Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)
1870-01-16 / 3. szám
103 98 tély fokozatosan a papság alsóbb rangjaira. Oly organisatió, melynek nincs mása a világon. Az egésznek megtörhetlen egysége és mégis mindenütt elég tér a leggazdagabb különbözőségre. Oly épüiet, melyen most máitöbb mint 16 század dolgozott folyton ugyanazon terv szerint, oly kitartással és tehetséggel, mely az idők minden mostohaságát, a népek és fejedelmek minden ellentállását megszégyenité és meghiusitá. Fel nein foghatom hogyan tanulmányozhatja valaki a történetben ezen nagy szerves egész eléállását és fejlődését a nélkül, hogy a legmélyebb bámulatot ne érezze az emberi szellem ez óriási mesterműve iránt. A pirámisokról ugy beszélnek mint az emberi képesség csudáiról. Mik azok összehasonlítva azon óriási nagy testtel, mely több mint 50 emberkor millióiból egy élő, jól rendezett, erős organizmussá egyesült ! Bizton nyugszik a kőtömeg a széles alapon, biztosabban nyugszik még a katholicismus nagy teste Krisztus helytartóságának egyetlen eszméjén. Ne higyj azoknak, kik beszélik hogy a római egyház jelenleg csak mint egy középkori rom áll ott. Ellenkezőleg csak most jut először rendszere teljes kikerekitéséhez. (Vége következik) TÁRCA. ADAKOZÁS. Az országos prot. árvaházrészére: tiszt. Zelenka Pál, miskolci ev. leik. ur 1868 és 1869-ik évi rendes tagi illetékeit: 12 frt. — tek. dukai Takács Sámuelné úrhölgy Kis-Somlóról 5 frt. — tiszt. Támer János némedi ev. leik. ur, mint karácson innepi persely gyüjteléket 3 frt, — tiszt. Patkó András, ibrányi ref. leik. 1 frt. Nagy tiszteletű ur ! Ezen összegből 4 frt, karácson első napján gyűlt a perselyben, 6 frt. pedig a jelen év első napján. Egy-egy héttel előre felszólitottam hiveimet a leendő adakozásra, megnevezvén és magyarázván nekik ennek célját. Az első összeget aprót, árvaház javára, a másodikat pedig az épiíendö rokkant honvédek menhelyének javára rakták össze krajcáronként a bőkezű atyafiak. —Yajha igy sikerülne az jövőre és minden évben is. Ez alkalommal arra vagyok bátor felkérni nagytiszteletü urat: méltóztassék megkeresni mind az 5 superintendentiát és eszközöltesse, hogy ezután minden év első napján a prot. árvaház javára adakozzanak a hivek. Ez egy kifogyhatatlan aranybánya leend, melyből biztosan fel lehet tartani s talán gyarapitni is ama dicső intézményt, mely jórészben nagytiszteletü ur buzgóságának köszönheti lételét. Agyán, jan. 2-kán 1870. r Nagy Sándor. ref. lelkipásztor. Nagyontiszteit szerkesztő s elnök ur ! Minden év utolsó napján nálunk szokás szerint jnnepélyes istenitisztelet tartatik. Tegnap este is összegyülekeztünk isten hajlékában. Ezen alkalomkor hallgatóim figyelmét pesti prot. árvaházunkra irányozván, a hiveket kegyes adakozásra felszólitottam. Eredménye 7 frt. 70 kr. Újvidéken jan. 1-én 1870, Belohorsky Gábor ev. leik. A dunamelléki egyház k. tanári gyámegylet részére: tiszt. Fábián Mihály öszödi ref. leik. ur küldeménye: 10 frt, (u. m. tek. Decsi Lajos egyh.megyei gondnok ur 5 frt. tiszt. Bacsó János ref. leik. ur 2 frt. tiszt. Mocsi Aotal 1 frt. tiszt. Fábián Mihály 2 frt.) Szerk. BEJELENTÉSEI A PROTESTÁNS KÍPES NAPTÁR" Ü&YÉBEN. A „Prot, képes naptár" XYI. évi folyama 1870-ik évre megjelent és a szokott naptári részen kiviil a következő cikkeket tartalmazza: 1) Bolemann István (életrajz, képpel). — 2) Az éneklő rabszolga (Longfellow után) Dömötör János. — 3) Egy épületes falusi este, elbeszélés Boross Mihály tói. — 4) Fésős András (életrajz, képpel). — 5) Zwingli halála költemény) Csengey Gusztávtól. — 6) A pesti prot. árvaápoló egylet. F. — 7) A skót szombatnap (költemény) Baráth Ferenctől. — 8) Knox János (élet- és jellemrajz képpel) Komáromy Lajostól. — 9) Kriza János erdélyi unitárius püspök (életrajz képpel). — 10) Epigrammok (Krizától). — 11) Könyvészeti kalauz. — 12) Jó éjszakát (költemény) Sántha Károlytól. — 13) Vallásos régi magyar hölgyek, Eötvös Lajostól. — 14) Isten mindenütt velem van (költemény) Csermák Kálmántól. — 15) Emlékkövek. — 16) Prot, egyházi és tanodai tiszti névtár. A külalak a tavalyihoz hasonló. Ára egy példánynak, mint a mult években 50 kr. Ballagi Mór.