Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-01-16 / 3. szám

103 80 azt előbb a theologia sajátjává kell tennünk, hogy igy aztán a papi szószékből a nagy közönség közé juttassuk. „Nem vagyunk képesek felfogni — igy nyilatkozik a vallásról a liberálisok legliberálisabbja, Laboulaye — mily nagy mértékben uralkodik a vallás minden eszménk felett; bármennyire aláhanyatlottnak képzeljük is, még mindig királya az lelkünknek, és hogy visszahódítsa birodalmát, csak a szabadságra van szüksége." Igenis, hogy a vallás a modern társadalomban áldás helyett a haladásnak legyőzhetlen akadályává ne váljék, szabadságra, mindenekfelett pedig tanszabadságra Yan szükség, mert csak az eszközölheti, hogy az eszmék szabad fejlődése a vallásokban uralkodó hagyomány merevsége által meg ne akasztassák. Ámde lehet-e felekezet részéről tanszabadságot várni vagy csak képzelni is ? Tudva levő dolog, hogy Magyarországon a protestánsság, mint elnyomott felekezet, a szabadsági eszmék iránt folyvást legtöbb hajlamot mutatott, s mégis, midőn a német universitásokról hazatért tanárjelöltek a prot. főiskolákban a külföldön széltire tanított tudományokat azon szellemben kívánták nálunk is hirdetni s meghonosítani, mennyi zaklatást, mennyi üldözést kellett e miatt a felekezettől szenvedniök ? — Márton István, a pápai collegium teremtője, Kant philosophiájának tanítása miatt alig bírta kikerülni az egyházi censurát, és ugyanott T a r c y L aj o s ujabb időkben Hegel philosophiájának előadásával kényszeríttetett felhagyni, és még legújabban B a 1 1 ag i n a k plane az egyházból való kirekesztését követelte egy pap azért, mert egy dogmát az egyháznak bevett nézetétől eltérő értelemben merészelt tudományosan fejtegetni. — Ha az eszmék világában eszközölt nagyszerű forradalmak eredetét vizsgáljuk, ugy találjuk, hogy azok mind oly férfiaktól származnak, kik szabad egyetemeken tanitva, nagyszerű tanrendszereiket háboritlan nyugalomban birták megalkotni. Thomasius, Kant, Hegel, Pauluus Baur, Strauss, mindmegannyi világitó fáklyák a szellemi haladás ösvényén, felekezeti iskolákban a fennállónak felforgatására irányzott rendszereik megalkotására soha még csak gondolni sem mertek volna, s akkor — aligha boszorkányokat nem égetünk még mai nap is. A theologia tudománynyá, a társadalom nagy érdekeit előmozdító tudománynyá csak ugy, s akkor válhatik, ha a felekezeti szűkkeblűség alól felszabadulva szabadon mozoghat, s a vallást eszményi magasztos voltában vizsgálhatja. Küszöböljétek ki a theologiát az egyetemből, bízzátok annak ügyét a felekezetekre,és megvetettétek alaplát a szellemi veszteglésnek, hogy ne mondjam : visszafelé haladásnak, és — ami még roszabb — megörökitettétek az egy haza polgárai közt az engesztelhetetlen gyűlölködés és viszálkodás szellemét. — Küszöböljétek ki a theologiát az egyetemből, — emelkednek majd nagy • szerű theologiai intézetek Nagy-Szombatban, Debrecenben, Eperjesen, Uj-Vidéken, Balázsfalván: mint mind megannyi fészkei a vallásfelekezet és nemzetiségi agitatióknak, melyek az ország testét marcangolandják s elébb utóbb végveszedelmét idézendik elé. Ellenkezőleg, ha minden elemeket egy egyetem kebelében egyesítjük, egyesíthetjük pedig ugy, hogy a felekezetek érdekei és szabadsága is teljesen megóva legyenek, azáltal, hogy a tanárok kijelölése a felekezetnek tartatik fenn, akkor mindegyik felekezet, hogy a szomszédfelekezettel való érintkezést magának lehetővé tegye, engedni fog szertelen túlzásából, és hasonlókép a tanuló ifjak, mindennap találkozván egymással, megtanulják még az iskolában, hogy kiket a sors arra rendelt, hogy mint egy haza fiai, egész életöket mintegy egy fedél alatt töltsék, azoknak egymás iránt méltányossággal, kölcsönös elismeréssel kell viseltetniök, s midőn később majd ily érzelmekkel az élet színpadára lépnek, magok is a haza javáért egyetértésre, békére fognak törekedni, mit egyelőre első sorban kell hogy óhajtson minden becsületes hazafi. KÖNYVISMERTETÉS. „Pázmány Péter és kora", irta Franki Vilmos. Első (1570—1621) és második köt e t (1622 -1631.) Pest, 1868-69 Kiadja R á t h Mór. Bár kissé későn, mindazáltal nem mulaszthatjuk el, hogy ne szóljunk a fiatal szerző e munkájáról, mely a magyar történelmi irodalomban, mint epochalis mü foglal helyet. E tárgynak megírása mindenesetre fontos, de egyszersmind nehéz is. Midőn szerző hozzáfogott, nem nélkülözte ugyan teljesen a segédeszközöket, mert Cvittinger, Bod, Kazy, Horányi, Podhracky stb. megkísérték már a nagy férfiú életének megírását, de amelyek legkevésbé sem feleltek meg sem a személy nagyságának, sem a tudomány igényeinek. Az emiitettek csak vázlatokat nyújtottak a közönség elé, csak egymást ismételgették a vagy kiadott krónikákban,históriákban megjelent adatokat gyűjtötték össze röviden, nem nagy fáradsággal s ami ezekből önként folyik, nem nagy eredménnyel is. E mü ifjú szerzője azonban átlátta, hogy nem elég az előmunkálatokat összefoglalni s kiköriteni, hanem fel kell kutatni a levéltárak poros halmazait is Pázmány kézirati munkái s levelezéseiért és a róla irt adatokért — Franki ur e kutatásaiban mindenesetre szerencsés volt: a papi levéltárakba, Pozsony, Kassa, Nagy-Szombat, a m. t. akadémia, m. n. muzeum, a m. t. egyetem, a kamara, m. k. udvari cancellária és a bécsi apostoli Nunciatura levéltáraiba bejutván, e helyeken sok oly fontos adatnak jött nyomába, melyek még soha sem voltak kinyomtatva. Ezekből s az eddig megjelent történeti müvekből irá meg a magyar kath. egyház legnagyobb fiának