Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-07-24 / 29. szám

793 886 discretiot elkövetnem s egy magán levelet kinyomatnom, hogy lássák, mikép fogadja a sajtó támadásait oly férfi, ki elég emelkedett lelkii, hogy a véleményeket a személyestől megkülönböztesse, s hogy elvek ós ezek szerinti eljárások ellen intézett támadások alatt nem keres mindjárt ellenséges motivumokat. A ki a polemizálásnak szerét és módját ekép ejti, azzal öröm vitatkozni, és csak az ily természetű vitatkozás gyümölcsöző, s megérdemli a rá fordított időt s fáradságot. Amint a t. olvasók tudják, lapom 25-dik sz mában a „Szókely-Hirlap"-ból átvett közleményre cáfolat sehonnan nem érkezvén, s én az abban elbeszéltekre, mint történt dolgokra építvén, minthogy azokat a protestantismusra nézve veszélyeseknek tartom, megírtam lapom 26-dik számában „Nec plus ultra" cimü cikkemet, melyben, ha egyéb jó nincs is, az mindenesetre meg van, hogy — amit egy francia író a jó polémia első tulajdonának állit — egyenesen neki megy a ténynek, mint a nyil célnak. Azonban nem volt elkerülhető, hogy főt. Nagy Péter püspök ur személye, mint intézkedőé bele ne kevertessék. S ime, hogy felel ő, ama kíméletesnek épen nem mondható megtámadásra ! Sok másod ós harmadrendű emberünk példát vehetne, mily lélekkel kell a sajtó jó szándékú, de sokszor nem épen jó értesülésen alapuló megrovásait fogadni. Minthogy azonban a beküldött irományok a cikkemben megtámadott három pont közül csak kettőre adnak felvilágosítást, legyen szabad remélnem, hogy a harmadik pontot illetőleg is lesz szerencsénk az erdélyi ügyeket intéző férfiak nézeteinek oly kifejtését olvashatni, melyek méltó aggodalmainkat megszüntetendik. A levél és a hitelesített okmányok igy következnek : B. M. Édes Barátom! Midőn lapod f. évi 25-dik számában „Nec plus ultra!" cikkedet irtad, eredeti hiteles kútfők nem álltak szolgálatodra; e hiányt akarom én most kipótolni az idezárt két melléklettel. Olvasd el és ítélj elfogulatlanul : mennyiben kívántam bevágni a kérelmezés szabadságát? és mennyiben kívántam az esperességeket inquisitori szerepre felhasználni ? Igazság-szeretetedtől és ismeretes loyalitasodtól remélem e két hitelesített másolat figyelmes átolvasása után véleményedet ugyanazon lapban közzé teszed, melyben előbbi cikkedet kiadtad. Egyszersmind bizodalmasan felkérlek, hogy valahányszor hivatalos működésemet bírálni akarod, parancsolj velem, és én egész készséggel közlöm hiteles másolatban a kívántató okmányokat, mert nem kerülöm a villágosságot Szives üdvözlettel. Kolozsvárt, julius 12. 1870. Barátod Nagy Péter. 671—-1867. Másolat. Nagyméltóságú Miniszter ur ! Ez alkalomból veszek még szabadságot magamnak egy alázatos megjegyzésre. Eddig anyaszentegyházunk törvényes gyakorlata és a fensőbb rendeletek értelmében, az egyes egyházak, lelkészek csak is illető egyházi elöljáróságuk utján folyamodhattak felsőbb hatóságokhoz. Ez a dolgon könnyített és az eljárást is gyorsította; mert az egyházi elöljáróság (Erdélyben a püspök v. egyházfőtanács) a folyamodvány lehető hiányait előlegesen kipótoltatta és a maga ajánlatával vagy megjegyzéseivel juttatta felsőbb helyre; megkímélte tehát a folyamodvány leküldését véleményezés végett és fenntartotta a kellő felügyeletet. Most azonban, a dolgok ez uj rendjében, egyházaink, ugy látszik, emancipalni akarják magokat e gyakorlat alól; én nem tudom, helyesnek, célszerűnek látja-e a nméltóságu Minister ur ez ujabb ösvényt, vagy a régit óhajtaná megtartani. Bátorkodom e tárgyban becses nézete közléséért esedezni; mert, ha a régi gyakorlat fenntart.atik, az ily folyamodványok rendes útra téritenclők. Mély tisztelettel örökölvén a nagyméltóságú Miniszter urnák Kolozsvártt, 1867 április 15-én, alázatos szolgája Nagy Péter, s. k. erdélyi ev. ref. püspök. Jelen másolat az eredetivel szó szerint egyező; bizonyítjuk : Szabó Sámuel, s. k. tanár. Szász G e r ő, s. k. ev. ref. első pap és esperes. 422—1870. Másolat. Tiszteletes Esperes ur! Nagy köszönettel tartozom tiszteletednek, hogy figyelmemet felhívta a „Székely Közlöny" f. évi 17, 18 és 19-ik számaiban megjelent értekezésre, mert minden lapot olvasni sem időm, sem módom. Helyesen irja tiszteleted az értekezőről, hogy ha teljesen meg sem is őrült, de az esze nincs helyén ; én nem rajta, hanem a tudós szerkesztőn csudálkozom, hogy kiad ilyen firkát; rendkívül meglehet szorulva cikk dolgában ! Azonban az is bajosan fér a fejembe, mikép lehet az levita, tehát vallástanitó, a ki vallásunkat csak annyiban fogta fel, hogy egy nagy közönség előtt el meri mondani, hogy a vallás felekezetek közötti különbség csak rituális. Ez a szegény ember inkább miserandus quam damnandus, azt hiszi magáról, hogy mindent tud, holott semmiről sincs helyesen értesülve. A jelenlegi sajtóviszonyok és uj eszmék miatti szédelgés korában készen lehetünk ehez hasonlókra,mindenki szereti fitogtatni az eszét; leginkább azok, a kiknek nem igen sok van az ilyesmiből. Az ilyeknek sajtó utján lehetne válaszolni, a kinek kedve tartaná ; az egyházmegyei tanács nézetem szerint megtehet annyit, hogy megidéztetvén, figyelmezteti illető elöljárósága iránti tiszteletre és arra, hogy ha meggyőződésével ellenkezik az egyházi törvényes elöljáróság rendeleteinek teljesítése, szabadságában áll hivataláról lemondani; de addig mig ez állomáson marad, engedelmeskedni tartozik, ellenkező esetben egy házi törvényeink értelmében leszünk kénytelenek eljárni 57*