Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-01-16 / 3. szám

103 83 tés, vaj és sajtkészités, olajsajtolás és szappanfőzés; mértékek és súlyok. Végre leghátul a mütani kifejezések vannak előadva. Az elmondott okoknál fogva tehát bátran ajánlhatjuk e művet azoknak kik számára Íratott, nevezetesen felsőbb gazdasági tanintézetek hallgatói, iparosok és gazdáknak. Az egész munka szépen van kiállítva, s 114 a szövegbe nyomott fametszettel van ellátva. Ára 4 ft. ISKOLAÜGY. Révész Imre debreceni ref. leik ész úrhoz intézet|t nyílt kérdés a protestáns iskolák, és az azokban működő néptan itókjövendő állapotjáról. Nt. ur! Tiszteletes Takács József lelkész ur utján eljutott hozzám Nagytiszteletüségednek „A d a 1 é k a protestáns iskolák autonómiájának történetéhez" című igen becses munkája. — Az egész könyvet feszült figyelemmel olvastam végig, s megvallom, hogy ezen becses műben oly hiven van festve protestáns elődeinknek az egyház, és iskolák autonomiájáhozi hü ragaszkodása, hogy lehetetlen nem bámulnunk e derék és nemes férfiaknak dicső tetteit, és hogy ekép ne kiáltsunk fel: áldás hamvaitokra dicső harcosai a protestáns egyháznak, hogy megtartottátok a maga tisztaságában a későbbi kor számára egyházi és iskolai autonómiánkat. Azon lelkesedés , mely bennem támadt elhunyt elődeink magasztos tetteinek olvasása után, emlékezetembe hozta a jelen időt öszvehasonlitni az elmúlt üldözési korszakkal; s ugy találtam: hogy hős elődeink felettünk lebegő szelleme méltán követelhetné tőlünk, hogy mi is akép cselekedjünk egyházunk és iskoláink autonómiájának fenmaradásáért, ha az üldözés szomorú korszakában élnénk; és ha nem tennők, nem volnánk méltók a protestáns nevezetre, nem érdemlenők, hogy magunkat még csak utódaiknak is nevezzük azon nagy férfiaknak; de midőn a XIX-dik század vége felé, — még pedig békés időben élünk, minden más vallásfelekezetüekkel egyenlő szabadságban, szerény véleményem szerént nem látom át, miért ne fogadnók el az 1868-ik év XXXVIII-ik t. cikket mint olyat, mely nem az egyházak rendezését, sem a vallás nyugalmának megzavarását, sem az iskoláknak az egyházaktól való elválasztását hanem a népnevelés felvirágoztatását, s az ezek mellett fáradozó tanítóknak alaposabb kiképeztetését, s azoknak mostani szomorú helyzetűknél jobbra fordítását tűzte ki célul, — hogy megmentse édes nemzetünket az írásszavainak betelyesedésétől, mely ezt mondja: el vesz az a nemzet, mely tudomány nélkül való. Hogy tehát ezen szomorú jövendölés szeretett nemzetünkkel ne történjék, igen bölcsen tett az országnak törvényt alkotó testülete, midőn az 1868-ik évben létre hozta a népnevelést szabályozó XXXVIII-ik törvénycikket. — És mi, a helyett hogy örvendenénk ez uj szüleménynek, mikép Heródes a gyermek Jézust halálra üldözzük, s mint mostoha anya mostoha gyermekét megvetéssel fogadjuk, sőt végre el is dobjuk magunktól, ezt mondván : nem nekünk való ez, mivel romlásunkat idézi elé. _ Egész tisztelettel kérdem, —miért? Talán hogy I. A nép felvilágosodottabb lesz ? Hiszen az volt célja Zvingli és Luther fellépésének is, hogy megszabadítsák a népet a lelki vakságtól, a vastag tudatlanságtól, mely lelkeiket sűrű homályként boritá. — És mi kik az ő általok megkezdett s megalapított protestáns egyház tagjainak valljuk magunkat, mi lennénk a nép felvilágosodásának elrontói, megakadályozói, a nevezett törvényt megvetve ezt mondván: mint eddig, ugy ezután is teljesítjük kötelességünket a nevelés ügyében. Hogy mennyire teljesítettük kötelességünket m protestánsok a nevelés előmozdítására nézve, azt hiszem ezekben foglalható össze: állítottunk fel a) Iskolákat, s azokba helyheztettünk tanítókat, — hogy aztán az a tanító milyen képességgel bírt légyen, senki sem vizsgálta. Vájjon miért nem ? Azért, mert a tanítóknak, kiktől százezerek boldogsága függött, oly silány fizetést szabtak,hogy az ezen pályára hivatott egyének igen ritka esetben, — vagy épen nem is vállalták el az ily tanítói hivatalokat, s inkább más pályára tértek, hogy fáradozásaiknak bővebb jutalmaztatását vehessék a nagyobb fizetésű helyeket theologus diákok foglalták el, kiket inkább saját érdekök, mint a nevelés ügye iránt való szeret etök hivott e pályára. — Igy lett aztán az, hogy e cliszes hivatalt számtalan oly egyén foglalta el, ki arra hivatva épen nem volt, melynek következtében iskola, és benne a tanító csak névleg volt, de tettleg nem. b) A tanügyi bizottság által tanterv is készíttetett, hogy az iskolákban ezeket és ezek szerint kell tanítani. De vájjon ezen tanterv szerént készültek e iskolai kézi- és vezérkönyvek ? Alig egy-kettő ! Azoknak készítése a tanítókra bízatott, ezt mondván: ók ismerik leginkább a hiányokat, s azokat legbiztosabban ők pótolhatják ki.— De ismét bátor vagyok kérdeni: — várhattuk-e ezt a tanítói testülettől? Holott a theologus diákokból került tanítók mitsem törődvén a neveléssel, mint ma sem gondolnak azzal semmit, a nagyobb szám ahoz nem értett: kik pedig némi részben arra hivatottak lettek volna, az anyagi gondok, s a szükséges élelmi szerek beszerzése annyira elfoglalák minden idejöket, hogy kézi-és vezérkönyvek készítésére nem is gondolhattak. — Mely miatt a tanterv és taneszközök meghatározása csakis határozatnak, kegyes óhajtásnak maradt, de gyakorlatba nem léphetett, hanem mindenik tani tó saját belátása, akaratja szerént választá meg a tananyagot és annak kezelési módját. — Hogy ez csakugyan igy van, megláthatjuk a canonicai vizitáláskor beadott kimutatások megtekintetéséből. c) Iskolai felügyelőink is vannak, kiknek kötelességök