Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-10-30 / 43. szám

.1329 586 tartói lettek volna, a világosság köntösébe öltözött sátán szerepét vették föl, s bizony ma is nem azok a Luther és Kálvin igazi örökösei, a kik az általok formulázott hittótelekhez mereven ragaszkodnak s azokhoz épen azon fogalmakat kötik, a melyeket ők kötöttek ; hanem a kik az ők szelleműkben hatnak és munkálnak és segédkezet nyújtanak az emberiség magasabb törekvéseinek. Ezekre illenek Jézusnak eme szavai: ti vagytok e világnak világosságai; nem rejtethetik ela hegyen épített város, mig amazok ma sem cselekesznek különben, mint a kikről ugyancsak Jézus elkeseredve mondá: Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok, mi vei hogy épít etik a prófétáknak koporsóikat és az igaz oknak temetések helyétékesgetitek. . Megvallom, nem egyszer megbotránkozom azon, midőn látom, hogy a magyar protestáns egyház legelsőbb rendű féríiai között is akadnak olyanok, a kik dacára a szorongatott helyzetnek, a melybe épen miveltségöknél fogva jutottak, nem mernek a valódi reform terére kilépni. „Mi Lem érezzük magunkat hivatottaknak arra, hogy a tudományt előbb vigyük; mi elméleti kérdésekkel nem bajlódun'c, mi a gyakorlat emberei vagyunk s ezt elégnek is tartjuk az egyház virágzására, mi tiszteletben tartjuk az alapot, melyen szent vallásunk nyugszik s gondatlan kezekkel nem rázzuk az isteni épületet, melyben nyugalmat és üdvösséget találtak őseink annyi időn keresztül s azt mi is megtalálhatjuk." Ilyen formán nyilatkoznak napjainkban sokan a protestáns egyház vezérférfiai közül is. Hogy magasabb rendű tudományos intézeteink hiányában nagyon is hozzászoktunk minden szellemi vivmányt a külföldtől várni s főleg a hit- vagy ha jobban tetszik vallástudomány mezején a külföld asztaláról hullott morzsákkal táplálkozunk mondhatni a reformáció óta, es igaz, ezt tagadni nem lehet, de ezért tán nem akarjuk magunkat örökös kiskorúságra kárhoztatni s még arról a reményről is lemondani, hogy az újkor szellemharcába mi is beleszóljunk, nem akarjuk itt is azt a kényelmes politikát követni: hadd kaparja ki más a tűzből a gesztenyét, aztán mi majd jól lakunk vele. S ha felteszem csakugyau nem lennénk képesek semmi ujat létrehozni, ha egyelőre kénytelenek volnánk megelégedni azzal, hogy a külföldön meginditott eszmékbe fogódzunk : vájjon • épen azon okból, mert mi nem a száraz elmélet, hanem kiválóan a gyakorlat emberei vagyunk, azon eszméket nem tudnók e a gyakorlati élet kívánalmai szerint helyesebben alkalmazni, mint tudós, de egyrészt igen is elméletinek ismert szomszédaink ? A mi a másik ellenvetést illeti, hogy az alapot tiszteletben kell tartani, erre nézve legyen szabad kérdenem, hogy mi tulajdonképen a keresztyénség, mi a protestantismus alapja? Bizonyára nem ezek vagy azok a hitcikkek, a melyeket akár a katholikusok, akár a protestánsok a magok szükségei szerint körülirtak s a melyekről a hivők nagy serege nem sokkal tud többet a semminél; a minek elég bizonysága az, hogy ha megkérdezünk e'gy iskolázatlan embert, hogy hát mi különbség van a kath. és református vagy a lutheránus és unitárius vallás között ? alig ha más feleletet tud adni, mint azt, hogy egyik egy, a másik más templomba jár imádkozni. Az iskolázott emberek ismét azokra nem nagy súlyt fektetnek, ugy hogy akárhány katiioiikus ember van, a ki rnég annyit sem hajlandó hinni, a mennyit egy unitárius hiszen s lám mégis a keres tyénség nincs megingatva, a valódi alapot sem a bigottság, sem a hitetlenség nem képes lerontani. A mig tehát az előbbi okoskodás ós gondolkozásmód a kiskorúság vagy tettetett szerénység bélyegét viseli magán addig az utolsó nem egyéb üres ráfogásnál. Aztán ki is akarja az alapot megingatni ? Ki akarja az isteni intézményt lerontani ? Ellenkezőleg, nem azt mutatja-e az ujabb kor egész iránya, hogy har cosai épen az alapot keres ik, melyet az idő moha, az emberek gondatlansága már-már ismerhetetlenné tett? Nem arra törekesznek-e a messzebb látó s nem csak a jelent, hanem a jövőt is figyelmökre méltató nemes lelkek, hogy az isteni intézményt megtisztítsák a századok porától, az emberek számos tévedéseitől, mielőtt azoknak súlya alatt maga az épület feltartoztathatlanul összeroskadna? JSTem lenne-e nevetséges, ha a protestantismus is abba a hibába esnék, a ; elylyel a kat.holicismust vádolja, mely eme szavakban lei kifejezést: Róma nem tanult, Róma nem halad ? Bizony a reformot jobb felülről kezdeni, mint megvárni, hogy azt alólról indítsák meg, mert ekkor, mint a polgári életben is megszokott történni, a reform könnyen revolutióvá növi ki magát. S hogy a keresztyén egyház kebelében nem kis mértékben fejlődik ez a revolutiói hajlam, azt elhiheti mindenki, ha nem is látja még a szegek helyét a kétkedő Tamással. Igen, látatlanul bár, de a mozgalom meg-