Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-08-28 / 34. szám

1043 1060 Beust gróf sürgönye lovag Palombához Rómában. — Kelt Bécsben, 1870. j u 1 30-án. A zsinatnak a pápai csalhatatlanság dogmáját kihirdető legutóbbi rendeleteit a cs. és kir. kormány csak mély s méltó aggodalom érzetével tekintheté. Valóban azok oly elveket foglalnak össze, azoknak innepélyes szentesitést adván, melyek alkalmazásának szükségkép meg kell változtatnia azon alapokat, melyeken eddigelé az egyháznak az állammal való viszonyai nyugodtak. A pápa oly uj tekintélylyel lévén felfegyverezve, mely őt a mindenhatóság egy nemével ruházza föl, legfőbb biróul van fölállítva a hit s erkölcsiség dolgában; midőn ugyanakkor e tárgyak oly értelmezéseket nyernek, melyek azokat jóval tulterjesztik az egyház illetékessége számára kétségbevonás nélkül föntartott téren. Ama hatalomnak, melynek letéteményese az egyház feje, ily jelentékeny növekedése a kormányokat arra kényszeríti, hogy nagyobb éberséget s erélyt fejtsenek ki saját jogaiknak sértetlenül fönntartása végett ama jogokkal szemben, melyek ezen uj hatalom védpaizsa alatt követeltetnek vissza. Ama sürgönyben, melyet 1869. jul. 2-án intéztem gr. Trautmanssdorffhoz, lehetőleg szabatosan igyekeztem kijelölni ama határokat, melyeket az állam, valamint az egyház működése elé kell szabni. Akkor megjegyzém, hogy a cs. és kir. kormány semmi esetre sem térhetne el az ezen okiratban kifejtett elvektől, melyek az állam nyilvános intézményeibe menvén át, alkotmányunk valódi alapjává váltak. Ezen elvek, s az államra nézve azokból eredő jogok védelme, az állam szemében egy elsőrendű kötelességnek egész fontosságát vevé föl. Annak teljesítésében mi nem ijedtünk vissza annak szükségétől, hogy a törvényhozásban az 1855-ki concordatum bizonyos kikötéseivel öszhangzásban nem álló intézkedéseket hozzunk be. Hogy a szt. székkel egy sajnos összeütközést kikerülhessünk, azt sürgetőleg kértük, hogy egyezzék bele egy oly okirat teljes eltörlésébe, melynek lényeges részei ezentúl oly kevéssé állottak öszhangzásban az osztrákmagyar monarchiában előállott helyzet kívánalmaival. A szt atya vonakodván óhajtásainkhoz járulni, csupán ama módosításoknak tényleges megállapítására szorítkoztunk, melyeket Ausztriában a dolgok uj rendjének előállása kivánt meg. Egyébiránt mi fönntartók a concordatum érvényességét, az ellen intézett eléggé alapos támadások, s azon tekintet dacára, hogy ezen államtény nem birván a Magyarország alkotmánya által megkívánt törvényes szentesítéssel, nem tekintethetett többé törvény erejével birónak e királyságban. Mindamellett esedezve kértük a sz. atyát, hogy vegye tekintetbe a modern társadalmak létezésétől elválaszthatlan föltételeket, s a monarchiának saját alattvalóival szemben reászabott kötelességeket ; s kijelöltük, mennyire sürgetős dolog nem idézni elő sajnos összeütközéseket az által, hogy makacsul az egyház ellenőrsége alá akarják helyezni az államtól elválaszthatlan jogok gyakorlását. Ez volt magatartásunk egy évvel ezelőtt. Mi a római udvar bölcseségére hivatkoztunk, nem bizonyos aggodalmak nélkül, mert közelegni láttuk az elhatározó pillanatot az egyház részéről a társadalmat és modern államokat illető tendentiák manifestatiójára. A oekumeni zsinat összeülése s a magas testület tanácskozásainak eredményében a figyelő világ előtt letükrözendő volt a szellem, mely az egyházat lelkesíti. A kibékülés és megegyezés nagy müve jöhetett volna létre. De az is megtörténhetett, hogy áthidalhatlan űr jön létre az egyház által hirdetett tanok s azok között, melyeket napjainkban a polgári társadalmak túlnyomó nagy része a magáénak vall. A kormányok, tisztelve a zsinat tanácskozásainak szabadságát, egyhangúlag azon határozatban állapodtak meg, hogy minden nyomás s minden beavatkozástól tartózkodnak, bár a praelatusok vizsgálatának alávetett tárgyak, — nem egy pontban — oly érdekeket érintettek, melyek már nem birtak kizárólagosan vallási jelleggel. A csász. és kir. kormány határozottan e várakozási állás mellett nyilatkozott, s szintén óhajtá hogy az egyszerű néző e szerepéből ne kelljen kilépnie. Ennek dacára azonban csakhamar fel kellett ismernie, hogy a zsinat kebelében tulnyomólag uralkodó befolyások azt oly útra szorítják, mely teljesen ellentétben állt az azok által óhajtottal, kik a szellemek kibékítését reményiették. Az imposáns kisebbség erőlködései dacára a szent szék prononceirozott magaviselete által felbátorított többség mindinkább a végletek felé sodortatott. Minthogy a csász. és kir. kormány a győzelmes iránylatok szükségképeni következményeit _ előrelátta, tartózkodó helyzetéből kilépett. F. é. febr. 10-kéről kelt sürgönyöm ő csász. és kir. felsége követét megbízta : a római udvar figyelmét a szomorú következményekre felhívni, melyekre azon tanok alkalmazásának vezetnie kell, miket a zsinat az egyház törvényeiül akar kijelenteni. Még ez alkalommal kimondtuk, hogy : „nem fogunk tantózkodhatni oly parancsoló kötelesség teljesítésétől, minő az, hogy az állam törvényeinek ama tiszteletet biztosítsuk, melylyel irántok minden polgárnak és minden körülmények között viseltetnie kötelessége." Több más kormányt is nyugtaianiták azon nézetek, melyek Rómában uralkodtak. Az előterjesztések szaporodtak, s Ausztria hangja még felhallatszott, hogy gyámolitsa a nézeteket, melyek a Banneville marquis áttal ő szentségének előterjesztett emlékiratban foglaltatnak. Mindezen, a helyzet megjavítására vonatkozó figyel meztetések ép oly sirkertelenek voltak, mint a zsinaton nyivánult makacs ellenzés. Sem a római udvart, sem azsinat többségét nem lehetett feltartóztatni az uton, melyre már reá lépett, és a zsinat legutóbbi nyilváno ülése innepélyesen szentesité a dogmát, mely — ha ugy szabad szólani — essentiája ama tanoknak, melyek diadalát a szentszék biztosítani akarja. A császári éss