Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-07-10 / 27. szám

793 339 bői kitünőleg, s mivel köztudomásu tény volt előttünk, hogy nála tényben nyilvánult ellenséges indulatot már addig is terjeszteni igyekezett, a baj azonnali orvoslást parancsolt. De ha határozott lemondásnak lett volna is vehető M. ur idézett nyilatkozata, és ha M. ur csupán az iskolai igazgatóságot és jelenlegi jogtanárainkat sértette volna meg, felhozott alaptalan vádjaival; ezen tisztán személyes bántalmazásáért igen is megelégedtünk volna az ő lemondásának elfogadásával, mert az igazgatóság igy is szabadult volna tőle. De midőn a bűnös fellépésével a személyes sértegetéseken tul menve egyenesen és főleg iskolánkat támadta meg illetőleg leendő jogakademiánkat, melynek pedig jövendő működése minőségét előre nem is tudhatta, már a priori oly idegenitő szinben tüntette fel a hazai közönség előtt, határozottan roszakaratu számítással és midőn ezen felül ccikkében a nemzetiségi izgatás polgári nagy bűnének vakmerő elkövetésétől sem irtózott, épen napjainkban és különféle nemzetiségektől lakott megyénkben, holott a nemzetiségi izgatást, ha valaha, különösen most kerülnünk, ha csak a józan eszélyesség is parancsolja, egész országunk közvéleménye pedig határozottan roszalja nemcsak, hanem polgári bűnnek tartja, és ennek elkövetőit a kormány méltán bünteti is : mondjuk, midőn M. ur ezen két megbocsáthatlan bűnt követte el cikkében szándékosan, málékkor nekünk is a kötelesség szava parancsolta volna, hogy a reánk bizott iskoláknak, mint egész hazánknak magasabb szempontokból vett érdekében ne elégedjünk meg lemondásának puszta elfogadásával, a melylyel ő impune tovább állott volna, hanem hogy őt, mint hatóságunk alatt álló egyént meg is büntessük. Nem a személyes boszu politikáját követtük volna tehát határozott lemondása esetében is a lemondás el nem fogadása által, hanem egy magasabb kötelesség parancsolata folytán akarnunk kellett volna nem csak azt, hogy az ő tőlünk elválása mi tőlünk származzék , hanem, hogy ez elmozdítás által ő büntetve is legyen, s M. urnák intézetünkben létele alatt annak kebelében mutatkozott rosz akarat és fejetlenség még csirájában kiirtassák. És ez a két jelentékeny ok az, a miért mi a szerkesztőség által könnyelműen reánk dobott basáskodó ccimet már nyilatkozatunk elején is vissza utasítottuk, mint reánk egyáltalában nem illő méltatlan nevet. Végre megjegyezzük, hogy ha M. ur áldozatnak és családjával koldusbotra jutottnak tartatik : annak ha igaz volna is nem mi vagyunk okai, hanem épen ő maga és a t. szerkesztőség is. Mért nem szerette ö magát és a családját, valamint a szerkesztőség is őt jobban ? hiszen egyedül ők ketten menthették volna ki a bajból, és még sem tették. Hatodszor; azon megjegyzésekre, melyekben egyfelől az „Ellenőr" t. szerkesztője a törvény útját, más felől maga M. ur a sajtópert emiitik fel mint illetékes igazságszolgáltató módokat, a melyekhez a dologban folyamodnunk kellett volna: viszont megjegyezzük, hogy pártfogóságunk és M. ur egymással nem a fél, hanem a hatóság és a tisztviselő viszonyában állván, pártfogóságunknak nem volt szüksége ama módok felhasználására; mert mint hatóságnakezek igénybe vétele nélkül is jogában áll az az eljárás, a melyet M. ur mint tisztviselője irányában követett. Hetedszer; ugyancsak az Ellenőr t. szerkesztője vezérczikke végére ezt teszi: Amicus . . sed magis arnica Veritas. Ha t. szerkesztő ur e különben szép tételt a mint hiszsziik is, gondnok ur irányában használja, megjegyezzük, hogy helytelenül használja s alkalmazza, mert a nélkül mondja, hogy a veritásnak valóban birtokában volt volna és kimondta mielőtt eszébe jutott volna ama másik latin mondat is „Audiatur et altera pars." De ha még használni akarta idézett tételét, egyedül helyesen épen a M. ur irányába használhatta volna; mert ha szinte ezen ur, mint pártfogoltja, oly kedves amicusa szerkesztő urnák, igazán annak kellett volna értésére adnia mindjárt az első alkalommal, hogy „magisarnica Veritas" és hogy az altera parst — is meghallgatja előbb, azután mond ítéletet. Nyolczadszor; „Censor" ur azt mondja, hogy a felügyelő gondnok 2-ik czáfolata után, mely a „M. U.„ 204. számában jelent meg a kérdéses tárgy mindkét oldaláról megvitatva a nyilvánosság előtt állván, itt meg kellett volna állapodnunk. Egy érdekletlen és helyi körülményeinkkel teljesen ismeretlen ember, mint „Censor" ur azt mondhatja, de mi a felügyeletünk alatt álló iskola jelene és jövője iránt nagyon is érdekelve és viszonyainkkal egészen ösmeretesek lévén, a f. gondnok ur czáfolásával, mely különben is csupán a félrevezetett közvélemény helyreigazítását, és igy a dolognak csak intra muros rendbehozatalát czélozta, nem elégedhetünk meg. Nekünk kötelességünkben állott intra muros is intézkedni, hogy az iskolát, mely nem egyikünké vagy másikunké, hanem mindnyájunk közkincse, és a melyet mint ilyet nem csak épségben, lianem lehetőleg gyarapítva is tartozunk az utókornak átadni, a belellenségtől megtisztítsuk. Azt is mondja Censor ur, hogy M. ur ellen, ugy mint tanár ellen, sem jegyzőkönyvünkben sem a Várady és Viski urak mellettünk szóló leveleiben egy szóval sem emlitettik, sem hanyagság, sem képességhiány, sem bármi néven nevezendő panasz. Ebben Censor urnák igaza van. És a mennyiben főleg jegyzőkönyvünkben az elmozdítást kimondó ítélet indokai közt egy sem szól M. ur ellen, ugy mint tanár ellen; mi sem feszegetjük most a tárgyat, beelégedvén most egyszerűen annak kijelentésével, hogy M. ur felől ez oldalról is szerzett ismeretünk után őt ugy mint nevelőt és tanárt sem óhajtanék és akarnók többé vissza ide tanuló ifjaink közzé. Hátra van még, hogy M. urnák egy pár észrevételére tegyük meg viszont észrevételeinket. Ugyanis az elmozdittatása után kelt első levelében tanári karunkban hét tanárból álló szabadelvű pártot emlit. Nekünk ez ugymondott párt létezéséről az elmozdító gyűlésig hivatalos uton csak annyi volt tudomásunk, a mennyiben a gymnasiumi tanári fizetések feljebb emelését szorgalmazó kérvény épen hét tanárunk által volt aláírva. Hanem az igaz, hogy pártfogóságunk egyik és másik tagjának magán uton bár, de hitelesen tudomására jutott az a szomorú jelenség, hogy tanáraink közt csakugyan súrlódás mutatkozik, jelesen az ugy mondott párt, a többi tanárokra a fizetésfelemelés alá nem írása miatt haragszik, s hogy a pártnak M. Gr. ur egyik jelentékenyebb tagja. Azonban e kellemetlen tárgyat épen tanáraink iránti kíméletből és abban a reményben, hogy e súrlódások csak hamar el is enyésznek, gyűléseink elé nem hozták. De az elmozdító gyűlésben ennek vége felé Batizi András esperest ur felemlité az ügyet, mondván, hogy a felmerült szomorú esetből vett tapasztalata folytán ugy veszi észre, miszerint tanáraink közt egyenetlenség, viszálkodás léteznék. Ennél fogva .indítványozza, hogy a közügyre nézve veszélyessé válható ezen állapot megvizsgáltassék és azonnali megszüntetése végett erélyes intézkedés tétessék. Indítványozása efogadtatván, az ügy megvizsgálása küldöttségre bízatott, ennek beadandó jelentése alapján az intézkedóstő-