Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-01-23 / 4. szám

103 116 mérvek állapíttassanak meg, minek hordereje alább közelebbről lesz méltatva. Közelebb a három összekötött intézet tantervét kívánjuk közölni: (Következik a tanterv közlése, melyet egész terjedelmében ismernek olvasóink.) (Folytatása köv.) BELFÖLD. Pesti levelek a szerkesztő úrhoz. I. (Boldog ujéyetf édes álmot! Árvaházi gyűlés. Az ág. h. gimn. -vizsgája Előkészületek a kath. congressusi választásokhoz.) Pest, 1870. január 20-á n. Nt. szerkesztő ur! Boldog újévet kívánok nt. urnák is, s tisztelt olvasó közönségének is ! Későre jövök jó kívánságommal; de minél később és minél ritkábban annál jobb, — gondolja talán nt. ur is, s olvasó közönsége is, s pedig nem azért, hogy „keveset a jóból", hanem hogy „a rosz mindig elég korán van." Már t. i. nem az én kívánságom rossz, hanem azon szándékom, hogy az uj év folytán is bátor leszek vagy husz darab pesti levéllel ugyanannyi délutáni édes álmot hozni mindazon tisztelt olvasók szemére, kik leveleimet elolvassák. De ezért ne méltóztassanak haragudni, hisz az álom nyugalmat és feledést ád, — nyugalmat az egyház gondjaiban és kötelességeiben kifáradt munkásoknak, s feledést azoknak, kik az egyház puha pamlagára csak azért dőltek, hogy semmit ne tegyenek annak érclekében. Milyen jó is az álom! Minden alvás alatt elfeledünk egy diákkori §-t, két — három év alatt egészen tisztába jövünk, s aztán azt sem tudjuk többé mi nincs jól, azt sem tudjuk mi kellene, s megszűnnek benső bántalmaink. Alom, édes álom, hozz pihenést, hozz feledést, — pesti leveleim hozzatok édes álmot!! ! Boldog újév kívánásán kívül keveset irhatok nt.urnak. E hó 18-án tartotta az árvaházi egylet igazgató választmánya gyűlését. Több örvendetes és több nem örvendetes je lentés tétetett ; de legörvendetesebb az,hogy a részvét az intézet iránt folyvást növekvőben van, s még ebben is legörvendetesebb az, hogy kálvinista papjaink mintha ki akarnák pótolni a régi mulasztást, ugy buzgólkodnak az ügy körül. Adja isten, hogy a magyar szalmatüz bár most az egyszer ne lobogjon el idő előtt! Egy debreceni cívissel meggyűlt az egylet baja. Ez egy atyafi leánykát, kit az egylet egy derék orvos családjánál helyezett el, követel vissza a szabályok ellenére. Persze, mig a leány kicsi volt, nem emlegette a rokonságot, s most mikor az egylet felnövelte, s munkájának hasznát lehet venni, a vagyonos rokonnak tetszenék az olcsó szolgáló. Csak a debreceni cívis nem tagadhatja meg magát, sem az árvaügyben, sem a váradi sós-fürdőben! Ma megkezdődtek az ág. h. ev. gymnasiumban a téli vizsgák; de ezekről tán csak jövő levelemben referálhatok, ha az igen tisztelt segédlelkész Török József ur meg nem előz, mert akkor övé legyen az elsőség. Most folynak az előkészületek a választásokhoz a kath. autonomiai gyűlésekre. Nekem ugy tetszik, hogy a mivelt és szabadelvű elem most még jobban visszavonul, mint tavaly. Jobb is, — a félrendszabály semmiben nem vezet célhoz. Vagy erélyesen részt venni és alkotni bölcset, vagy végkép visszavonulni, s engedni, hogy a botrány egészen kifejlődjék. Az első lassabban, de rázkódás nélkül vezetne célhoz; az utóbbi talán sietteti a kifejlődést, de rombolhat is. Még egyszer sok boldog újév hő kívánsága mellett maradok a nt. urnák ezután is hü pesti levelezője. * * * A RÓMAI ZSINATRÓL. Kimondják-e, nem mondják-e a pápa csalhatatlanságát ? Szabadelvüek-e az ellenzéki püspökök ? Felirat a csalhatatlanság érdekélben. A római zsinatról a héten alig érdemes, s alig is lehet tudósítást irni. Bel- és külföldi lapok római tudósításai tények helyett combinatiókkal vannak tele. Kimondja-e a zsinat a pápa csalhatatlanságát, —• nem mondja-e ki ? Ez képezi most az okoskodások és hozzávetések tárgyát. Mi a tekintetben ugy vélekedünk, hogy minden intézménynek megvan a maga természetes fejlődési processusa, melyet szükségszerű szabályossággal követ. Itt vagy amott meglátszhatik ugyan a véletlen viszonyok befolyása is, de az egész fejlődés mégis törvényszerű. Ha már e történelmi igazságot a fennforgó kérdésre akarjuk alkalmazni, meg kell gondolnunk, hogy a római egyházban több. mint ezredéves küzdelem foly a római curia és a püspökök közt a joghatárok, a hatalom fölött. Néha a küzdelem magas hullámokat hányt, pl. a 15. századbeli zsinatokon; néha ravaszsággal, néha erőszakkal foglalások történtek mindkét részről, pl. az ál— Izidor decretumai és a tridenti kanonoknál curialisabb Professio fidei Tirdentinae és Catechismus Romanus által a római udvar részére, s a gallicanismus, Josephinismus által a püspökök részére; de végeredményben mégis rendesen a pápaság maradt győztes az episcopatus fölött. E küzdelemben a vitás kérdések egyike az,hogy ki a csalhatatlanság képviselője. Hogy az egyház csalhatatlan, igy általánosságban kimondva, régi dogmája a római egy háznak; de hogy minő orgánum által nyilatkozik a csalhatatlanság, az a mai napig vitás kérdés, s a hivatalos megoldás mostanig soha szőnyegre nem hozatott. Természetesen ennek megoldása végkép befejezi a hatalom felett való versengést a curia és az episcopatus között, mert a csalhatatlanság organumának minden tekintetben a legfőbb hatalomnak kell lenni az egyházban. A csalhatatlanság kérdése csak egy részét képezi a „concilium supra papain, vei papa supra coneilium"-féle kérdésnek; de annyira a legfontosabb részét, hogy ennek megoldása szerint kell szükségkép alakulni e kérdés minden egyes