyelmetlenségbe s az ezzel járó elszóródottságba esnek. Erről meggyőződhetik mindenki, ha az együttfoglalkozást ott találja keresni, a hol az nem szokott otthonos lenni. — Ebből kitűnik, mily nagy hálára kötelezett volna bennünket Yandrák ur, ha az együttfoglalkoztatás nem könnyű mesterségére vonatkozó kimerítőbb utasításokkal örvendeztet meg bennünket. A mi az első részben a módszertan vezéreszméiről átalában van mondva, az mind igen jó; csakhogy ennek is az a hibája, hogy kevés. Szerző ugyan utasit bennünket a „Tájékoztató"-ra, ott azonban részletes utasítás helyett a legnagyobb bizonytalanságban maradunk a methodica-ra nézve, mely fölött mint szerzőnk mondja: Grammatici certant et adhuc sub jud i c e 1 i g est. Mihelyt arról tisztába jövünk, hogy a gymnasiumban nem pusztán közlés, de nem is e 1 é a d á s, hanem tanitás a feladatunk, legott az a kérdés merül fel, mi módon kell tanítani, s ezen kérdésre a legegyenesebb válasz bizonyára ez: tanmódszer esen (methodice). Ha ez igy van, akkor egy, gymnasiumi tantárgyakról, azok kezelési módjáról szóló munkálat, nem elégedhetik meg a methodica puszta fölemlitésável s annak határozatlan voltára való figyelmeztetéssel. Éppen azon körülmény, hogy a tanmódszertan közönségesen oly széles értelemben vétetik, s annyira bizonytalan jelentésben használtatik, tette volna szerző ur kötelességévé, hogy arról gymnasiumi értelemben megszoritólag ugyan, de annál határozottabban tanítson. A tanmód mint Grkfe*) mondja lehet egymásutánvevő, azaz, a tantárgyat a mint van ugy eléadó s ekkor egyszerűen közlőnek, eléadónak neveztetik, de lehet geneticai is, és pedig vagy historico-geneticus, mely a tan-*) Praktische Paedagojik von Andreái W. Graefe Wien 1870. tárgy részeit az egymásutánság azon rendében tünteti fel, a mint azok az idők folyamában kifejlődtek, vagy pedig philoeophico-geneticus, mely a tantárgyat ugy adja' elé, a mint az emberi gondolkodás törvényei szerint keletkezett. A philosophico geneticus tanmódban ismét háromféle eljárás különböztethető meg : Szénássy Sándor. (Folytatása következik.) Virgilius ügyében. I thank thee,— for teacbing me. Gratiano. Mert hiszen a költői reputatio az ő ügye. A reputatioja meg az értésétől függ, melynek az utókorban s más nyelvű közönség előtt nélkülözhetleu eszközei a magyarázó jegyzetek ha jók. Mert külöDben a mit az „imber edax" meg nem tehetett, végrehajtja a rosz commentár ; ha tönkre nem teszi is, de meg rongyolja a költő reputatioját. Veress J. jegyzetei az utóbbi rovatba tartozván, a költő iránti tiszteletből származó kötelességem vala, mennyiben rajtam állott, gátolni, hogy hibás és helytelen nézetek tanítóink s tanulóink között ne terjedjenek. Mert „a vak ha vakot vezet, mindketten a verembe esnek", igy szól az evangelium. Az Aeneis kiadója, V. J. rosz neven vette figyelmeztetéseimet s „cáfolatot"ot külde be a B. Közlönynek, melyet a hírlapnak jan. 26-diki számában olvashatni vala szerencsém. Nem euphemismus! t. o. mert engem minden, a mi emberismeretemet, — tehát paychologiámat, még pedig a physíologia segítsége nélkül, — gyarapítja, nagyon megörvendeztet. A bírált kiadásból, csak a commentáriust ismerhettem és ismertethettem meg ; a „cáfolatánál fogva már a commentátorral mivelhetek hasonlót Egy Jupiter tonans ő, ki felbigyeszkedvén az Olymp tetejére, innen szórja menyköveit arra a szegény féregre, a ki Virgilius commentálásába kontárkodik, holott, nem hogy a latin philologiában, de még csak a latin vocabulariumban sincsenek kellő ismeretei t. i. — hogy félreértés ne legyen — árva fejemre. Hála Apollo védő hatalmának, hogy menykövei csak mellém s nem reám hullottak. Első kábulásom hát elmúlván higgadtan kezdém a megbült dobálmányokat vizsgálni, hadd lássam minő ércből vannak kovácsolva. Vizsgálatom eredménye — száraz prózában — a következő : A cáfolat két részből áll. Egyikben egy pár észrevételem, illetőleg hibitásom alaptalanságát, vagy helytelenségét hozza napfényre cáfolom. T. i. 15. v. Hogy e jegyzetnek : „t e r r i s a másod foktól (magis) függ" mi értelme van, Brassai ur nem tudja. — Ha jól emlékszem, nem a jegyzetet mondtam, hogy nem értem, mert az elég világosan — rosz, hanem, ezt a constructiot; magis terris. Ugyanis „ma