Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-11-20 / 46. szám

1451 1604t reményeinket igazolja, mindjárt meggyőzött mindenkit arról, hogy ő vezérnek született, Nt. S m i d Mihály esperes ur beiktató beszédében igen meghatón s találón rajzolta, miképen demokraticus szellemű önkormányzatunkban az egyház felügyelői hivatal méltósága a bárói méltóság ősi koronájának bár melyik gyémántjával kiállja a versenyt . a mely mértékben emez az ősök nyomdokán nemes tettekre hevit, oly mértékben nyit amaz tettre tért a nemes buzgalmat őseitől örökölt férfiúnak. Élénkbe rajzolá Nt. esperes ur élénk színekkel, — valóban mindenkit komoly megfontolásra s számvetésre inditó beszédében, a prot. egyház felügyelői hivatal méltóságával együtt járó kötelmek nehézségeit is, — az azok teljesitése körül mindenfelöl útba eső akadályokat, — a szirteket és zátonyokat, melyek közt magyar prot. egyházunk hajójának még ki tudja meddig, evezni keilend. Élőnkbe rajzolá a felelősség terhét, mely mindig a hajó kormányférfiaira szokott válságos időkben háramolni. A Mester szava viszhangzott lelkünkben ez innepélyes komoly pillanat alatt: „A ki tiköztetek első akar lenni, az legyen a ti szolgátok!" Most következett az eskületétel és a székfoglaló beszéd. Mint az eredeténél tisztán kibuzogó forrás viz, ugy Ömledezett ez szive melegéből az ifjú egyházmegyei felügyelő ajakán, s magával ragadta a figyelmes hallgatót, bejárta velünk hamar az egyházi élet mezejét, meglepve mindnyájunkat ott kitűnő tájékozottságával. Mig egyfelől önnön jövendő tevékenységének útját, — addig másfelöl összes mindnyájunk legszentebb törekvéseinek végcélját jeleié ki: a tiszta evang. keresztyén szellemnek, — vagy ami mindegy : a józan felvilágosodásnak, s a munkás életben foglalt szabadságnak tenyészetét közéletünkben, különösen népiskoláink erkölcsi s anyagi buzgó gondozása által. — S hogy mennyire igazán szivén fekszik a népnevelés-ügy, meg is mutatta tettleg, midőn közgyűlés végével az egyházmegye területén levő ev. népiskoláknak felszerelésére jelentékeny összeget alapitványazott, Csákvárnak pedig ugyan e célra külön öszszeget adamányozott, (hogy mennyit ? — biztosan nem tudom.) Megemlítem még ezen felügyelő- beiktató egyházmegyei közgyűlésünk másik figyelemreméltó tárgyát. Ez egy munkálat volt, melynek a legközelebb mult egyházmegyei gyűlés megbízása szerint azon utasitásoKat kell vala magában foglalnia, melyek szerint ezentúl az iskolavizsgáló körlelkészeknek, az iskolák vizsgálatát keilend teljesíteni. De ezen munkálat terjedelmességénéi, — s a benne foglalt több oly uj eszmék és indítványuknál fogva, melyek az eddigi gyakorlatot megváltoztatni látszanak, ez alkalommal még tüzetesen nem tárgyaltathatott; hanem a benne is foglalt egyik indítvány szerint már most, a végből is, hogy e munkálat előbb birálat alávétethessék, egy hét tagból álló egyházmegyei iskolai bizottság választatott. Német Károly, ev. lelkész. Küllőidi egyház és iskola. Egy német protestáns szózata a német katholikusokhoz. (A „Prot. Kirchen Ztg"ból H. I.) Németek, keresztyén testvérek, legyen szabad annak, ki néhány év óta nyilt harcban áll azon sötét hatalmakkal, melyek a mi urunk Krisztus és a német nép között ütötték fel táborukat, hozzátok a világtörténelem e nagy órájában egy pár keresztyén szót intézni. Nagy a németek öröme és dicsősége ez évben. Észak és dél mint német sereg egyesültek és bámulatra méltó bátorságok és vitézségök által birodalmunk rég elvesztett határait visszaszerezték. Ki csügged, és e dicső győzelmek hire kit nem bátorít fel azon éltető reménységre, hogy a világ sorsának intézője népünk számára még nagy jövőt tartott fenn. De e jövö nem hull önként ölünkbe, mint valami tündér ajándék, magunknak kell azt kivívnunk és kiküzdenünk. A ki azt véli, hogy a német államok határainak visszaállítása és a szükségből létrejött egyesülés után, bátran hagyhatjuk közügyeinket saját mentökre, az balgatag, ki az ég nagy jeleit teljesen meg nem értette ! Sőt fegyver alatt levő testvéreink fegyelmezettsége önmegtagadása és a halállal dacoló bátorsága esett mintakép, mely után minden németnek törekedni kell a békeöltönyében és munkájában. A béke munkája, melyet különösen kiemelek, ugyanaz, melyet már ti magatok a háború közepette megk ezdettetek: a mi német nagyságunk belellensége elleni harc, a keresztyén egyházban levő szellemi Róma ellen folytatandó küzdelem. Igen, nemcsak chassepot-k és mitrailleuse-ök romanismusa van, melyet isten és jó kardunk lábaink elé vetett, hanem van romanismus a főpapi főveg és a papiruha alatt. És e szellemi romanismus azon „ellenség, mely belül fenyegetőleg leskelődik," mely — ha le nem győzzük, külgyőzelmeink minden vívmányát meg fogja semmisiteni idővel. És miy távol vagyunk e belellenség feletti győzelemtől! Sőt még a harcot komolyan meg sem kezdettük. Még milliónyi azon német testvérek száma, kik e belellenség létezését sem sejtik, kik vele játszanak, és őt a kígyót keblö kön melengetik ! És még is e belellenség a folyó évben fejét az egész világ előtt oly fenyegetőleg ütötte fel, mint nem századok óta. Volt idő, midőn a pápaság a nyers tömegekre nézve szellemi nevelési eszköz volt, de régen kinőttek a népek e fegyelem alól és azóta a komolyabb lelkek előtt mind bizonyosabbá lesz, hogy a pápaság a hazugság bűnével terhelt