Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-07-10 / 27. szám

793 810 hogy onnan a hazugság ártalmas magvait hintegessük a szivekbe. Ha cikkiró ur ily romboló vészt jelez, ne csak viharban világitó torony legyen, hanem egyszersmind mentő hajós is. Tanitson meg, hogy a prédikációt miként hozzuk közelebb az élethez, s a hallgatóság lelkületéhez, hogy érjük azt el szűrben, gatyában, hogy megismerjenek, megszeressenek, s szóba álljanak velünk. Vájjon a gyakorlati lelkészet terén szerzett-e már magának oly dus tapasztalatokat, hogy ama megszokott szertartásokat naponként az ujitás szokatlan varázsfényével tudná környezni ? Valóban azon eszméje, hogy vallásunk jelentékeny része hazugság, nem a levegőben jár, hanem égetni akar mint romboló villám ; ez, mondhatjuk, nem elhasznált gondolat, hanem szokatlan, éles sértés, mely szeretem hinni, önkénytelenül, de mégis kisiklott pennáján. Sajnálnám, ha azőszintén és becsületesen érzett véle ménye ezen stadiumában maradna, s nézetét egy kissé bővebben nem indokolná, mert az ily alakban nem állhat meg. Inteni kell lelkészeinket,- igen is, hogy ne csak kenyérkereset legyen az a hivatal, melyen állanak, inteni kell igenis, hogy ne csak hang legyen száj okban, hanem példa is életökben. De hogy aztán igazán hivatásoknak élhessenek, oda kell müködniök a gyülekezeteknek, miszerint ne kénytelenittessenek lelkészeik biblia helyett a kapanyelet forgatni; mert fájdalom ! csakugyan lehet rá eset, hogy a pap, ha nem foglalkoznék földmiveléssel, fele jövedelmét tenné kockára, s miképen eshetik aztán meg, hogy a hét fáradalmai alatt eltörődött test, a kenyér gondjaival töprenkedő lélek űrnapok alkalmával teljesen elkészült, pontosan kidolgozott, szivből meritett dolgozattal lépjen föl. Kedélyünk sem mindig van egyformán hangolva. — Egyszóval sok körülmény forog fenn, melyek a gyors haladást gátolják, de csak is a gyors haladást, mert ugy, a hogy csakugyan haladunk, ha nem akarunk a korszellem ragad magával, vagy pedig ott hagyván eltemet. — És nem mondhatnám, hogy ez utóbbit választjuk. Habár nem lépnek is föl mindannyian lelkészeink irodalmi dolgozatokkal, ha nem tündökölnek is mindannyian, mint lumenek, mi^ta a superintendentia szigorúbb vizsgálati rendszert állapított meg, egyházi pályára kilépett ifjaink közül néhányan méltán foglalhatnak helyet derék veteránjaink mellett. Á polgári életben uralkodó lázas forrongás a közvetlen tőszomszédságában levő, vagyis inkább azzal egybeforrt egyházat sem hagyja érintetlenül. Az átmeneti korszak jellege az egyház életén is észlelhető. Azért mostanában az én hitem szerint az a látszólagos közöny, mit névtelen ur érzelem és gondolathazugságnak bélyegez. De jöne csak bármely oldalról megtámadás, kellene küzdelemre kifejteni az erőt, akkor lehetne láthatóvá a buzgóság tüze, mely most a szívben rejlő láthatlan szent tűz; akkor kiterjesztetnék az a lobogó, mely most összehajtva van, és seregestől sorakoznának alája. Ne véljük az alvó oroszlánt halottnak, sem pedig a látszólagos hidegséget halálos dermedésnek. Nem akarom magamat, sem másokat azzal ámitani, hogy eldorádói világban élünk, de azt sem merném kimondani, hogy a vallásunk iránti buzgóság végkép kihűlt vagy annak jelentékeny része hazugság lenne; de igenis azt elismerem, hogy sok a teendő, mely reánk néz, mit csak buzgalommal párosolt munkássággal, nem pedig egymás ócsárlása által érhetünk el. Teljesitse az egyházkerület szent kötelességét, hogy t. i. csak oly egyéneket bocsásson ki az evangyeliom titkainak sáfárlására, kik az interna vocatio mellett külső kellékekkel is bírjanak, helyeztessenek a lelkipásztori hivatalok olyan karba, hogy kellő képzettséggel biró lelkészek szives örömmel, a megélhetés aggályától nem kínoztatva foglalhassák el állásaikat, bizonnyal nagy részben segítve lesz azon az indifferentismuson, mely sok helyet fenyegetőleg terjed. Ezek után azon szives kérelemmel veszek bucsut névtelen úrtól, hogy laptöltelékjeire fordítson egy kissé nagyobb gondot, s ne hintsen oly eszmét, mely a tiszta buza között üszögnek tekinthető, s kedves szép cikke épen e miatt dsiniet in piscem. S i n c e r u s. Néma gyermekitek anyja sem érti szavát. Több idő óta azon reményben voltam, hogy jelesb és idősb pályatársak közül a legatustartást illetőleg valaki szót emelend. Minthogy azonban erre nézve pro et contra nyilatkozatot nem olvastam, kérem nagytiszteletűségedet, miszerint jelen soraimnak becses közlönyében egy kevés helyt engedni méltóztassék. Ugyanis tudva levő dolog,mikép a reform, főisokiák századok óta gyakorolt jogaiknál fogva jóreményü növendékeiket innepek alkalmára a szentegyházakba kibocsátják, ugy hiszem főképen azért , hogy az ifjak némi pénzbeli segélyt nyerhessenek, hogy magokat a szónoklatban gyakorolhassák,s hogy végre a lelkész urakon segítsenek a predikálásban. — Ez természetesen üdvös intézmény és ellene nekem sincs és nem is lehet szóm. De kérem alássan, van ennek egy nehezebb oldala a tanítókra nézve, s ez a legátustartás. Jóllehet kánon kötelezi a tanítót vagy rectorterre, s bár az egyházak is fizetnek kisebb nagyobb menyiségben a tartásért, mégis mivel sokkal nyomasztóbb állapotban vannak a tanítók mint a lelkészek, rendszerint több és tágasabb helylyel birván mint a tanítók, s mivel egyenesen és közvetlenül a lelkész urakon segítenek, — ez okoknál fogva nem láthatom át, hogy az egyház által évenkint fizetni szokott csekély díjért mért kötelezvék épen a tanitók nem csak a legátus, de sőt még a suplicansok tartására is ?