Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-11-27 / 47. szám

1492 1604t emelkedvén költői s szónoklati zsengéit teremté, ele mely minden későbbi gondolkozásának, törekvésének s cse­lekvésének kitűnő jelleget kölcsönzött. Ilyen törekvésű növendéken mint kitűnő példányon egyszersmind legvi­lágosabban érvényre jutott ezen intézet, mint általában a gymnasiumi oktatás és nevelés hatása és jellege, mely ugyanis nem mindenféle tudás összehalmozását, hanem az ifjú szellemi tehetségeinek minden oldalú ébresztését, általános miveltségét, jelleme szilárdítását, Ízlése nemes­bítését, főként pedig a szív és lélekemelő igaz, szép és jó eszméi iránti lelkestiltségét legfőbb feladatául tűzi ki magának. Hogy az ily nevelői oktatás főként az ó clas­sicai tanulmányokon alapszik, kétséget nem szenved. De a mellett a megboldogult az akkori időben intézeteink­ben kevésbé felkarolt élő nyelvekben, kivált német anya­nyelvében is kutatta az ujabb irodalmak kincseit, melyeket későbbi működésében szeretett hazája javára oly célszerűen s áldásosán közvetített, és e tekintetben is szepesi szülőföldének egyik legkitűnőbb képviselője volt. ^ Mert Szepest hü hazaszeretetén kivül főként az jellemzi, hogy a német irodalmat és miveltséget vete­ményes kert gyanánt ápolja és hazánkra átülteti. A kés­márki lyceumban az akkori rhetorikai osztály első éve bevégeztével annak második évi folyamát a miskolci gymnaziumban tölté; egyéb tanulmányain kivül főképen a magyar nyelv alapos megtanulásával foglalkodván és alig sejdítvén, hogy azon városban egykor ugyanazon nyel­ven, melyet ott tanulni kezdett, maga mint tanár, mint lelkész és superintendens másokat oktatni és remek szó­noklatával az ottani híveket oly hathatósan vallás és erkölcsre fogja buzdítani. — További tanulmányai kö­zül, melyekkel az eperjesi collegium fdsőbb osztályaiban megismerkedett, legfőbb vonzó erőt gyakorlott reá a bölcsészet, paeclagogica és theologia, melyek szellemi ma­gas irányának, költészeti ihlettségének, szónoki tehetsé­gének leginkább megfeleltek s egykori hivatalos műkö­désének legtöbb tért és sikert Ígértek. Még emlékeznek akkori időből volt tanuló társai, mily kitűnő sikerrel folytatta azon tanulmányokat, mily örömmel s büszke elégtétellel mutatták őt be akkori tanárai: Yandrák, Fuchs, Munyay a tanuló ifiuságnak utánzandó példaképül mind tudományos törekvésében mind erkölcsi viseletében. És ezen sikert csak kitűnő elméjének s majdnem erejét meghaladó vas szorgalmának köszönheté; mert a tudománynak szentelt ideje s ereje nagy részét általa adott magánoktatás és nevelés vevé igénybe, mely által szűkölködő állapotján segített és az egyetemek látogatá­sára szükségelt pénzeszközöket uncrának megtakaritkatá. Ugy felserdülő és viruló ifjuüora éveit önmegtagadással, nélkülözve az élet sok ártatlan örömeit is, ezek pótlását leginkább szellemi foglalatosságban és mivelt társaság finomabb elveiben felkeresve, = amellett magasabb célra vezető útjában számos akadályokkal serényen küzködve, mind Eperjesen, mind azután a külföldi egyetemeken tölte. — De ezen munka s fáradalom edzette erejét és a paedagogia és oktatás terén szerzett bő tapasztalatai s emberismerete és az előkelőbb családi körökben Kol­benheyer Mór lelkész, Berzevicy Titus házánál "elsa­játított finom modora s tapintata, valamint saját erejébe helyzett bizodalma, emelkedettebb öntudata, sokirányú Her­culesi munkájának arany gyümölcsei lettek. Miután 3842-ben Josephi superintendens előtt pae­dagogiai, bölcsészeti s theologiai tanulmányaiból az úgy­nevezett examen candidaticumot kitűnően letette, ugyan­azon tudományok bővítése végett a berlini, greifswaldi ós jenai egyetemeket látogatá. Berlinben ugyanis, hol leg­nagyobb nélkülözéseit dacára csak egy semestert tölthe­tett, a bölcsészetben Trendelenburg^ theologiában Twesten egyháztörténetben a híres Neauder előadásait hall gatá és a Straust consistoriumi főtanácsnok vezérlete alatt álló homileticai semiaaríumban rendkívüli figyelmet ébresztett ékesszólása által. Azcnkivül gyakorta látogatá az ottani gymnasiuniokat, reáliskolákat árvaházakat é3 főként Dies­terweg ama világhírű paedagog tanitóképezdéjét, kinek észszerű tanmódszere nagy vonzerőt gyakorolt reá, azon tanintézetek belszervezése, nevelési s oktatás módjá­ból sok irányeszmét merítvén, melyeket későbben egyhá­zunk iskolai szervezésénél alkalmazott. Minden vasár — s innepnapon rendesen több ev. templomban hallgatá figyelemmel az egyházi szónoklato­kat, nem különben az akkori időben európai hirre ver­gődött Ronge reformatori működését és annak beszédeit feszült érdekkel kiséré. Alii? engedvén magának pihenésre, vagy baráti kör­ben szórakozásra egykét pillanatot, buvárszorgalómmal lá­togatá a porosz székváros természettudományi és művé­szeti gazdag kincseit, kiaknázá becses könyvtárait, föl­használá általában minden egyéb miveltségi eszközeit. Mert nem kenyérkereset és egykori hivatalára való ké­pesség rideg érdeke vala főrugója sokoldalú lankadatlan tanulmányozásának, mint inkább valami magasabb eszme és a tudomány isteni lénye iránti láng oló lelkesültsége? melyből szüklétében vigasztaló örömet, kiapadhatlan uj erőt meri tett. Elhagyván Berlint 1845 ben a húsvéti szünidő alatt tapasztalásai és ismeretei bővítése végett Németország néhány oly városát látogatá meg,melyek tudományos intéze­teik vagy történeti multjok miatt nevezetesek; Magde­burgot, Braunschweigot, Hannoverát, Göttingát, Kasselt, Eisenachot, Gothát, Erfurtot, Weimárt s másokat, mely utazások egyszersmind tanulmányozásai által túlfeszített lelki erejének rugékonyságát helyreálliták. Aztán pedig a Szirmayfélé ösztöndíjban részesülvén, a greifswaldi egyetemen két semestert tölthetett, hol is a bölcsészet, theologia, philologia és más tudomány egyes ágait szo­kott szorgalommal mivelé és a két semester közti szün­időben északi Német ország tengervárosait, déli Svéd és Dánországot beutazván, Koppenhágában különösen Thor­waldsen fönnséges faragványai látásán csudálva gyönyör­ködött. Végre pénzeszközeinek megtakarított maradvá­nyaival a jenai egyetemen a tudomány kincseivel folyta-

Next

/
Thumbnails
Contents