Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-01-16 / 3. szám

103 egyébnek mint egy oly politikai mesterfogásnak, melynek szemtelenségével csak ügyetlensége összemérhető. A római curiának mely rendszabálya az, melynek nem volna politikai célja is? De ha a mostani zsinatot csak a papság mesterfogásának tartjuk a végre, hogy gátot vessen a terjedő szabadelvüségnek: ugy feledjük, hogy ép ugy a római egyházban, mint egyebütt is nem egyedül önkény vagy tisztán ravasz számitás törvényei uralkodnak, hanem az elvek Jogikája és a korszellem uralma alatt áll ott is az emberi tanács. Római és nem római, egyház és állam,reactio és szabadelvtiség, mindenik magasb törvénynek engedelmeskedik, mindenik azon irányban halad, mely felé taszittattik,mindenik működik saját benső rendel tetése szerint; korunk nem ttir viszonyokat, mik a mult század közepén uralkodtak. Kritikai korszak az, melyben élünk, oly korszak, mely éles ellentéteket mutat fel, következetességre szőrit, ajkainkra kényszeríti az utolsó szót s ez utolsó szóval felgyújtja a harcot. Igy az államban, hol demokratia- és autokratia fegyverkezetten állanak szemben. Igy az egyházban is. Balra a protestantismusban a modern irány, jobbra a katholicismusban a pápa csalhatlansága. E zsinat a szó szoros értelmében az időknek egy jele. Önmagában tekintve nem sokat busulnánk a felett, hogy a kath. egyházi fejedelmek fejők vezetése alatt összegyűltek, hogy egy oly dogmát állitsanak fel, mely örökre véget kell hogy vessen az egyházban az ész és lelkiismeret jogainak. De mint kifejezése azon szellemnek, mely a katholicismusban uralkodik, mint legszélső következménye azon elvnek, melyen a katholicismus nyugszik, mint jele annak, hogy mit akar és mit kénytelen akarni Róma korunk küzdelmei közt, oly fontos jelentőségű, hogy méltán felhivhatja teljes figyelmünket. E zsinat, hogy egy szóval kimondjuk, az ultramontanismus diadala a katholicismusban. Kisértsük meg felfejteni, hogy mily viszonyban áll e kettő egymáshoz s mit lehet várni az ultramontanismus győzelmétől. Mi a katholicismus ? Első helyen vallás, s tegyük hozzá, szép vallás. A mérték, mivel valamely vallás becsét mérlegeljük egészen más mint az, melyet a tanfogalmak megítélésénél használunk. Ott hol az értelem egyeduralmat gyakorol, hol csak az igazság és tévedés felett kell ítélni, egyedüli, mindent elhatárzó kérdés az észszerű vagy észszerütlen. — De valamely vallás becslésénél nem ez a főkérdés. Nem szükség ugyan itt sem elhallgattatni az értelmet, csakhogy mégis inkább az jő tekintetbe, hogy mily benyomást nyer a kedély a vallásos képzetek és cselekvényektől. Ha képes-e mély érzelmeket kelteni fel, ha az érzékfeletti általa közelebb hozatik-e az emberhez, ha megkönnyiti-e a bizalomteljes megnyugvást egy felsőbb gondviselésben, ha buzgalmat kelt-e az erkölcsi életre s ha felnyitja-e az emberj[előtt az életkedv és halálmegvetés gazdag forrását? Im, e feltételek azok, a me-94 lyek a vallásnak a népek életében hatalmat, a történelemben fontosságot kölcsönöznek. E szempontból tekintve a katholicismus valóban szép vallás. Hogy érdeme^ szerint becsülhessük, ott kell csak megtekintenünk, hol legmegragadóbban jelentkezik; nem a magas fejlődésüek között, hanem valamely egyszerű nép közt egy kegyes pap vezetése alatt. Már régisége is különös erőt kölcsönöz neki. Valamely uj vallás kelthet fel ugyan első ifjúságában követői közt oly szenvedélyt, mely képes a vértanuságra lelkesíteni, de azon nyugodt, állandó befolyást, mely az egész társadalmi életet áthatja, csak akkor szerzi meg, ha többé már nem csak mai és tegnapi. Halld, a Te Deumot már Ambrozius és Augustinus ugyanazon nyelven éneklék, melyen a pap még ma is az égre bocsátja, az imák, melyekre a nép Áment mond, századokat éltek át, az egyház nagy atyái és vértanúi kebléből buzogtak fel először. Mily egészen másként mint a világban. Ott elnyomja egyik vélemény a másikat, szünet nélkül változnak a szokások és életszabályok, minden kitéve az ujságvágy és önkény játékának, semmi sem állandó, semmi sem bizonyos, semmi nem tisztelt. Itt ellenkezőleg minden igazság századok bizonyságtétele által van megerősítve, minden szertartás az ősök hite által megszentelve, minden szabály milliók tapasztalata által megpróbálva. Hajtsd le fejedet tisztelettel, ne kérdj, ne kétkedj, csak higyj! Az egyház nem fog félre vezetni. Jobbak és bölcsebbek mint te, az emberiség legjobbjai és legbölcsebbjei boldognak érzék magokat az által, hogy az ő vezetése alá adák magokat. A világ csak véleményeket ismer, de az örök igazságot, azt az egyház birja. A mit a pap mond, az az igazság, ő isten embere öreg és ifjú előtt,legyen fiatal vagy megvénhedett. „Fiam," „leányom," igy hivja mindazokat, kiket nyájához számit. S ez megilleti őt, mert isten által helyeztetett vezetőjökké, biztosításában meg kell nyugodniok, parancsait követniök, vigasztalásában hihetnek. Nemde minden vallásnak önmegadás és bizalom a kezdete és vége, s nem vagyunke mindnyájan hajlandók, gyengeségünkben oly támaszt keresni, melyről hiszszük, hogy benne megbízhatunk ? Sőt nem nyugtat-e meg sokszor hitünk igazsága felől azon gondolat, hogy nagyon sokan hiszik még ugyanazt mit mi. lm, a katholicismusban a hivők között áll egy, kinek már hivatala kezességet nyújt,hogy nem csalódhatik, nem csalhat. Nem egy könyv, mint a protestánsoknál, melynek különböző magyarázata végetlen eltérésekre szolgáltat alkalmat, hanem oly valaki, ki a tekintély mellé saját hitét csatolhatja, ki tanítását, intését, vigasztalását kinek-kinek különös szükségleteihez alkalmazhatja. Hü atyja mindeneknek; szeretetteljes gondoskodása tükre a mennyei atya szeretetének. Mi kell még a kegyes szívnek, s miért ne adná át magát hivŐleg ? És a hivő nem szorult csak is a pap szavára : ott vannak az isteni intézmények, melyek azt meg is erősitik, a sacramentumok. Nem puszta jelképek, mint nálunk, hanem valóságos kegyelem eszközei, melyek a ve-