Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-08-21 / 33. szám

1032 f 103 másnak; azokat minden esetben oly tényeknek kell vennünk, melyek által — szerződésszerüleg, vagy a szerződésekhez hasonló módon — jog alkottatik, a szerződést .kötők kölcsönös viszonya objectiv alapra állittatik, s a szabad tetszés elé, az egyik és másik oldalon jogi korlátot vonnak. A concordatum, mint a kölcsönös korlátozás és kötelezés tényének e lényeges oldalát azonban a pápa újonnan proclamált tulajdona, a legbennsőbben megérinti. Az egyházi hatalom ennek folytán a téren, melynek terjedelme a pápa egyedül döntő Ítélete által határoztatik meg, azon helyzetben van, hogy a szerződés, saját tetszése szerint, nem áll többé — mint ennek minden szerződésnél elő kellene fordulni — jog-jog mellett, hanem joggal a korlátlan s ellenőrizhetlen arbitrium szentesittetik. Ez nem más, mintha valamely közönséges szerződésben az egyik fél azt a kizárólagos jogot követelné magának, hogy a szerződést magyarázza. A jogtudomány azt tanítja, hogy ily szerződés semmi, (I. 108 §. s dig. d. Y. 0:) Világos, hogy a pápa a tisztán magánjogi jellegű szerződések által továbbra is kötelezve marad, s hogy a megegyezések kötése a concordatumok terén uj alapokon nincs kizárva. De tagadhatlan, hogy a már megkötött concordatum, mint épen bebizonyítottam, az újonnan proclamált dogma folytán jogi alapját és érvényét elvesztette. Ugyanazon eredményre jutunk, hogyha a concordatumot a nemzeti jog szempontjából tekintjük. Minden ily szerződésnél, mint már fentebb említtetett, általános elismert jogelvek szerint azon hallgatólagos^ feltétel áll, hogy a viszonyok változatlanul maradnak : rebus sic tantibus. Az egyház és állam közötti viszony azonban az újonnan proclamált dogma által lényegesen megváltoztattatott. Mert a viszonyok milyen változása lehetne mélyebbre ható, melyik jogosíthatna tehát inkább a visszalépésre, mint az, melyet az uj dogma fölkeltett? A szerződő fél más lett: a régi történetileg körülírt egyházi hatalom helyére uj, korlátlan s korlátozhat-Ian lépett. A hatalom, melylyel a szerződés köttetett, s melyet az állam lekötni hitt, midőn irányában önmagát leköté, épen azon dolgokat illetőleg, melyekben vele szemközt jogok voltak szerzendők, hibázhatlan egyedüli bírónak proclamálta magán. Ez valóban causa gravis, justa et rationabilis, mely már a középkori canonisták és skolasticusok nézete szerint a concordátumtól való visszalépésre jogosítana! Hogy ha végül a concordatum egyes határozatait veszem szemügyre, azt találom, hogy ezek is azuj dogma folytán uj tartalmat, más jelentőséget nyertek. A kath. egyház jura et praerogativa-i, melyeket az I. cikk védeni igér, a csalatkozhatlan pápával szemben egészen más terjedel met nyernek; a doctrina ecclesiat ejusque rigens disciplina, melyet a 34. cikk emlit, egészen uj ösvényekre lépett, s ha az osztrák püspök a 20. cikk szerint a császárnak hűséget esküszik: sicut decet episcopum — mint a püspökhez illik — ugy ez eskünek az uj dogma értelmében tulajdonképen az a jelentősége volna, hogy csak addig s csak arra érvényes, a mint a pápa ezt megengedi. Támaszkodva mindezen okokra, felséged előtt hódolatteljesen azon jogi meggyőződésemet kell kijelentenem : hogy az 1855. aug. 18-iki megegyezést, a menynyiben még érvényben van, nem csak indokai, hanem minden szerződési jog szerint is, az állam által meg* szüntethetők és érvényteleneknek jelenthetők ki; hogy az már tényleg és pedig maga a szentszék által az uj dogma proclamálásával fel van függesztve s hogy az államhatalomra nézve más nem marad hátra, minthogy ezen már beállt esetet kijelentse, illetőleg az 1855. aug. 18-ki szerződést semmisnek nyilvánítsa. Itt nem az állam kezdeményezéséről, hanem csak arról van szó, hogy az egyház által provocált szükségképeni lépés megtétessék. E szerint az ezen intézkedésnél fenforgó politikai tekintetek csak is másod sorban vehetők szemügyre. Ennek folytán ama legalázatosabb megjegyzést engedem magamnak, hogy a kilátásba helyezett rendszabály azon szempontból is célszerűnek látszik, hogy az állami illetékesség köre az egyháznak jogtalan beavatkozásaitól, melyek az uj dogma folytán várhatók, megóvassék. Az államhatalom ugyanis egyrészt ez által minden veszélyes következménye ellen, ha azok tettlegesen mutatkoznának, megvédje; snáarészt ez által alkalom nyujtatik, hogy az állampolgárok általános jogairól szóló alaptörvény 14. és 15 cikkelyei valósítására szükséges részletes rendszabályok, a kath. egyház történeti állása s annak az államhoz való viszonylatainak teljesen megfelelő módon közrebocsáttassanak. Felségednek azt is hódolatteljesen meg kell jegyeznem, hogy az általam javasolt rendszabály bizonyára lényegesen befoly arra, hogy az uj dogma kihirdetése által oly nagyon felizgatott közvéleményt lecsöndesitse. Különös súlyt kell e mellett még arra is helyeznem hogy a concordatum kérdésének megoldása e pillanatban magának a kath. egyháznak érdekében is nagy fontosságú és jelentőségű intézkedésnek látszik. A kath. önérzetnek azon széles körökben, melyek az ultramontán párt factiosus érzelmeitől távol állanak, de a valódi vallási érzületet nem nélkülözik, erőteljes gyámolitásra anv szüksége; mert e dogma által súlyos csapás éri. Én azonban felséged, mint az egyház leghűbb fiának feladatául ismerem fel, hogy a kath. egyház érdekéért is, a veszély e nehéz órájában helyt álljon, midőn Felséged oly tényt visz végbe, mely minden jó osztráknak és buzgó katholikusnak lehetségessé teszi, hogy hazaíiságát hitbeli hűségével egyesítse. Legalázatosabb indítványomnál az egyház fejedelmek támogatására nem szabad számitanom, mert helyzetük nehézsége, mely nem kevésbé nagy a megkötött concordátummal, mint az újonnan proclamált dogmával szemben, lelkiismeretbeli kötelességeikkel súlyos conflic-