Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)
1870-07-17 / 28. szám
793 877 intézetnek szellemi kamatját a megye is fogja húzni, méltányos volna, hogy a városnak e kiadásain a megye is könnyítsen. Három év alatt a kormány négy osztályú ál reáliskolát fog felállítani, s a tantárgyakat ugy osztja be hogy innen a tanulók főgymnasiumunk felső négy osztályaiba akadály nélkül mehessenek át. A város e cél elérhetése végett átadja a szép terjedelmű fiscus-telket a mostani kórház-épülettel, ad továbbá 200 ezer darab téglát és 40 öl követ. Minden más építési felszerelést és fentartási költséget az állam hordoz. Reális tantárgyakon kivül taníttatni fognak nyelvek, rajz, zene és tornászat-A város kikötötte, hogy minden tantárgy magyarul is tanittassék (e mellett más nyelvekeni tanítást nem zárván ki,) továbbá: ha a kormány népoktatási célon kivül, az adományt másra fordítaná, — vagy nem minden tantárgyat adatna elő magyarul is, a telket s minden reá tett épületeket s felszereléseket, a város minden váltságdíj nélkül vissza- s illetőleg megkapja. Az előleges szerződési pontokat Molnár Aladár osztálytanácsos, Kerekes József tanfelügyelő urak s néhány városi képviselő írták alá. A szentesítést a kormánytól — s főgymnásiumunkat illetőleg — az erdélyi ref. főeonsistoriumtól jó reménynyel várjuk. Az egyezkedési pontok megállapításánál lehetetlen említés nélkül hagynunk az osztálytanácsos urnák bölcs, tapintatos s megnyerő eljárását s tanfelügyelőnknek buzgó törekvését, kinek a jó eredményben szintén nem kis része van ; és meg kell említenünk magát Zilah városát is, mely a nemes ügyhöz méltó áldozatkészséggel igyekezett népoktatásunkat egy hatalmas 1 epéssel előbbre vinni. Mult hóban több egyházi képviselő tervet adott be a helybeli ref. egyházgyüléshez, hogy ez leányiskoláinkat községiekké alakítsa át. Óhajtjuk, hogy a szabadelvű törekvés kudarcot ne valljon. Jóllehet a képezde csak oktoberben lesz megnyitva, már e hóban a falusi néptanítók közül többen fognak Zilahan oktatást nyerni. Ezen szegény tanítóknak több buzgó polgár néhány hétig szállást vagy kosztot ingyen ad. Fxcelsior Zilahnak polgárai! Arvaliázi mozgalmak. Zsivora György hétszemélynök ur ő méltósága jun. 29-én a Rákoson lévő kellemes fekvésű jószágán majalist adott az árvaházi gyermekeknek, kik ott egész nap jól mulattak, miért a nyilvánosság terén is köszönetet mondani a derék jóltévő urnák el nem mulaszthatjuk, Scholz pesti uszodatulajdonos ur pedig 27 fiuuak egész nyáron minden nap ingyen fürdőt ád, mely jótéteményt vagy nélkülözni, vagy jelentékeny pénzösszegen kellett volna megszerezni. A szives jótéteményért e helyen köszönetünket fejezzük ki. Szerk. Adakozás. A prot. országos árvaház részére : Nt. ur! Van szerencsém az ide zárt 1 frt,60 kr. a f. hó 3-án megtörtént confirmatio alkalmából, egyházunk uj polgárai által, csekély, de tiszta szívvel felhozott adakozást azon ^tiszteletteljes kérelemmel felküldeni miszerint ezt a prot. árvaházbeli növendékek részére át származtatni kegyeskedjék. Szadó (Zemplém) jul. 10-én 1870 Zitás István ev. ref. lelkész. Az emődi ref. egyház. 4 frt. Szerk. Tomori Szabó Sándor özvegyének Szilágyi Antal kiséri prot. lelkész „mint az üdvözült Tomorinak egyik, sirig hálás tanítványa" küldött 2 frt. Miskolci Károlyi frt. Szerk. HIRDETÉSEK. I? ályázat. A ceglédi ágost. hitv. Iskolaiszék egy rendes elemi főtanitói állomásra ezennel pályázatot nyit. A tanitó évi fizetése: 500 frt. o. é. készpénz — vagy e helyett, de csak 3 évi múlva -— 52 V, hold szántóföld használata és 200 frt. o. é. készpénz; — továbbá természetbeni lakás (2 szoba, — konyha, — kamra padlás és pincerész) 30 frt. o. é. fa-pénsz, minden tanítványtól 1 véka búza és 40 kr. o. é. s temetéspénz. Kívántatik az egyházi zene és ének tudása is, hogy az illető templomi szolgálatot két tanitó felváltva végezhesse. A pályázni akarók kellően felszerelt kérvényeiket, alólirott iskolaszéki elnökhöz f. évi. augusztus hó 6-áig bezárólag bérmentve küldjék. Cegléden julius 7. 1870. 1-2 A ceglédi ágost. hit. Iskolaiszék megbízásából Zámolyi József, Elefánt józsef. lelkész iskolaszéki eluök. iskolaszéki jegyző.