Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-09-04 / 35. szám

1089 1043 1089 soha nem működhetik áldásteljesen valamely gyülekezet körében ! A tények azonban biven beszélnek, hogy némely jövedelmes papság különféle mesterfogások által jutott nemcsak a fiatalnak, hanem a középkorúnak is birtokába. Az ily egyének eljárására nézve a törvény betűje nincs mindenkor kellőleg alkalmazva, pedig az ily jövedelmes helyekre aspiráló, a vesztegetés minden nemeit felhasználó egyének ellenében mutatkoznék szükségesnek a törvény egész szigorúságát alkalmazni, mi által lehtittetnék s megzaboláztatnék a mások szerencséjét gátló törekvésők. Az elfogulatlan biráló bármely oldaláról vizsgálja is meg a hajdani succedálás mellett felhozott érveket, azok jogossága s méltányossága mindenkor ki fog tűnni. Mert azon esetet véve fel, hogy a káplán főnöke után ne lehessen ott pap, bármennyire hivatva érzi is magát akármely egyház kormányát a boldog Sión felé vezérleni, bármennyire megvannak is képességéről, különösebben jelleméről a hivek győződve,mégis a törvény vetó-t kiált, a fiatal embernek jövője merő bizonytalanság s véletlenség közt hányódik, sokszor évek kellenek hozzá, mig a törvény által meggyilkolt szerencsét feltalálhatja. Ilyen törvénynek tartbatlansága ellen már évekkel ezelőtt felszólaltak a rend és béke emberei, tapasztalván, hogy egyháztörvényeinknek a hány pontja van, annyi féleképen játszatik ki, egyedül ezen nem foghatott ki senki. Pedig hány jeles készültségü s munkás igyekezetü,egy egyháznak vezetésére bölcs belátással biró, a terhes kápláni évek alatt ismeretet s tapasztalatot szerzett egyén lett áldozatává ! De ez a törvény nemcsak az egyént,hanem a fenntebb jelzett helyzetbe jutott egyházat is sújtja, mert megköti szabad választási jogát, miáltal sok rendetlen visszaélésnek, a gyűlölet, visszavonás s ellenségeskedés forradalmának veti meg alapját. S ennek következménye aztán az , hogy sok helyen a hivek az egyházilag kötelezett fizetési kulcsból levonni akarnak, s az egyházi szolgálmányok kevesbitésére törekednek, melynek meg nem engedése következtében a vallástalanság is gyors léptekkel halad elő. Mig ellenkező esetben fizetés javítást is adnának. Aztán egy egyház kebeléből erőszakos eltávolítása egy kifogástalan fiatal embernek csak erkölcsi veszteségekkel jár, felzavarja az egyházi embereit becsülni és tisztelni tudó gyülekezet békéjét és évek kellenek hozzá, mig a zaj lecsilapul, s az egyetértés a gyülekezet kebelébe visszatér, az egyházi élet csendes és természetes folyama \megindul. A példa a leghívebb tanítómester, azt mondja a bölcs. A sok példa közül legyen elég Megyaszót felhozni a legújabb időkből, hol a tisztes családfő elhunyta után a segéd nem lehetett utód. Hogy ez eset a bukott s illetőleg ügyvesztett egyénre s hozzátartozóira nézve valódi veszteség volt, senki nem tagadhatja. Nagyon könnyen megtörténhetik, hogy ezen sokak előtt odiosus törvénynek ujolag életet ád az összes egyh. ker. kebelében lévő egyházak szavazattöbbsége, de ezen szavazatokhoz nagy mértékben járul a nepotismus, a papi önkény,mert hiszen nem minden consistorium jár a maga lábán, nem minden consistorium előtt van a kérdés a maga egész teljében kiemelve. De bármint legyen is sora, holnap vagy holnapután a mellette szavazó egyház akarná megrontani, de késő lesz, hasztalan rugdalja a levegőeget. A józanész, a kor intelmei, a jogszerű követelmények, a valódi emberi intézkedések, a tapasztalás mind bizonyítják, hogy minden oly törvény, mely az egyén jogos kívánalmait megszorítja, s azzal homlokegyenest ellenkezik, de meg a szeretettel, az evangélium lelkével, a Protestantismus szellemével sem összeegyeztethető, mert nyomában csak elégedetlenség jár, az egyházi kormányzat és hivek között lévő békés viszonyokat összekuszálja, előbb vagy utóbb esni fog. A protestantismusnak egyik öröme s dicsekvésének tárgya az, hogy jogokban részelteti gyülekezetének minden. Osztályát; tehát félre az érdek által létrejött törvénynyel. Gondolkozzunk azért a szőnyegen lévő tárgy felett, mert megérdemli a minden oldalról való kellő meghányást és vetést. Rím avölgyi. Néhány szó az egyházi énekek inegiijitásához. Én is örömmel olvasom nt. Kovács Albert ur cikkeit „az azokban lerakott nagyitélő tehetség,nagy tudomány s alapos ismeret kincseitől elbűvölten;" örömmel látom őt harcolni sokszor s sok oldalról fenyegetett protestáns egyházunk őrbástyáján. Igy örömmel olvasám : „Elmélkedés liturgiánk fölös.t" című cikkét (Egyh. lap. 27 sz.), melybea a két prot. egyház liturgiája in nuce oly szépen össze van foglalva, s kimutatva mi helyes, mi nem, mi van a kor igényei szerint javítva, s mi javítandó még. Különösen az ének van kiemelve, mely legkevésbé felel meg rendeltetésének a reform, egyházban. Erre akarok én is némely nézetet közölni. A sz. irásra alapított egyházi beszéd, a közös ima s a közös ének a prot. isteni tisztelet három fő alapelemei. A két elsőnek kidolgozása a lelkészre van bizva, s ez nem is lehet máskép. Azonban az énekes könyv megválasztása, javítása testületileg intézendő el. Hogy ennek szüksége kiáltó a reform, egyházban, tagadhatlan. Elismerem, a mit Hagenbach mond: Azok a legjobb egyházi énekek, a melyek nem azon szándékból készül: tek, hogy egyházi énekek legyenek, hanem azokká lettek önkénytelenül. De még is kell bizonyos alapelveknek is lenni, a melyek azt azzá teszik a mi, t. i. egyházivá-Azon alapelvekkel hálás volna előre megismerkedni, indíttatnék meg a közös nézetcsere, a vita, mi által tanulmányozásra, kutatásra szerkentetnének az ezen tárg