Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-01-23 / 4. szám

103 120 ani; —ez a pápai és zsinati rendszer. Az elsőt jelenleg ultramontanismusnak nevezzük, minthogy az a nemzeti törekvésekkel szemben a germán népektől feltétlen hodolatot követel azon főnök előtt, ki tul a hegyeken székel. A másik a történelemben főleg a gallikanismus neve alatt van elhiresedve, minthogy a Hinkmár ideje óta a francia papság állott a Róma túlkapásai ellen támadt visszahatás élén. Nem itt a helye hosszasan mulatni azon harc ktilömböző fázisain, melyek több mint 10 századon át a római egyház benső történetének lelkét képezik. Fáraclhatlan kitartással türt el az ultramontán irány minden ideiglenes leveretést, de célját soha percig sem veszté szem elől. A jézuitizmusban legméyebb gondolatát megtestesülve látá, s ennek segélyével sikerült a tért lépésről lépésre elfoglalni, s végre azon hatalomra jutni, a melylyel most az egyházban uralkodik. Sokan a katholikusek közül a protestánsokkal egyhangúlag panaszkodnak, hogy ez a katholicismus elkorcsosulása. Tévednek. Az ultramontanismus tulhatalma lehet ugyan végzetes a vallásra és erkölcsiségre, de azért nem elkorcsosulása a katholikus rendszernek. Ellenkezőleg, ennek legtörvényesebb, teljesen elkeríilhetlen következménye. ítéljetek! Melyik iránynak van több létezhetési joga a tekintély rendszerében, a centralizálónak vagy a decentralizálónak ? Bizonyára a centralizálónak, amely mentől tovább halad, annál inkább megerősiti a tekintélyt, míg ellenkezőleg minden lépés a decentralizátió felé segit a tekintély aláásására és igy a rendszer gyengítésére. Az ultramontanizmus centralizatio és ezért igazi római. Mindig szűkebb körre szoritá ez az egyházban a főhatalmat, s most készen áll kizárólagosan a pápa személyiségéhez kötni. Szörnyűség az, ami szemeink előtt Ha a pápa személyes csalhatatlanságában való hit a katholikus világra nézve törvénynyé emeltetik, ugy az egész egyház annyira benne fog központosulni, hogy többé nem az egyházzal való közösség, hanem kizárólagosa i a pápával való közösség határoz a felett, hogy tagja e valaki isten országának vagy nem. Akkor örökre be lesz vágva az ut azelőtt, hogy az egyház törvényes zsinatai álta Ítéletet mondathasson főnöke értelmi és erkölcsi tévedései felett. — \kkor a katholicizmusban nincs többé objectiv erkölcsi törvény, mely a hivők lelkiismeretében nyilatkozik, hanem csak egy csalható, és gyakran nagyon is bűnös embernek önkénye lép helyébe. Borzalom gerjesztő, de elkeríilhetlen! A rendszer vas következetességgel kényszerit rá, s ki nem akar elszakadni a katholikus hittől, kénytelen lesz meghajtani fejét Lojola iskolája végső szava előtt. Vagy lehetséges volna-e azon sokak által táplált álomnak megvalósulása, hogy a szép katholikus vallás megszabadittassék a végzetes katholikus intézménytől ? A történelem felelete nem igen biztató. Hány kisérlet tétetett erre századok óta még olyanok által is, kiknek személyes befolyását méltóságuk is emelte, s mikor vezetett maradandó sikerre ? Nem kezdte-e a mostani pápa is ujitással működését, s mily gyorsan lett kénytelen a jezuitizmus karjaiban keresni menedéket ? Nem, lehet, hogy mint a 16-ik században a katholikus világ egy nagy része elszakad az egyháztól s uj egyházat alapit, ele a katholikus egyház maga nem bir fogékonysággal a javításra. Alapjáról le nem vétethetik, mert össze omlanék. S mig az alap a tekintély, a katholicizmus ultramontanismussá kell hogy legyen. Épen mint a protestantizmus minthogy a szabadság alapjára van épitve, a vallást mind inkább és inkább meg kell hogy szabadítsa az egyház kötelékeitől és mindig hatalmasabb individualizmusra kell, hogy vezessen, igy a katholicizmusnak is, minthogy a tekintély elvén nyugszik, a vallást mindinkább ugyanazonositnia kell az egyházzal és mindinkább ultramontanizmusra kell hogy vezessen. Nézd azon viszonyt melyben a katholikus pap áll egyházához, és lépésről lépésre haladva felépítheted azon egy pontból az egész egyházi rendszert. Ez a romai kúria által minden újítási törekvésre feleletül adott „non possumusnak" mély igazsága. Ők nem tehetnek másként, vagy megszűnnek katholikusok lenni. Ezen igazság még nagyobb jelentőségű lesz ránk nézve, ha mellé tesszük azt is, hogy az ultramontanizmus nem állhat meg hosszason a modern miveltséggel. Mig az egyház mindig előbb haladt azon uton, mely rendszere végső következményére vezeti: aközben a népek szabad önálló államéletre jutottak, mely minden pontjaiban ellenkezik az egyházi rendszer kivánalmaival. A konstitutionalismus az egyedül lehetséges kormányzási forma lett valamely mivelt népre nézve. Minden alkotmányos igazgatási forma azon elven nyugszik, hogy a hatalom a néptől származik. A syllabus nem ok nélkül kárhoztatja el ez eretnekséget. Minden hatalom istentől van, az az a földet illetőleg isten helytartójától. Bár a pápa és császár régi kedvelt öszehasonlitását a nappal és holddal nem ismétlik is, azért az ujabb államtan mégis förtelem Róma szemében, ha a fejedelmeket nem láthatja többé maga előtt. Igaz ugyan, hogy olykor segitette a forradalmat és szükség esetében ezután is megteszi azt, ele csak mint eszközt és sohasem mint célt. A cél mindig a hatalom fenntartása ugy az államban, mint az egyházban. Minden modern államrendszerben az irány alulról felfelé, Romában változhatlanul felülről lefelé halad, hogyan békülhetne ki a kettő egymástól? A modern állam legbecsesebb áldásai közé tartozik a szabad iskola, melyben az egy haza gyermekei bármely hitvallomáshoz tartozzanak is, értelmes, derék polgárokká képeztetnek. Eluézheti e ezt a papság? Eltürhetné-e, hogy az oktatás megszabadittassék az egyháztól és a fiatalságban oly szellem ébresztessék fel, mely azt később képtelenne tenné a papi hatalom alatti rabszolgaságra ? Rómának nincs veszélyesebb ellensége, mint a közös polgáriskola, s a hol teheti küzd is ellene teljes erővel. Nincs másként a szabad sajtóval is. Képzeld csak magad egy pap helyzetébe s gondold meg, mily botrányos kell hogy legyen az ő szemei előtt a korlátlan jog arra, hogy a modern elméleteket védelmezhessék, az egyházi világné-