Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-11-27 / 47. szám

1486 1604t „Budapesti Közlönyében, melyből átveszünk néhány adatot: „A mint a „Journal de Genéve" folyó nov. 13-án irja, e városban ezelőtt négy nappal, u. m. szerdán, nov. 9-én Carasco ur, a madridi evangelicus egyház papja, igen számos és diszes gyülekezet előtt felolvasást tartott a „Protestantismus jelen helyzetéről Spanyolországban. „Az evangyéliomot terjesztők",—mondá Carasco ur, — „oly fogadtatásban részesültek a spanyolok között, mi ezeknek jól ismert jellemével éles ellentétben állott, s a hallgatóknak többször emiékezetökbe kellett hivni midazon kezességeket, melyeknél fogva a szónok előadásának, s állításainak tökéletes őszinteségében s igazságában legkevésbé sem volt szabad kételkedniök." „II. Fülöp idejétől fogva korunkig, s igy II. Isabella uralkodásáig", folytatá Carasco ur, Spanyolország a vallásos fanatismus classicus földje volt; F Espagne été la terre classique de fanatisme religieux. Csak néhány évvel ezelőtt a spanyol tömlöcök telve voltak vértanukkal, az egyházi türelmetlenség áldozataival; több előkelő emberek ez okból halálra ítéltettek, s midőn II. Isabella elibe azoknak megkegyelmeztetés éért esdeklő küldöttségek járultak, ma sincs elfelejtve a válasz, mit a királyné nekik adott: „Inkább magam elvágnám jobb kezemet, mint sem e megkegyelmezést aláírjam." „S ma már az evangyéliomot hirdetők szabadon, minden akadály nélkül járnak, prédikálnak az országban ott, hová őket meghívják. A vén hagyományok a megvénült monarchiával együtt elbuktak; a hatóságok, melyek meghatalmazva vannak, mindenkit maga jogaiban egyformán védni, e kötelességöket személyre tekintet nélkül teljesitik; városi elöljárók, tartományi kormányzók, államministerek tiszteletben tartják az ország törvényeit, s az alkotmány szellemét, mint a kik szivükön hordják, hazájokat a közvéleményben tölemelni, s annak visszaadni azon helyet, mely azt a mlvelt népek között megilleti." A genevai hirlap sajnálva ké ytelen mellőzni azon részletes és felette érdekes adatokat, a mikkel Carasco ur fennebbi állításait bebizonyitni kívánta. Egyet azonban} kétségen kivül a legfontosabbak közé tartozót idéz, t. i. a protestáns templomoknak a spanyol földön két rövid év alatt csaknem hihetetlen mértékben történt szapororodását. „E templomok száma" — mondá Carasco ur» — „minden hónapban több lesz, mint azt a legjelentékenyebb városok példája mutatja. E városok: Madrid, hol öt protestáns egyház van; továbbá: Valladolid, Saragossa, Carthagena, Granada, Malaga, Barcellona, Camunnas, Sevilla, Constantina, Cordova, Cadix. Más városok evangelikus papokat, s evangelium-terjesztőket kértek, névszerint: Alicante, Guadalajara Torrelavega, Legovio; ez utolsó városban az első protestáns isteni tisztelet a bikaviadalok arénájában tartatott." Carasco ur ez ügyben nagy buzgóságot fejt ki; az uj egyház első szükségeinek fedezésére kívántató pénz gyűjtésére Angliába és Észak-Amerikába fog utazni, s a papoknak is több helyeken leendő kiképeztetéséről gondoskodik; ilyen papi seminarium Lausénne-ban is van, hol a neháy év előtt vértanúságot szenvedő, s akkor sokat emlegetett Matamoros testvéröcscse most a papi pályára készül. Említ még a genevei hirlap Carasco ur felolvasásából egy pár, a helyzetet csípősen jellemző adatot, a mi megjegyzése szerint: „a spanyol babonaságok hosszú történelmével kapcsolatban áll; „se rattache á la longue histoire des superstitions espagnoles." „Két év előtt akkor épen, midőn a vallás szabadság kérdését a cortes-' gyűlésben vitatták, a papság nem mulasztá el számos jóslatokban a népet figyelmeztetni az on csapásokra, mik az országot sújtani fogják; többek között hirdette, hogy a földeket és réteket pusztító szárazság nem fog megszűnni, ha a vallásszabadságra vonatkozó törvényjavaslat elfogadtatik, bármennyi búcsújárás történjék is. A törvényjavaslat el lett fogadva, s épen az nap igen bő eső áztatá a földet." „A mult évben Montero Rios, kegyelem- és igazságügyi minister, (kinek tárcájához tartozik a cultus-ügy is) a polgári házasság behozatalát indítványozta a cortes-gyülésben, s az osmai püspök öt azért excommunicatióval — az egyház keblébőli kizárással — fenyegette. A minister sok és terhes hivatali teendője folytán akkor beteg, s azért közbeszéd tárgya volt, hogy mi hatással leedd az egyházbóli kirekesztés a minister egészségére? A törvényt a cortes-gytilés elfogadta, s az nap épen, melyen az aláírva s kihirdetve lőn, a minister egészsége jobbra fordult, s azóta őt sujtoló több más excommunicatiónak dacára, folyvást jó egészségben van. Reméljük, mondá befejezésül Carasco ur, — hogy ez eseményből nem fog a babonaságnak egy neme származni." * Római dolgok. A merész és utolsó sakkhúzás, melyet mindenki előre tudott, bekövetkezett már a Vatikánban, a pápa'egy encyclicában excommunicálta VictorE. és mindazokat, kik neki Róma elfoglalásában segédkezet nyújtottak. Az encyclica, miután előszámlálja „apiemonti kormány" vétkeit a szentszék ellen, igy szól: „Kijelentjük nektek tiszt, testvérek s általatok az egész egyháznak, hogy mindazok, tündököljenek azok bármi néven nevezendő s kiváló méltóságban, kik bárminő tartományunk vagy városunk megszállásában bitorlásában, vagy elfoglalásában résztvettek, vagy rajta lendítettek, ugy szintén a rendelet-osztók, pártfogók, segítők, tanácsadók, az ügynek hivei, s minden egyebek, kik az említett dolgok kivitelét bármi ürügy alatt vagy bármi módon előmozdítják vagy érvényesitik, a nagyobb kiközösítés és minden egyéb, a szent kánonok, az apostoli constitutiók, az egyetemes zsinatok határozatai, különösen pedig a trienti által kiszabott censurák s büntetések alá estek legyen." Ezen okmány által az olasz király törvényen kivül helyeztetett, s ha valaki megöli, nem bünt, hanem igen 96*