Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-08-28 / 34. szám

1043 454 Bizony, bizony sajnos, hogy egy erkölcsi testület nem akar egy évi higgadás után is felemelkedni a nyugodt komolyság azon magaslatára, melyről beláthatná, hogy ily lélekölő cselekménynyel szemben, nem azt az igen-igen megszolgált, panaszos kenyeret siratja az illető, hanem azt a nemesebb valamit, a miről, ugy látszik, némelyeknek, még ha testület is, nem igen van ismeretök, és a kik ugy látszik, valóban nem is tudták és tudják mai nap sem, mit cselekesznek , különben nem űznének gúnyt a nyomorból, melybe juttatának ; igy fejezvén ki becsületem, kenyerem és jövőm elrablásának műtétét: „kicsit megfenyítettük !" Egyébiránt, hogy az a cikk az én művem nem lehetett, azt maga az elöljáróság legbiztosabban tudhatja ; e cikkben ugyanis az elöljáróságnak a jogakadémia szervezéséről kiállított vázlata volt közölve. Es a mig egyrészről ezen okmány csakis a befolyásosabb egyének kezein forogván, hozzám nem juthatott, addig más részről, egy évi ittlétem alatt sokkal kevesebb ismeretet szerezhettem az iskola anyagi ügyeit illetőleg, semhogy a hírlap terén az ügyet szóba hozni merészelhettem volna. Ám az elöljáróság „cinkos társakról" beszél, nagy művelten; de itt sem bizonyít semmit, csak képzelődik, s ennek nyomán gyanúsít. A czikknek általam történt írása egyenes indokául a tanári fizetés felemelésének szorgalmazása állíttatik; — itt is levegőben badonázaz elöljáróság, nem jelölvén, hol? mikor? szorgalmaztam én fizetésem felemelését ? Megérdemli azonban e pont, hogy kissé időzzünk mellette. — 1869-ik év tavaszán, midőn még én az elöljáróság által akaratlanul dicsért napy befolyásomat tanártársaimra az uj ismeretség logikai törvényénél fogva nem gyakorolhattam, tehát azokat a fizetésfelemelés kérelmezésére nem is bujtogathattam. Várady Gábor ur Pestről haza jővén, néhány tanár tisztelgés végett ellátott hozzá. A többirányú beszélgetés folyamán ezt mondá Várady ur: „Biztosítom önöket, hogy fizetésök még ez iskolai év folyamán javíttatni fog, szíveskedjenek folyamodványukat benyújtani, hogy annak alapján intézkedhessem." — Ezek az egyenes felhívás nyomán az elöljárósághoz benyujták fizetésjavitási kérvényöket. — És az elöljáróság ? — a folyamodványt még csak hátiratozásra sem méltatva, szóbelileg szidta el a kérelmezőket, mondván : „mit szemtelenkednek !" — „a kinek nem tetszik maradni a mostani bér mellett, menjen isten hírével!" — „ha van korpa, majd akad eb, — hehehe!" Hogy ez igy történt, hét tanár fogja felhívás esetén, ha kell, hittel bizonyítani. — Kérem azonban utána nézni, ott van e az én nevem a kérelmező íven? mint olyan uj emberé, ki még ily kérelemre magát jogosítottnak alig érezheté ? Hogy pedig a fizetésfelemelés kérelmezése Várady ur egyenes felhívása eltudása mellett is teljesen jogosult volt, bizonyítja, az, hogy a tanári fizetésnek 800 frtra leendő emelése már az 1868-iki juliusi nagygyűlésen elhatároztatott. Minden nemes érzelműek méltó megbotránkozására azonban, ezen nagy gyűlésnek határozatát, mely gyűlésen több mint 40 vidéki tag volt jelen, egy szeptember havában, az itteni tagokból — nagyrészt rokonság — álló kicsike gyűlés megsemmisité ; még pedig oly sajátságos eljárással, hogy a nagygyűlésnek e tárgyra vonatkozó határozatát másként rendelé a befolyásos elnökség feltétetni a gyűlési jegyzőkönyvbe, mint sem az a többség által eldöntve s az elnök által kimondva volt. — Igy vallotta ezt be a gyűlési jegyző egy alkalommal négy tanár előtt, bizalmas nyíltságában. A gyűlési határozat ilyetén jegyzőkönyvezése ellen az 1869-ik évi hason nagygyűlés néhány vidéki tagja felszólalt, de az ügy ez alkalommal túlnyomó számmal levő helybeli tagok által elsimittatott, eredménye csakis annyi lett, hogy a vidéki igazi pártfogók az iskola ügyektől továbbra teljesen visszavonták magukat; elannyira, hogy az 1870-ik évi közvizsgai nagygyűlésre már csak három vidéki tag jelent meg. — Hogy pedig, a vidéki valódi pártfogók s a helybeli adomány-kezelök között van egy kevés különbség, eléggé igazolja azon körülmény, hogy mig az iskola a vidéki pártfogók áldozatkészsége által tartatik fenn, addig a helybeliek ezen „intézet fenntartó testülete" (!!) az 1869-ik évi nyilvános számvizsgálat tanúsága szerint 13 ezer frt kamathátralékkal kezelik a pénzt, melyből jelentékeny summácska épen a tisztelt elnök ur zsebeiben várja a kipereltetés nagy napját. Azon körülmény is érdemel egy kevés gondolkozást és következtetést, hogy az elöljáróság elnöke, tehát a helybeli tagok legérdemesbje, Szilágyi János ur, még egy krnyi alapítványt sem tőn az iskola részére; sem egy krnvi bárminemű segedelemmel annak javára nem járult, nem csak, de sőt mint gondnok és elnök, a vezetése alatti iskolát, még egyetlen közvizsgán lett megjelenésére sem méltatta. — Hanem aztán otc, a hol azt kell mutatni, hogy ki légyen ő? — azt tudja! — „Az isten sem csinál rendet köztetek, mig hetiteket el nem csaplak" — mondá egyik tau árnak egy hivatalos megkeresés alkalmával. Bizonyítsa be ezek közül csak egynek is ellenkezőjét a t. elöljáróság; — de nem ám egyszerű „rágalom" — szóval, hanem adatokkal, és én, az általa kívánt bárminemű elégtétel adására kötelezem magamat. — Nem fogja megkísérteni, mert nem lehet! Sokat lehetne itt felemlíteni ilyen visszaéléseket, ha épen azok bemutatása végett irnám e viszonválaszomat. Érdekes tárgyaknak bőve áll rendelkezhetés alatt! Igy például a H. Z.-féle ügy, midőn a tanonc a tanári gyűlést szemtüt szemben atya istene és Jézus Krisztusa káromlásával összeszidja, s az elöljáróság a fiút a tanári kar által e botrány miatt reá szabott büntetés alól feloldozza! — felemlitésre méltó az is, hogy a törvénykönyvileg engedélyezett 30 órai igazolatlan mulasztás némely tanítványnál 200 órán is felül rúgott; mégis a tanári kar sürgetése dacára, az év végéig magánál hevertette elintézetlenül az ügyeket, hogy a növendék a vizsga letételével szabadulhasson, mert „a tanítvány nekünk: fizet, a tanárt pedig mi fizetjük, igy inkább 66 tanár pusztuljon, mint egy tanítvány." — Ily eljárások és elvek diadala nyilvánul aztán az ifjúság olyatén magaviseletében, hogy egyik tanárjának ablakait veri be, másikat az utcán hajigálja meg kövekkel, a harmadikat az iskolában köpdösi le, s az elégtétel iránt az elöljáróság nem mutatkozik bőkezűnek Szomorú dolgok ezek uraim! melyeket az iskola és protestantismus érdekéből nagyon kívánatos lenne, hogy meglássák azok, a kiket illet! főleg annak figyelembe vételével, hogy a kormány Szigeten három irányú iskola felállításán működik, mely körülmény még normális állapotban is némi gondolkozást költhet az iskola jövőjét illetőleg. Hanem kissé tova tértem tárgyamtól. Az elöljáróság, kézalatti nyilatkozatában azt mondja, hogy én tagadván a czikk szerzőségét,' e tagadásomat irásilag kiadni megígértem s meg nem tartám igéretemet. Nem tagadom hogy igy történt; hanem jó lett volna az elöljáróságnak a magyarázó körülményt is felemlíteni, mely röviden ebből áll : — Midőn a hírlapi cikk ügyében Várady ur által hivatván, nála megjelentem, „Isten hozta druszám !" — kézszorítással fogadván, leg-