Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-02-12 / 7. szám

A füzet elején a pesti reform, egyház főgondnoka egy hetven éves érdemekben megőszült buzgó egyháztag Tolcsvai Nagy Gedeon intéz lelkes „B u zditó szóza t"-ot a közönséghez. Miután a vallásosságnak a külsőségekből a szerető szivbe va'ó átültetésének szükségességét fejtegette, igy folytatja: „Egy hosszú élet tapasztalata győzött meg engem arról, mily nagy áldása a vallás az embernek, fájdalommal láttam a vallásosság hanyatlását, mivel régi alakja ellenkezésbe jött a tudományok fejlettségével; tudom, hogy az ellenkezés kiegyenlithető, s épen azért örömmel üdvözlöm az erre törekvőket s tehetségem szerint velők munkálkodom." A második cikk Kassa vidéki 7 prot. lelkész értesítése, mely szerint a reform-egyletbe belépnek, s egyszersmind jelentik, hogy Kassa vidékén egy f i 6 k reformegyletet állitnak, miután a létesítendő országos reform-egylet gyűlései csak a nagyobb városokban tartatván, az ország távolabb részeiben lakó tagok mindnyájan ugy sem mehetnének el; indítványozzák azért vidéki fiók reform-egyletek alakítását az országban, melyek az országossal összeköttetésben lennének, s annak gyűlésein képviseltetnék magukat. Erre következik: „A külföldi egyház r e f o r m-e gyletekrő 1", melyben maga a szer" kesztö ismerteti Schenkel munkája nyomán a né met Protestantenverein alakulását, 7 évi működését, az egylet alapszabályait. Nagyon helyén valónak találjuk ez ismertetést, mert mielőtt e munkánkhoz hozzá kezdenénk, előbb meg kell vizsgálnunk, mit tettek már mások előttünk e téren? És itt eszembe jut, amit a minap a mi reformegyletünkről hallottam a vidéken. Nem sokat várnak tőle, mert az egész utánzás, a német Protestantenverein átánzása lesz. Ugyan uraim! hagyjunk fel az originalitás affectálásával. Ha azon egymásra hatást tekintetbe veszszük, melyet minden fejlődő eszménél az egymásután következő korok s egymás mellett élő népek vagy egyének egymásra gyakoroltak: ugy voltaképpen origínalistasról nem is beszélhetünk. S ne térjünk-e valamely mástól elkezdett jó irányra, csak azért, mert elvesztjük eredetiségünket ? Bizony, jobb lesz, ha beismerjük elmaradottságunkat német szomszédaink után, a vallásos eszmék tisztázásában, s ha az ő vívmányaikat átvéve, azokat saját viszonyainkhoz alkalmazni próbáljuk. Erre következik (pár „Szemelvény" után Eötvös „Gondolataibó 1") egy egyházibeszéd; Baksay Sándortól, melyet a szerző 1868-ban Pesten mondott el a ref. templomban, superintendentialis gyűlés és lelkészavatás alkalmával. Azok, kik halottuk elmondatni ezt a tartalmas, programmszerü s emelkedett hangú egyh. beszédet, akkor mindjárt nagyon óhajtottuk, hogy kinyomassék s igy szélesebb körben legyen ösmeretes. Kívánságunk most beteljesedett, s kedves visszaemlékezésül szolgál, a szónoki hangon elmondott szép beszédnek csendes elolvasása is az „Egyh.reform" lapjairól. Baksay, a felavatandó lelkészekhez intézett e prédikációjában hazai, egyházi, s vallásos életünk fogyatkozásait s e téreni teendőinket a vallásáért buzgó egyháztag meleg vallásos érzésével, a józan gongolkodásu bölcsész mélyre-látó Ítéletével, s a költő*fenkölt szárnyalásával rajzolja, s a prédikáció, mint ilyen, legméltóbb helyén van az „Egyházi-reform" 1-ső számában, mert a benne fejtegetett eszméket bátran elfogadhatja a reform-egylet a maga irányeszméi gyanánt. Talán csak vétek a szerző s kitűnő szónoklata ellen, ha ösmertetői tisztemnek eleget akarva tenni, csak futólag érintem, hogy a beszéd 1-ső része arról szól: miként győzze meg az egyház szolgája korunk erős önzését a szeretet erejével; a másodikban: miként egyenlítse ki az előrehaladt tudomány és confessionalismus összeütközéseit b ölcseségével; végre a harmadikban, miként kell teljes szabadságban meghagyni a vallásos eszmék fejlődését. Vétek, mondom, vétkezik az, a művész ellen, ki egy nagyszerű festményt pár sorban akar ösmertetni, mert igy csak hitvány vázlatot adhat, mely korántsem az, mi a kép maga. A ki meg akarja ösmerni, annak látnia kell saját szemével. Mikor egyházi életünk bajairól s a reform szükségéről különböző emberekkel beszélgettem, sokszor hallottam mondani: csak kezdené valaki, majd csatlakoznánk hozzá ; csak pattanna ki egy szikra, majd sietnénk éleszteni ! Rajta hát! meg van a szerény kezdet, csináljatok ti belőle szép eredményt! Le a közönynyel, s le az alakoskodással is ! A kik dolgozó szobájukban magános elmélkedés közben a reform barátai, de a világ előtt nem mernek szint - vallani, azoknak nyilvános működése is ép azért, mert már nem teljesen őszinte, soha sem mutathat fel sikert. Az ilyenekről mondta Jézus. „Valakiaző kezét az ekeszarvá ra veti, és azokra néz, amelyek ő utána v a n n a k ? nem alkalmatos az istennek ország á r a." Bizonyosan érzi minden gondolkozó s közpályá i működő ember ez átmeneti kor nehézségeit (mert hogy átmeneti, azt mindenki mondja). De nem elég csak a sopánkodás e nehézségek fölött. Meg kell foguunk a dolog végét, tennünk kell, vállvetve munkálnunk egyenkint mindnyájunknak, kinek-kinek saját ereje szerint, hogy ez átmeneti korszak minél rövidebb legyen. A címlapon közli még a szerkesztő azok neveit is, kik a „reform-egylet" tagjaiul ajánlkoztak, szám szerint 137-en vannak ezek; köztük nagy számmal lelkészek,tanárok, akadémiai tagok, egyházi gondnokok sat. képviselve a katholikus és zsidó felekezet is. — Bizon reméljük, hogy a jövő számban a tagok számának jelentékeny emelkedéséről értesíthet bennünket a szerkesztő. Komáromy Lajos.