Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-09-04 / 35. szám

1093 1043 1093 irva, ugy hogy előbb az éneklőnek gondolkoznia kell, hogy mit is akar a költő itt mondani, eltévesztette célját s hatást nem fog eszközölni. A buzgóság szárnyain felemelkedett éneklő csak érezni szeret, nem gondolkozni. Sokszor visszaélések történtek a vallásos költészet terén, különösen a 14-ik és 15-ik században. — Egy akkori mystikus Thomas von Kempen tesz arról említést, ki egy ajózanabbak közül volt Fájdalom, hogy csak ritka könyvtárakban vannak meg az ő müvei. A zárdai életről bírunk tőle több jellemző tudósítást. „Vita boni Monachi" cim alatt igy közli a rendszabályokat versben: Sustine vim patien s Tace, ut sis sapiens. Mores rege, aures tege. Saepe ora, saepe lege. Omni die, omni hora, Te resigna, sine mora. A mily jellemző adat ez, bizonyára oly jellemzők azok is, miket a keresztyén költészetet illetőleg hátra hagyott. Kár hogy nem birjuk. Ezek tehát ama szabályok, melyeket egy énekes könyv megújításánál szem előtt tartandóknak vélek. Ezeket meg fontolva, kitűnik egyszersmind, ki a vallásos költő, ki nem, kitől vehetünk, kitől nem. Palmer is mondja: „Die poetische Begabung ist ein besonderes, individuelles Talent, wie die musikalische, die bildnerische Anlage, und nur wer diese hat, in wem sie neben der Frömmigkeit als eine besondere individuelle Geisteskraft besteht, nur der wird ein christlicher Dichter oder Künstler. Ermel Gyula. A miveltség mértéke és kellékei a nevelés alapján. (Folytatás.) Még inkább feltűnik a miveltség viszonya a művészethez. Sokak előtt a művészet ugy tartatik, mint a miveltségnekj tulajdonképeni megismertető jele. Itt azon kérdés merül fel, vájjon a miveltség alatt a művészet gyakorlása vagy annak élvezése értendő-e? Egy remekműnek élvezéséhez mindenesetre szükséges bizonyos miveltség, annak létrehozásához ismét más. De kérdés, vájjon a művészek valóban miveltek-e? A történet ellenkezőleg beszél. Lessing azt mondja, hogy a gondolkodó művész még egyszer annyira becsülendő. Tehát különbséget tesz a gondolkodó művész között, ki művészete és az eszközök céljának teljes öntudatával elvek szerint dolgozik, és a gyakorlati művész között, ki a megszokott műgyakorlásnak kezétől és egy lángésznek bizonyos ösztönétől vezettetik. Miként Lessing a gondolkodó művészt a csupán gyakorlatitól megkülönbözteti, épen oly joggal emelhetjük ki a mivelt művészt. A művészet mindenesetre igen fontos mivelődési eszköz, de azért nem kívánhatjuk, hogy kiki valamely művészetnek gyakorlója legyen; épen oly kevéssé mivelt a művész, mint ilyen, ha bár a művész ugyan különösen hivatása által kényszerítve és képesítve van magának miveltséget eszközkölni. A kívánalom itt a miv^ltre nézve oly hasonló, mint a tudománynál. Az első kívánalom a tisztelet és nagyrabecsülés. Tehát óhajtandó, hogy a mivelt ismerje a művészetet és valódi értéke szerint becsülni tudja. Miként a tudománynál szükséges az ítélet, épen úgy itt a jó izlés ; kinek nincs muzsikális füle, a legjobb akarat mellett sem elvezheti Beethoven müveit, de azért e tekintetben nem kell erről lemondani; de más részről ki tarthatja azt miveltnek, ki kantona Bánkbánjában semmi ízlést sem talál ? Ha azon kérdést teszszük fel, mint viselje magát a mivelt a polgári társaságban? Ugy mint a jelenkor miveltségének szép eredményét kell elismernünk azon tétel igazságát, hogy az ember az államot ne többnek, mint a mennyi, tekintse, t. i. a népéletnek erkölcsi szervezete gyanánt, a jog képviselője, a rend fentartója, a határ őre gyanánt, melyen belül az egyes, a családok, a községek, mindennemű társulatok mozognak. A polgári társaságra nézve különösen fontosak a különböző rendiosztály, a társaságok és intézetek, melyek a nevelést és oktatást célozzák, kölcsönös segélyre keletkezett egyletek s zegények ápolása, az elszegécyülés megakadályozása stb Ez állásponton az ember az emiitett életpályák jelentőségének elismerése által és mind azon feladatok meg-, oldásánál való személyes részvétel által kell, hogy magát feltüntesse mint mivelt. A mivelt azonnal átlátja, elismeri, hogy a születés iran g jelentősége napról napra elhomályosul, idővel teljesen elenyészik ; ellenben hivatal, értelem és birtok által egészen uj osztályok keletkezuek. A miveltséget örökölni nem lehet, senki sem születik miveltnek, hanem képzés által jutunk el anuak birtokába; nem a születési rang teszi tehát a miveltséget, hanem az értelem, humánus érzelem, képzettség sokféle irányban. A mivelt távol van minden előítélettől, mely a rangból ered, valamint a rangok különfélesége elleni közönyösségtől, neki minden embert saját hivatása szerint, választott pályájában való jártassága szerint kell becsülni. Egy jó közember becsülendőbb miut egy rosz tábornok, és egy pillanatig sem kételkedik, hogy az iró, ki jó könyvet ir, nagyobb befolyást gyakorol, mint a könyvnyomdász, ki a betűket szedi; tudja a szellemet, mely a kezet mozgásba hozza megkülönböztetni azon kéztől, mely mozgattatik; tudja az önálló munkást megkülönböztetni a zsoldos bérszolgától. — Nem gondolhatjuk, hogy az igazán mivelt ember a társadalom bármely osztályának szükségszenvedésénél közönyös maradua, s hogy közreműkédését bármely közhasznú vállalattól megvonhatná. Minden miveltnél előre felteszszük a készséget, a társadalom minden osztálya jóllétének emelésére szolgáló buzgó fáradozást, mint kö